Politico: Oroszország legyőzéséhez szükség van a Putyin rendszerét ellenző oroszok millióira is

2024.06.15. 09:32
Garri Kaszparov orosz ellenzéki aktivista és Mihail Hodorkovszkij egykori politikai fogoly, a Jukosz Olajtársaság vezérigazgatója, a „Hogy öljünk sárkányt: Egy új Oroszország építése Putyin után” című könyv szerzője, a leggazdagabb orosz részletes cikket tett közzé a Politicón, amelyben a Putyin elleni harc egy eddig figyelmen kívül hagyott és kihasználatlan eszközére hívták fel a figyelmet.

Ukrajna nyugati támogatása vészesen inog, miközben az ukrajnai háború már a harmadik évébe nyúlik – áll a Politico cikkében. A lap szerint bár az Egyesült Államok Kongresszusa hónapokig tartó heves harcot követően elfogadta a segélytörvényt, a segítség későn és nagyon nagy árral érkezett. Időközben Oroszország kihasználta Kijev hadianyag-hiányát, drámai módon fokozva a kulcsfontosságú városok támadását.

Az EU a maga részéről több milliárd eurós védelmi csomagot fogadott el márciusban, de a blokk továbbra is mélyen megosztott a katonai segítségnyújtás hatókörét és típusát illetően.

A szerzőpáros úgy gondolja, teljesen jogos az a meglátás, miszerint megfelelő támogatást kell nyújtani annak érdekében, hogy Ukrajna megvédje magát a harctéren. Kiemelték, hogy erre továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani, azonban a Nyugatnak más eszközei is rendelkezésére állnak, melyek győzelemre segíthetik Ukrajnát. „Ezeket is meg lehet és meg is kell vizsgálni” – tették hozzá.

Az orosz demokraták kiaknázatlan lehetőséget jelentenek

A szerzőpáros hangsúlyozta, hogy mindazon oroszok nevében beszélnek, akik hisznek egy szabad és demokratikus Oroszországban. A rezsimmel szembeni ellenállásunk miatt egyikünk sem térhetett haza évtizedek óta – emelték ki, majd hozzátették, hogy nekik megvoltak a szükséges erőforrások ahhoz, hogy Nyugaton új életet kezdjenek családjukkal, azonban ugyenezek a lehetsőgégek nem állnak rendelkezésére azon oroszok millióinak, akik ugyancsak ellenzik Putyin diktatórikus rendszerét.

Úgy gondolják, az Ukrajna szuverenitásáért folytatott harc e kritikus fordulópontján esély nyílik arra, hogy lehetőséget adjunk ezeknek az oroszoknak, hogy meghozzák ugyanezt az erkölcsi döntést a Putyin-rezsimmel való szakítással kapcsolatban, és ezzel egy kulcsfontosságú közösséget mozgósítsunk Ukrajna győzelemhez segítésére.

Tisztázzuk, mi forog kockán: ukránok millióinak szabadsága és önrendelkezése, valamint kormányuk joga a területi integritáshoz. De a következmények messze túlmutatnak egy ország határain. Putyin rezsimjének győzelme egyértelmű jele lenne annak, hogy a világ demokráciái nem képesek összeállni egy szilárd koalícióba, hogy fenntartsák alapértékeiket és támogassák rászoruló tagjaikat

– áll a cikkben.

Kaszparov és Hodorkovszkij szerint azonban még mindig van lehetőségünk megváltoztatni az végeredményt, ha most cselekszünk és megerősítjük, hogy a demokratikus intézmények és értékek erősebbek és fenntarthatóbbak, mint amit a tekintélyelvűek kínálnak.

Így az Ukrajnáért és a putyinizmus elleni nemzetközi harc létfontosságú lépéseként a nyugatbarát oroszok egységes, harmonikusan működő közösségként való létrehozását javasolják, amely döntő láncszemként szolgálna a rendszerrel szembeni ellenzék szélesebb nyugati hálójában.

Hangsúlyozták, ehhez arra lenne szükség, hogy az oroszok aláírják a Berlini Nyilatkozatot, amely lefekteti az ukrán győzelem és a Putyin nélküli Oroszország kulcsfontosságú elveit. A szükséges ellenőrzések elvégzése után az aláíróknak kiadnák azokat az okmányokat, amelyek elismerik őket a „Szabad Oroszország” tagjaiként. Ezzel tennék számukra lehetővé, hogy vízumot szerezzenek, és beléphessenek a megállapodásban részt vevő valamennyi országba.

Úgy gondolják, hogy ez több orosz számára jelentene erőteljes ösztönzést a Putyin-féle rezsim megtagadására, valamint a kivándorlására. Mivel az Oroszországot már elhagyott több mint egymillió állampolgár közül sokan magasan képzettek, arra számítanak, hogy minél többen hagyják el Oroszországot, annál nagyobb az „agyelszívás”, és kevesebb szellemi erőforrás marad Putyinnak új, halálos technológiák kifejlesztéséhez, ráadásul kevesebb katonát tudnak a frontra küldeni.

Az országukat elhagyó oroszok bizonytalan helyzetbe kerülnek

Ugyanakkor felhívják a figyelmet egy súlyos problémára is. „Sajnos az országukat elhagyó oroszok gyakran bizonytalan helyzetbe kerülnek, és a politikai indíttatású kiadatás veszélyének vannak kitéve” – figyelmeztettek. Emiatt ezek az oroszok többnyire Grúziában, Örményországban, Törökországban vagy a közép-ázsiai országokban találnak menedéket, arra pedig alig van lehetőségük, hogy Európába meneküljenek.

Sokan szívesen csatlakoznának nyíltan a Putyin elleni harchoz. Lejáró útlevelekkel, bizonytalan tartózkodási hellyel és képviselet nélkül azonban ez lehetetlen

– állapították meg.

Kiemelték, hogy ezeknek az embereknek még gazdasági segítségre sem lenne szükségük, teljes mértékben képesek eltartani magukat. Az általuk javasolt rendszer lehetőséget adna számukra, hogy ne csak saját magukon és családjukon, hanem a Nyugaton segítsenek azáltal, hogy nyíltan és félelem nélkül támogatják a putyinizmus elleni nemzetközi harcot.

Amennyiben valakinek kivitelezhetetlennek tűnne az ötlet, konkrét példával is szolgáltak, hogy bizonyítsák ellenkezőjét.  Az első világháborút követő politikai káoszban a Népszövetség úgynevezett Nansen-útleveleket biztosított a hontalanok, miután az orosz kormány több százezer külföldön élő orosz állampolgárságát vonta vissza. A Fridtjof Nansen norvég politikusról elnevezett okmányt közel félmillió embernek adták ki csaknem két évtizedes létezése alatt.

Bár azt Kaszpirov és Hodorkovszkij is elismerte, hogy nem tökéletes a párhuzam, úgy gondolják, a Putyin uralmával elégedetlen oroszok növekvő számának egy ilyen nemzetközi elismerés változtathatná meg az életét. Az elmúlt napokban azonban Norvégia és Finnország megtiltotta az orosz turisták beutazását. Bár egyértelmű, hogy az intézkedés Putyin háborúja elleni határozott álláspontot jelez, valójában nem tesznek különbséget a Putyin mögött álló oroszok és azok között, akik megtagadják őt. Úgy érzik, ez csak tovább erősíti azt a felvetést, hogy sürgősen szükség van egy nemzetközi jogi mechanizmusra, amely lehetővé teszi a megkülönböztetést.

A háború előrehaladtával minden rendelkezésünkre álló erőforrást – katonai, gazdasági és jogi – fel kell használnunk, hogy segítsük Ukrajnát győzni. A területen kívüli szabad Oroszország – mondhatni nemzetközi elismeréssel – létrehozása döntő lépést jelentene Ukrajna győzelme felé, drámai módon megváltoztatva az erőviszonyokat a demokrácia és a diktatúra harcában

– olvasható az írásban.

Felhívták a figyelmet, hogy Ukrajna győzelme Putyin rezsimjének teljes vereségét jelenti. Az Ukrajna jövőjének biztosítására tett lépések egyben olyan lépések is, amelyek egy szabad, tisztességes és demokratikus, a Nyugathoz igazodó Oroszország irányába nyitják meg az utat. „Arra kérjük a szabad világ vezetőit, hogy vegyék komolyan ezt a javaslatot: állítsák a hasonló gondolkodású oroszokat a maguk oldalára a jelenlegi harcban, és ennek eredményeként integrálják őket a nemzetközi demokratikus szövetbe” – zárták gondolataikat.