Mennyi támogatást szedett össze a múlt héten Zelenszkij Európában?
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Az Index kérdésére, hogy milyen területeket fedett le az ukrán államfő látogatása, Seremet Sándor, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ kutatója és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij a svájci békecsúcs előtt több nemzetközi fórumon is részt vett. Ennek egyik fő célja az volt, hogy minél több országot és vezetőt rá tudjon venni arra, hogy képviseltessék magukat a fórumon, mivel az ukrán diplomaták valóban jelentős erőfeszítései ellenére is úgy alakult, hogy az eredetileg meghívottakhoz képest a résztvevők száma folyamatosan csökkent, ezzel együtt pedig a részvételüket visszaigazolt országok egyre alacsonyabb szintű képviseletet jeleztek vissza.
Zelenszkij első útja Berlinbe vezetett, ahol a múlt hét elején zajlott az URC2024 konferencia, amely az ukrajnai újjáépítésről szólt. A kétnapos tanácskozás célja Ukrajna pénzügyi támogatása, katonai eszközök biztosítása, az ukrán energetika újjáépítése és különböző kétoldalú megállapodások rögzítése volt. Ennek értelmében Ukrajnával a két nap alatt összesen 110 nemzetközi megállapodást írtak alá Berlinben, mintegy 16 milliárd euró értékben.
A legnagyobb csomag egy a kis- és középvállalkozások fenntarthatóságára és stabilitására irányuló projektre lett kiírva, összesen 7 milliárd eurós kötelezettségvállalással. A második csomag az UkrajnaFacility program beruházási komponensének keretében kötött garancia- és támogatási megállapodásokat tartalmazza, összesen 1,4 milliárd euró értékben. A harmadik legnagyobb csomag pedig a G7+ koordinációs csoport keretében az ukrán energiahálózat támogatására irányul, több mint 1 milliárd dollár értékben.
De emellett több száz millió dollár értékű egyéb szerződést is megkötöttek, így például Ukrajna 23 memorandumot írt alá japán partnerekkel, és a találkozó első napján bejelentették, hogy létrehozzák a Skills Alliance-t, egy mintegy 50 intézményből álló szövetséget az ukránok képzésére és átképzésére, amelyre a tervek szerint a következő három évben mintegy 700 millió eurót szánnak. A német kormány pedig mintegy 100 millió eurót különít el az ukrajnai egészségügyi programokra, különösen a mentális és pszichoszociális rehabilitációra.
A szakértő megjegyezte, hogy több ország is bejelentette, új fegyvereket ad át Ukrajnának. Ezek közé tartozik többek között a Patriot, az Iris-T SLM, a Gepard-rendszerek, rakéták és tüzérségi lőszerek.
A G7-csúcson is dőltek a támogatások Ukrajnának
A hét második felében rendezett olaszországi G7-csúcson Zelenszkij további támogatást kapott. A fórumon az ukrán elnök két, 10 évre szóló biztonsági megállapodást írt alá. Egyiket az Egyesült Államokkal, a másikat Japánnal. Utóbbi azt ígérte, hogy 2024 folyamán mintegy 4,5 milliárd dollárt biztosít Ukrajnának. Kijev sikerként könyvelheti el azt is, hogy döntés született arról, hogy a befagyasztott orosz pénzeszközök kamatából 50 milliárd dollárnyi támogatást kap Ukrajna, amelyeket nemcsak a költségvetés finanszírozására, de humanitárius és katonai célokra is fordíthat.
Seremet Sándor ugyanakkor jelezte, a helyzet nem olyan egyszerű ugyanis az összeg a G7-tagok – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Kanada és Japán –, valamint az Európai Unió által nyújtott kölcsönökből áll össze. A hitelek fedezetét a befagyasztott orosz vagyonból származó jövőbeli kamatok képezik majd. Ezeket vagy a kamatokból, vagy az Oroszország által fizetendő jóvátételből kell majd visszafizetni.
Svájci békecsúcs – felemás siker
A kétnaposra tervezett svájci békecsúcs felemás eredményekkel zárult. Kijev komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a tavaly nyár óta zajló békeegyeztetések során a globális dél országai közül minél többet tudjon meggyőzni a 10 pontos ukrán béketerv helyességéről, elfogadhatóságáról. A folyamat láthatóan sikertelen volt, ugyanis a svájci találkozón ezek közül csak hármat vitattak meg – a nukleáris biztonságot, az élelmiszer-biztonságot és a humanitárius kérdéseket, utóbbi elsősorban a fogolycserét érintette.
Az olyan kritikus pontok, mint az orosz csapatok visszavonása Ukrajna 1991-es határain túlra vagy az oroszok felelősségre vonása, lekerültek a napirendről. Egyes szakértők úgy vélik, hogy Kijev ezzel szerette volna elfogadhatóbbá tenni a fórum végén aláírt zárónyilatkozatot, amelyet egyébként a jelenlévők közül végül többen nem szignáltak. Kína nem vett részt a fórumon, aminek következtében egy sor állam le is mondta részvételét, bár Kijev szerint ezt sokan orosz nyomásra tették.
Mindazonáltal a svájci békecsúcson többször is elhangzott, hogy a rendezéshez Oroszországot is be kell vonni a folyamatokba, ezt egyébként számos nyugati vezető, többek közt Olaf Scholz is elismerte. A korábbi állásponthoz képest, amely szerint Oroszország felett kizárólag katonai győzelmet kell aratni, ez a mostani helyzet jelentős váltást jelent. Annak ellenére, hogy az ukrán békecsúcsot nem lehet teljesen kudarcnak nevezni, az eredmények a vártnál jóval szerényebbek lettek. Kiderült, hogy Zelenszkij békeformuláját még a nyugati támogatók közül is egyre kevesebben tartják megvalósíthatónak, kivitelezhetőnek – mondta értékelését zárva Seremet Sándor.
(Borítókép: Ursula von der Leyen, Viola Amherd és Volodimir Zelenszkij a svájci Luzern Burgenstockban 2024. június 16-án. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu / Getty Images)