Minden, amit az európai szélsőjobbról tudni akart, de elvesztette a fonalat

A terminológiában a The Guardian vágott rendet. A lap a The PopuList definícióit vette alapul, amely több mint 30 ország több mint 100 politológusának részvételével készült úttörő projekt, amely Európa politikai pártjait és azok változó ideológiáját osztályozza.

Radikális jobboldal

Cas Mudde, a Georgia Egyetem populizmus- és szélsőjobboldal szakértőjének munkája alapján a radikális jobboldali pártokat úgy határozzák meg, mint amelyek két alapvető ideológiát vallanak: a nacionalizmust (amelyet a legjelentősebbnek tartanak) és a tekintélyelvűséget.

A nativizmus az a meggyőződés, hogy az államokat kizárólag az „őshonos csoport” tagjainak kell lakniuk, és hogy a „nem őshonos elemek” alapvetően veszélyeztetik a homogén nemzetállamot.

Ez magyarázza, hogy a radikális jobboldali pártok, például Marine Le Pen-féle Nemzeti Összefogás (RN) Franciaországban, a Szabadságpárt (PVV) Hollandiában, a Vox Spanyolországban vagy a Fidesz Magyarországon a bevándorlásra helyezik a hangsúlyt.

A nativizmus az ekszkluzianizmus egyik kiemelkedő formája; a radikális jobboldali pártok jellemzően kirekesztőek a nem őslakosok mellett más „külső csoportokkal” szemben is, beleértve a különböző vallású (például muszlim) vagy nemű és szexuális irányultságú embereket.

A tekintélyelvűség a szigorúan rendezett társadalomba vetett hit, amelyben a jogsértéseket szigorúan büntetik, ezért a szélsőjobboldal második fő irányvonala: a törvény és a rend keményvonalas megközelítése, ahogyan azt például a német AfD vagy az osztrák FPÖ képviseli.

A szélsőjobboldali pártokkal ellentétben a radikális jobboldali pártok demokratikus keretek között működnek: nem dolgoznak aktívan a demokratikus rendszer felforgatásán, és nem helyeslik az erőszak alkalmazását.

Extremizmus

A szélsőjobboldali pártok osztoznak a radikális jobboldali pártok két központi ideológiájában, de azoktól eltérően végső céljuk a fennálló demokratikus rend megdöntése, és céljaik eléréséhez nem ellenzik az erőszakot.

Bár részt vesz a választásokon a holland Fórum a Demokráciáért (FvD), amely összeesküvés-elméleteket és egy „ellentársadalom” létrehozását hirdeti, általában szélsőjobboldalinak számít, akárcsak a görög neonáci Arany Hajnal.

Szélsőjobb

Sok politológus, köztük a PopuListában részt vevők is, a „szélsőjobb” kifejezést a radikális vagy extremista pártok gyűjtőfogalmaként használják.

Ennek oka lehet, hogy kétséges, hogy egy párt melyik kategóriába tartozik – például azért, mert egy párton belül egyes elemek szélsőségesebbek lehetnek, mint mások, így a párt üzenetei nem következetesek, vagy azért, mert a párt álláspontja megváltozott vagy változóban van.

A gyakorlatban gyakran nehéz eldönteni hogy ki hová tartozik. Előfordulhat, hogy egyes pártok tagjai szélsőséges megnyilvánulásokat tesznek, ugyanakkor hivatalos nyilatkozataikban lehet, hogy csak radikálisak

– mondta Matthijs Rooduijn, a PopuList csapatának egyik vezető tagja. 

Azokat a pártokat, amelyek csak mérsékelten szélsőjobboldaliak vagy amelyek álláspontja idővel mérséklődött, határesetnek nevezhetjük.

Populizmus

A populista pártok – ismét a Mudde által javasolt meghatározást használva – azok, amelyek azt az elképzelést támogatják, hogy a társadalom végső soron két homogén és antagonisztikus csoportra oszlik, egy „tiszta népre” és egy „korrupt elitre”.

A populista pártok azzal is érvelnek, hogy a politikának a nép akaratát kell kifejeznie. Mindent, ami a „nép akarata” és a politika között áll, nem kedvelnek, és hatalomra jutva megpróbálhatják meggyengíteni a szabad sajtót és a független igazságszolgáltatást.

Sok, de nem minden szélsőjobboldali párt nyilvánvalóan populista is. Amikor azonban ez a helyzet – mondja Rooduijn –, mindig jobb, ha ezt ki is mondjuk. „A puszta populista kifejezés mérsékeltebbnek tüntetheti fel őket, mint amilyenek valójában.”

A populizmus persze nem korlátozódik a szélsőjobboldalra: számos baloldali és szélsőbaloldali párt is populistának számít, például a Robert Fico szlovák miniszterelnök vezette Smer vagy a Jean-Luc Mélenchon vezette France Unbowed (LFI).

„Kemény jobboldal”

A kemény jobboldal (angolul hard right) az angolszász média által széles körben használt kifejezés. Rooduijn azt tanácsolta, hogy ne alkalmazzuk ezt a kifejezést.

Szerintem inkább zavaró, mint hasznos

– mondta.

Gyakran használják a kifejezést olyan pártok leírására, amelyek a választási kampányban vagy a kormányra kerülés után mérsékelték a hangnemüket vagy álláspontjukat. „A pártok idővel változnak, mérsékeltebbek vagy kevésbé mérsékeltek lehetnek. De kerüljük a pártok besorolásának megváltoztatását, amikor kormányon vannak. A pártoknak kompromisszumot kell kötniük, ha mérsékeltebb partnerekkel koalícióban vannak, kevésbé radikálisnak kell lenniük. De ha egyszer kikerülnek a hatalomból, gyakran azt látjuk, hogy az identitásuk nem változott” – mondta Rooduijn.

Konzervatívok, euroszkeptikusok, klímaszkeptikusok

Kisebb-nagyobb mértékben az európai szélsőjobboldali pártok – a nacionalizmusra és más kirekesztő ideológiákra való összpontosításuk és a legtöbb esetben populista megközelítésük mellett – számos más ideológiai álláspontot is képviselnek.

Eltérő mértékben sokan euroszkeptikusak, a teljes európai politikai és gazdasági integrációs projekt és az ország tagságának teljes elutasításától a feltételes vagy minősített ellenállásig terjedő nézetekkel.

Egyesek, különösen Közép- és Kelet-Európában, társadalmilag ultrakonzervatívak, a kötelesség, a hazafiság és a hagyományos értékek, a családi struktúrák, a nemi szerepek és a szexuális kapcsolatok fogalmait támogatják.

Egyre többen klímaszkeptikusok is, akik vagy teljesen elutasítják az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos eredményeket, vagy ellenállnak a zöldátmenetre irányuló erőfeszítéseknek, és igyekeznek azokat késleltetni.

Sokan illiberálisak is – az igazságszolgáltatás és a média elfoglalására törekednek, bitorolják az alkotmányos szerveket, támadják a civil társadalmat – és szemben állnak a woke mozgalommal.

De ami a legfontosabb, mondja Rooduijn, az az alapvető ideológia. Nativista, kirekesztő a külső csoportokkal szemben, autoriter?

Akkor ez egy szélsőjobboldali párt.

Mely pártokat hová sorolhatunk?

E kritériumok alapján az Alternative für Deutschland (AfD), amely (megelőzve a kormánykoalíció mindhárom tagját) a második helyen végzett a németországi európai parlamenti választásokon, szélsőjobboldalinak, populistának – és szélsőséges elemekkel rendelkezőnek – minősíthető.

Az RN, amely Franciaországban az első helyen végzett, olyan elsöprő győzelemmel, hogy Emmanuel Macront a parlament feloszlatására késztette, szélsőjobboldali és populista, bár viszonylag baloldali – bár nacionalista – társadalmi, gazdasági politikát folytat.

Az EU-val való együttműködés és a nemzeti gazdaságpolitika irányítása terén tanúsított viszonylagos mérséklete ellenére Giorgia Meloni olaszországi Testvérek pártja, amelynek gyökereit széles körben neofasisztának tartják, szélsőjobboldalinak, populistának és szociálkonzervatívnak minősül.

A finnek, akiket jelenleg a koalíció miatt korlátoznak, szélsőjobboldaliak és populisták; a svéd demokraták, akik szintén extremista gyökerekkel rendelkeznek, most szélsőjobboldaliak és populisták; a dán Néppárt szélsőjobboldali – bár vitathatatlanul mérsékeltebb, mint sokan mások.

A spanyolországi Vox szélsőjobboldali és populista, valamint antifeminista és gazdaságilag jobboldali. A portugáliai Chega szélsőjobboldali és populista, és nagy hangsúlyt fektet a bevándorlásra, az iszlámra és a „politikai korrektségre”.

Az osztrák FPÖ szélsőjobboldali és populista, akárcsak a holland PVV (hangsúlyt fektetve az iszlámellenességre), a magyarországi Fidesz (szintén illiberális és erősen LMBTQI+-ellenes nézetekkel), valamint a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) – írja a lap. 

Végül pedig számos európai jobbközép párt, köztük a francia Les Républicains (LR), a holland VVD és a brit konzervatívok is nativista politikai platformokat hoztak létre, különösen a bevándorlással kapcsolatban.

A The PopuList 2023-as jelentésében csupán az a tény akadályozta meg az akadémikusokat abban, hogy a kirekesztés nem volt ideológiájuk központi eleme, hogy a szélsőjobboldal határán álló pártok közé sorolják őket.

 (Borítókép: Marine Le Pen és Jordan Bardella 2024. június 2-án. Fotó: Christian Hartmann / Reuters)