Meglepő választ adott a svájci parlament Strasbourgnak klímaügyben

2024.06.12. 15:01
Elutasította a svájci parlament szerdán a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) azt a döntését, amelyben a nemzetközi testület arra szólította fel Svájcot, hogy tegyen többet a globális felmelegedés ellen.

A strasbourgi emberi jogi bíróságon tavaly tavasszal indított pert a mintegy kétezer nyugdíjas svájci nőből álló Nyugdíjasok Klímaklubja, azt állítva, hogy a kormányzat éghajlatváltozás elleni politikája sérti az élethez és egészséghez való jogukat. Az eljárás célja az volt, hogy az Európa Tanács felügyelete mellett működő bíróság kötelezze Bernt az üvegházhatású gázok kibocsátásának fokozottabb csökkentésére − közölte az MTI. 

Az EJEB áprilisban hozott döntést az ügyben, és azt állapította meg, hogy Svájc nem tett eleget az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzetközi egyezmény szerinti kötelezettségeinek, és megsértette a panaszosok emberi jogait.

Szerdán a svájci parlament alsóháza - követve a felsőház korábbi intézkedését − 111 vokssal, 72 ellenszavazat mellett indítványt fogadott el, amelyben bírálták a strasbourgi bíróság „igazságszolgáltatói aktivizmusát”.

Az elfogadott dokumentumban, amely a svájci kormányt semmilyen lépésre nem kötelezi, a törvényhozók azt hangoztatták, hogy Svájc már így is eleget tesz az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és nincs szükség további intézkedésekre. Az indítvány vitája során a képviselők elítélték, hogy az EJEB beavatkozik Svájc ügyeibe, és tévesnek minősítették a bíróság határozatát. A legnagyobb parlamenti párt, a jobboldali Svájci Néppárt (SVP) egyik képviselője a vita során megjegyezte, hogy a nyugdíjas hölgyek azért indítottak eljárást, mert nyaranta egy kicsit túl melegük van. A képviselő arra utalt ezzel, hogy a felperes nők csoportja az EJEB előtt azzal érvelt, hogy a kormány elégtelen intézkedései miatt nagyobb a kockázata annak, hogy idős emberek meghalnak a hőhullámok idején.

A szerdai szavazás idején a parlament előtt klímatüntetők demonstráltak, hangot adva megdöbbenésüknek és aggodalmuknak.

Isabela Keuschnigg, a London School of Economics kutatója elmondta: ha a svájci kormány nem hajlandó az EJEB határozatát végrehajtani, azzal aggasztó precedenst teremt, amely aláássa a demokratikus kormányzás feletti jogi felügyeletet.