Itt az ideje, hogy újra megtanuljuk, hogyan kell felrobbantani a dolgokat

A NATO-tagállamok védelmi kiadásai rendkívüli növekedési pályán vannak. Lengyelország például idén GDP-jének 4,1 százalékát költi védelemre, szemben az öt évvel ezelőtti 2 százalékkal. Svédország is megduplázta védelmi kiadásait. Németország természetesen nemcsak a rendes védelmi költségvetését költi, hanem az ukrajnai orosz invázióra válaszul bevezetett 100 milliárd eurós külön alapot is.

Ami a munkához szükséges képzettségi szintet illeti, az agytrösztök vagy a bankárok nem tudják felvenni a versenyt a tengeralattjáróhegesztőkkel. A legnagyobb probléma jelenleg az, hogy Európában nincs elég ember, aki tudja, hogyan kell a dolgokat felrobbantani.

Svédországban korábban nagy robbanóanyag-ágazatunk volt, polgári és katonai egyaránt − például a Nitro Nobel és a Bofors. Az emberek elvégezték az egyetemet, és a vállalatok maguk képezték tovább az embereket, mind a fizikai munkások, mind az akadémikusok szintjén. De manapság már alig létezik a cégek által vezetett robbanóanyagszakértő-képzés, ahogyan egyetemi tanfolyamok sem léteznek ebben a témában

− mondta Bo Janzon.

Janzon már csak tudja, mert ő maga is robbanóanyag-kutató. A 2007-es nyugdíjba vonulásáig négy évtizedet töltött a Svéd Védelmi Kutatási Ügynökségnél mindenféle formájú és méretű robbanóanyag javításával és tanulmányozásával. Karrierje alatt foglalkozott fegyverekkel és víz alatti robbantásokkal, átalakított töltetekkel, kinetikus energiájú eszközökkel, fejlett páncélokkal, szárazföldi és víz alatti aknakereséssel és -mentesítéssel, humanitárius aknamentesítéssel, és robbanóanyagok felderítésével, semlegesítésével, sebzésballisztikával, törvényszéki ballisztikával, lövési traumákkal, repeszes robbanófejekkel és hatásaikkal, penetrációs mechanikával, numerikus kontinuumdinamikai modellezéssel és még sok mással − írja véleménycikkében a Foreign Policy. 

Hatalmas a kereslet, kevés a szakértő 

Mint írják, Bo Janzon volt győződve arról, hogy a szakterületének van jövője.

Az 1990-es években másokkal együtt elindítottunk egy robbanóanyag-technológiai kurzust a KTH-n [a stockholmi KTH Királyi Technológiai Intézetben], de a hallgatók érdeklődésének hiánya miatt ezt megszüntették. Az 1990-es években a bombakészítés a lehető legkevésbé sem volt divatos a pályaválasztók körében

− mondta. 

Aztán Janzon és más robbanóanyag-guruk nyugdíjba vonultak. A képességeikre egyszerűen már nem volt szükség. Svédországban a robbanóanyagok és speciális vegyi anyagok birodalma, amelyet a dinamit feltalálója, Alfred Nobel épített fel, külföldi cégekbe olvadt be. A nyugati nemzetek még a lőporgyártást is kiszervezték Kínába.

Ma azonban a robbanóanyagokkal kapcsolatos szakértelemre ismét hatalmas kereslet mutatkozik, mert a robbanóanyag nélkül a készülő kifinomult katonai felszerelések impotensek. Idén tavasszal Ukrajnában olyan súlyos lőszerhiány volt, hogy a katonák gyakran nem tudták elhárítani az orosz támadásokat. Kijev nyugati barátai nincsenek abban a helyzetben, hogy ugyanolyan ütemben lássák el utánpótlással, mint Oroszország a csapatait. Az Egyesült Államok és Európa évente csak mintegy 1,2 millió darab lőszert állít elő, míg Oroszország mintegy 3 milliót − jelentette márciusban a CNN.

Ez a riasztó helyzet arra késztette a Cseh Köztársaságot, hogy átkutassa a világot a nem nyugati országokban meglévő lőszerek után, amelyek ugyanazt a szovjet felszerelést használják, mint Ukrajna. A cél 800 ezer ilyen tüzérségi lövedék biztosítása. Ez azonban nem segítene a nyugati lőszergyártáson.

Napjainkban jelentősen megnőtt az emberek érdeklődése a védelmi iparban való munka iránt, de hiányoznak a szakemberek és mérnökök a speciális területeken, például a robbanóanyag-fejlesztésben

− mondta Matthias Wachter, aki a Német Ipari Szövetség nemzetközi együttműködésért, biztonságpolitikáért, nyersanyagokért és űrkutatásért felelős osztályát vezeti.

Több robbanóanyag-mérnökre van szükségünk, és ez több robbanóanyagokkal foglalkozó professzort jelent. A bányavállalatok még mindig képeznek robbanóanyag-szakértőket, és néhány egyetem − például a brit hadsereghez kötődő Cranfield − kínál mesterképzést robbanóanyagmérnöki szakon. Ugyanígy a bányászatban nagy szerepet játszó amerikai államok állami egyetemei is. De még ha évente néhány tűzszerész szakértő csatlakozik is a munkaerőpiachoz, és még ha néhány vállalatnak sikerült is visszacsábítania a nyugdíjas tűzszerészeket a gyáraikba, nincs elég tagja ennek a ritka szakmának ahhoz, hogy kielégítse a virágzó védelmi ipar igényeit.

Nincs királyi út

A probléma még akkor is évekig fennmarad, ha a kormányok most cselekednek, mivel a robbanóanyagokkal kapcsolatos szakértelem nem szerezhető meg gyorsan. Ahhoz, hogy a jelentkezők egyáltalán felvételt nyerjenek egy olyan egyetemi programba, amely ipari vagy egyetemi karrierhez vezethet, általában építőmérnöki, kémiai vagy fizikai diplomával kell rendelkezniük. Néhány egyetemen és szakközépiskolában kezdő tanfolyamokat is indítanak technikusok számára. Bár maguk a tanfolyamok általában viszonylag rövidek, körülbelül egyévesek, a robbanóanyagok természetéből adódóan természetesen hosszú, felügyelt munkahelyi képzésnek kell követnie őket.

Ehhez a szakmához nem vezet királyi út.

A probléma az, hogy a robbanóanyagok nagyon veszélyesek. Rendkívül nagy nyomást kell előállítani, és a felhasznált anyagok rendkívül pusztító hatásúak. És a robbanóanyagok is nagyon bonyolultak és nagyon különböznek minden más vegyülettől. Ezért rendkívül képzett emberekre van szükség

− mondta Janzon aki rendkívül büszke arra, hogy még mindig mind a tíz ujja megvan.

Nem amatőröknek való

A robbanóanyagokkal való munka nem amatőröknek vagy gyengébb idegzetűeknek való. Bár jó dolog, hogy itt-ott még mindig hajlandó néhány nyugdíjas robbanómérnök az iparban dolgozni, ezek a hidegháborúból itt maradt szakértők nem lesznek képesek egymagukban betölteni az űrt. Jóval kevesebb fiatalabb kollégáiknak kell kiképezniük a következő generációt. Ez azt jelenti, hogy az egyetemeknek − és különösen a műszaki egyetemeknek és főiskoláknak − el kell kezdeniük a robbanóanyag-technikai szakok megalapítását. Az ipar jó a gyakorlati képzésben és a termékfejlesztésben, de nem tanítja az alapokat, és nem végez sok alapkutatást sem.

A felsőoktatási intézmények azonban nem tudják egyedül összeállítani a szükséges tananyagot és kiképezni a szükséges munkaerőt. Éppen ellenkezőleg, a robbanóanyag-technológia olyan szakirány, amely kormányzati irányítást igényel. Ha a kormányok, az ipar és a felsőoktatás együtt dolgozik a szükséges képzési program meghatározásán és a jövőbeli robbanóanyag-szakértői munkaerő méretének előrejelzésén, akkor reménykedhetünk a robbanóanyagokkal kapcsolatos fenntartható jövőben.

Addig is a legjobb reményünk az ezüsthajú tudósokban van, akiknek a szakértelmét néhány évvel ezelőtt még feleslegesnek tartották. De még Svédországban is, ahol a Nobel-birodalom a robbanóanyag-szakértők valóságos tömegét hozta létre, kevesen maradtak, akik hajlandóak és képesek visszatérni a terepre vagy a katedrára. Manapság Janzont gyakran felkérik, hogy tanítson, sőt, még az iparban is segítsen. Mivel már a 80-as éveit tapossa, úgy érzi, ehhez már nincs elég energiája.

(Borítókép: Gian Marco Benedetto / Anadolu / Getty Images)