Csalódtak az ukránok, a lakosság fele szerint Zelenszkij nem tartotta be az ígéreteit

GettyImages-1238915224
2024.06.05. 18:02
Az ukránok 50 százaléka szerint Zelenszkij nem teljesítette a választások előtt tett ígéreteit vagy azok többségét – derül ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) felméréséből. A megkérdezettek többsége az elnök csapatában tevékenykedő korrupt embereket, az oligarchák befolyását és Zelenszkij tapasztalatlanságát jelölte meg lehetséges indokként.

A szociológusok arról kérdezték a felmérés résztvevőit, hogy szerintük Zelenszkij ötéves hivatali ideje alatt milyen mértékben teljesítette a választások előtt tett ígéreteit. A megkérdezett 1002 válaszadót olyan ukrajnai területekről választották, amelyek nem állnak orosz megszállás alatt – közölte a Kyiv Independent

A megkérdezettek 18 százaléka gondolja úgy, hogy az elnök az ígéretei nagy részét vagy azok mindegyikét teljesítette, 5 százalékuk pedig azon a véleményen van, hogy az összeset teljesítette.

A válaszadók mintegy 19 százaléka gondolja úgy, hogy Zelenszkij az ígéreteinek több mint felét teljesítette, míg 

a résztvevők fele szerint nem teljesítette a legtöbb vagy az összes, választások előtti ígéretét.

A felmérésben résztvevők 25 százaléka szerint Ukrajna államfője egyáltalán nem teljesítette a vállalásait. 

Zelenszkij korrupt emberei, irreális célok és az oligarchák befolyása

A válaszadók fele a legfőbb okként – amiért szerintük Zelenszkij nem teljesítette a választási ígéreteket – az elnök csapatában lévő korrupt embereket jelölték meg. A megkérdezettek 32 százaléka pedig úgy vélte, hogy nincs elég hozzáértő ember Zelenszkij körül. De magát az ukrajnai háborút is megjelölték lehetséges indokként, mégpedig a válaszadók 31 százaléka. Összesen 27 százaléknyian gondolták úgy, hogy az ukrán elnök tapasztalatlansága és hozzáértésének hiánya vezethetett a választási ígéretek elhagyásához, de népszerű válasz volt az oligarchák befolyása is, a megkérdezettek 26 százaléka gondolt erre. 

A válaszadók mintegy 10 százaléka szerint más országok befolyása akadályozza az elnök tevékenységét, míg a résztvevők ugyanilyen arányban gondoltak arra, hogy az ukrán politikai ellenzék tesz keresztbe Zelenszkijnek. A válaszadók mintegy 14 százaléka szerint az ukrán elnök saját korrupciója volt az oka a be nem teljesített ígéreteknek. A résztvevők 9 százaléka pedig úgy vélte, hogy maguk az ígéretek voltak túlságosan irreálisak ahhoz, hogy teljesíteni tudja azokat.

Kapcsolódó
Zelenszkij már nem elnöke Ukrajnának, de akkor ki vezeti az országot?

Zelenszkij már nem elnöke Ukrajnának, de akkor ki vezeti az országot?

Lejárt az elnöki mandátuma az ukrán államfőnek, gőzerővel toboroznak az ukrán börtönökben, megérkezett a nyugati lőszerszállítmány.

A felmérés nyílt kérdések részében a válaszadók felidézték az elnök ígéreteit – köztük a Donbászi régió háborújának befejezését, a korrupció elleni küzdelmet és a lakosság jólétének javítását. Azonban az orosz agresszió visszaverése Zelenszkij legfőbb sikerének tekinthető a közvéleménykutatás alapján. 

Anton Hrusetszkij, a felmérést végző cég ügyvezetője szerint a megkérdezettek elsősorban nem Zelenszkijre, hanem a környezetére összpontosítottak. A legtöbb résztvevő a személyzeti politikát említette fő problémaként, a korrupció és az ukrajnai háború mellett.

(Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 2022. március 3-án. Fotó: Laurent Van der Stockt for Le Monde / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Szűk többséggel, de támogatta a szenátus az oltásellenes Robert F. Kennedy Jr.-t

Szűk többséggel, de támogatta a szenátus az oltásellenes Robert F. Kennedy Jr.-t

52-48 arányban lett egészségügyi miniszter.

13 perce

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.

február 6., 09:06

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

44 perce

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48

  • Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.

február 6., 10:54

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája