Mentené politikai örökségét, de lehet, épp most löki a szakadékba Emmanuel Macron

Június 30-án tartják az előrehozott francia parlamenti választások első fordulóját, miután Emmanuel Macron francia elnök még az európai parlamenti választások után feloszlatta a parlament alsóházát, a Nemzetgyűlést, amiért a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés (RN) több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a francia államfő pártja.

Macron akkor amellett érvelt, hogy a választások után átalakult a francia politika, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, azonban mint azt korábban elemeztük, a francia elnök leginkább abban reménykedhetett, hogy Le Penék hatalmas győzelme a francia politika baloldalán és centrumában olyan sokkot okoz, hogy a választók beállnak majd mögé, miközben kifogná a szelet az RN vitorlájából is.

Ugyanakkor ha így is számolt Macron, a terve meghiúsulni látszik,

De mégis, miért vált az időközben az elnökválasztások örök második helyezett Marine Le Pen pártja népszerűvé, és miért vehető szinte biztosra, hogy a Macront támogató centrista-liberális Ensemble! (jelentése: Együtt!) koalíciója elveszti a választásokat?

A francia politika megújítását ígérte, de csak jobbra tolta azt

Macront még 2017-ben választották elnökké, majd még abban az évben nyáron tartott parlamenti választásokon frissen alakított pártja, az En Marche! – amit 2022 szeptemberében neveztek át Renaissanse-szá (RE) – parlamenti többséget is szerzett.

Annak ellenére, hogy már 2013 óta töltött be változatos pozíciókat a végrehajtó hatalomban – 2012-től a francia köztársasági hivatalban dolgozott, 2014-től pedig gazdaságért és iparért felelős miniszter volt –, a szocialista Francois Hollande elnökségéhez és általa kinevezett kormányhoz képest egyfajta kívülállóként, politikai megújítóként pozicionálta magát, aki azzal kampányolt, hogy szerinte egy normális elnök helyett Franciaországnak egy, a római főistenre, Jupiterre utalva egy „jupiteri elnökre” lenne szüksége, aki felkavarná az állóvizet.

Az ígéretével több választó is rezonált, hiszen mind az elnökválasztás két fordulóját, mind a parlamenti választást megnyerte 2017-ben, majd 2022-ben elnökként újrázott is.

Már elnöksége első ciklusában is gyakorivá váltak az ellene és szakpolitikája ellen szervezett tüntetések – elég csak a sárga mellényes tüntetésekre gondolni, melyek változó intenzitással egészen a koronavírus-járványig kitartottak, míg újrázása után először a nyugdíjreform utáni sztrájkok, majd a francia rendőrség túlkapásai miatt voltak tömegtüntetések, legutóbb pedig leginkább az ausztrál partokhoz közeli, ám Franciaországhoz tartozó Új-Kaledóniában lévő tüntetésekkel foglalkoznak a hírek.

Macron neoliberális gazdaságpolitikáját kritikusai gyakran bélyegzik elitistának, hiszen például úgy emelte 62 évről 64 évre a nyugdíjkorhatárt, hogy szerinte annak nem volt alternatívája, miközben egyes közgazdászok szerint például a gazdagokra kivetett vagyonadóval vagy progresszív adózási rendszer bevezetésével el lehetett volna ezt kerülni.

Ráadásul 2022-ben pártja elvesztette parlamenti többségét, és még koalíciós partnereivel együtt is csak egy kisebbségi kormányt sikerült felállítani a Nemzetgyűlésben, ami parlamenti többség nélkül vagy ügyek menténi koalíciókkal tud elfogadtatni egy törvényt, vagy pedig Macron egyszerűen az alkotmány 49.3-as pontjára hivatkozva megkerüli a Nemzetgyűlést, és rendelettel hirdet ki törvényeket.

Neoliberális, leginkább a vállalatok és gazdagok érdekét figyelembe vevő gazdaságpolitikája miatt sokan fordultak baloldali, akár szélsőbaloldali pártokhoz, míg a közvélemény szerint elitista és autoriter hozzáállása az időközben antiszemita és a német megszállás éltetését hátrahagyó szélsőjobboldalnak ágyazott meg – jelenleg emiatt is mérik az Ensemble!-t mind a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés, illetve a szélsőbaltól a balközéptől és a zöldpártokig terjedő Új Népfront (NFP) mögé.

Sőt, néhányan úgy látják, a Nemzetgyűlés feloszlatása is egy elitista, önző lépés volt Macrontól, mivel így akarta a franciákat megleckéztetni, amiért az elnök szerint a franciák rosszul szavaztak az EP-választáson – erről beszélt például Alain Duhamel publicista is nemrégiben.

Népszerűtlenségét pedig jól mutatja, hogy a Macron mögött álló koalíció színeiben induló jelöltek plakátjain az elnök nem is szerepel, sőt próbálnak távolságot tartani az elnöktől a kampányukban.

Áttörni végre azt az üvegplafont

Macron számításai annyira nem váltak be, hogy jelenleg nemhogy csökkent, még nőtt is a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés előnye – míg az EP-választáson a Jordan Bardella vezette pártra a választók 31,37 százaléka szavazott, jelenleg a választás előtti utolsó közvélemény-kutatásokban 32-36,5 százalék közöttre mérik a különböző kutatócégek a pártot.

Ráadásul azzal, hogy Le Pentől átvette a jelenleg politikai karanténban lévő párt vezetését a 28 éves Bardella, a párt sikeresen lemosta magáról a szélsőjobboldali jelzőt, hogy helyette jobboldali-konzervatívként pozicionálja magát, ami már nemcsak a választók egy része, hanem már a politikai jobbközép számára is elfogadható:

Bardella a héten bemutatott programjában leginkább a migráció visszaszorításáról beszélt, ami kapcsán például megkönnyítené a bevándorlói háttérrel rendelkező elítélt bűnözők kitoloncolását, megnehezítené a nem francia szülőktől, ám Franciaországban születettek állampolgársághoz jutását, illetve azt ígéri, hogy a bevándorlókra szánt központi költségvetést rendkívül megritkítaná, amit aztán más prioritásokra költenének – igaz, a programjának egy jelentős részénél nem fejtik ki, hogy azokra hogyan lenne forrás, miközben Franciaországgal szemben lehet túlzottdeficit-eljárást indítanak az Európai Unióban.

Ezenkívül a párt korábbi, Oroszországhoz fűződő kapcsolatait feledtetve azzal próbálta megszólítani a jobbközépen szavazókat, hogy keményen lépnének fel Oroszországgal szemben, és továbbra is támogatnák Ukrajnát, de kizárta Macron tervét, miszerint francia katonákat küldenének Ukrajnába, és Oroszország megtámadására alkalmas rakétákat adnának Kijevnek – igaz, a francia félprezidenciális rendszerben a biztonság- és külpolitika az elnök feladata, így ilyenekben a fő döntés nem a kormányfőé.

és szerinte a Nemzetgyűlés majd a költségvetés kapcsán lehetetleníti el a francia elnök biztonságpolitikai terveit.

Ezenkívül Le Pen az alkotmány módosítását is felvetette, hiszen amennyiben valóban társbérlet jönne össze, a francia elnöknek és az Alkotmánybíróságnak számos alkalma lenne arra, hogy egy Bardella-kormányt gyengítsen, vagy annak ígéreteit ellehetetlenítse, amivel a párt által korábban kitűzött 2027-es teljes hatalomátvételt nehezítené – emiatt egyébként Macronnak az előrehozott választással az is célja volt, hogy a párt vitorlájából kifogja a szelet.

Szélsőbalról megállítani a szélsőjobbot

A Bardella–Le Pen-duó legnagyobb kihívója jelenleg nem a kormányzó Ensemble! és a miniszterelnök, Gabriel Attal, hanem a második helyre mért, a szélsőbaltól a zöldeken át a szocialistákig összefogott Új Népfront (NFP).

A mostani választásra összefogott baloldali pártok közül a legdominánsabb a 2022-es elnökjelölt, Jean-Luc Mélanchon és az általa fémjelzett szélsőbaloldali La France insoumise (fordítása: Engedetlen Franciaország), azonban a szocialista Olivier Faure a koalíció miniszterelnök-jelöltje.

Az NFP programjában többek között azt ígéri, hogy 1600 euróra növelné a minimálbért, visszavonná Macron népszerűtlen nyugdíjreformját, az alapvető élelmiszerekre, a gázra és a villanyra árplafont vezetne be, illetve többet költenének a zöldátállásra és a szegényebbek megsegítésére.

Faure-ék tervét mind Attal miniszterelnök, mind Bardella a vitán fenntarthatatlannak nevezte, miközben a szocialista vezető szerint lenne rá pénz – egyrészt visszahoznák a leggazdagabbakra kivetett vagyonadót, míg a legnagyobb cégek „szuperprofitjaira” is új adónemet vezetnének be, amelyekkel állítása szerint 2024 végére további 30 milliárd, 2025-ben 100 milliárd, 2026-ra pedig már 150 milliárd eurónyi adóbevétellel gazdagodhatna az államháztartás.

Azonban a párt nincs könnyű helyzetben, hiszen egyrészt a francia gazdaságpolitikát már évtizedek óta a neoliberális gondolkodás vezérli, ráadásul programjuk arra már nem tér ki, hogy a kis- és középvállalkozások miként tudnák kigazdálkodni a havi 1600 eurós minimálbért, illetve amennyiben erre köteleznék a cégeket, akkor a megemelkedett költségeik miatti áremelés hogyan nem gerjesztené tovább az inflációt, vagy hogy egyáltalán a cégek mennyire ellenkeznének mindezekkel, és őket hogyan győznék meg ezek fontosságáról.

A kaotikus első fordulót egy még kaotikusabb követheti

Mint fentebb írtuk, jelenleg az országos kutatások szerint az erősorrend a szélsőjobboldali RN, a szélsőbaloldali-zöld NFP és a macronista, centrista-neoliberális Ensemble! – szám szerint a szavazók 36,5 százaléka támogatja Bardelláékat, 29 százalékuk Faure-ékat, 20 százalékuk pedig Macron koalícióját.

Azonban az EP-választásokhoz képest a Nemzetgyűlés tagjait nem tisztán arányos választási rendszerben választják, hanem az 577 mandátum mindegyikét egyéni körzetekben, ún. FPTP-rendszerben, azaz a győztes mindent visz elvvel osztják ki a jelöltek között.

A választás azonban kétfordulós: az első fordulóban az szerezhet mandátumot, aki a szavazatok 50 százalékát +1 szavazatot szerez, amennyiben nincs ilyen jelölt, akkor a másodikba a legtöbb szavazatot kapó jelölt mellett azok jutnak tovább, akikre legalább a regisztrált szavazók 12,5 százaléka szavazott – fontos, hogy nem a választáson résztvevők, hanem a regisztráltak számítanak.

Az ilyen körzetek elsősorban Le Penéknek kedveznének, hiszen így nem állna fenn az a helyzet, mint az elnökválasztások során, amikor a választók és a politikusok a szélsőbaltól a jobbközépig összefognak a politikai karanténban lévő párt ellenében.

Amennyiben a választáson való részvétel magas lesz, akkor megnő az esélye, hogy több ilyen, ún. triangulaires (jelentése: háromszög alakú), azaz három jelölt közötti versenyek jöhetnek létre a második fordulóban, ami megosztaná a Le Pen-ellenes szavazatokat, és ezzel megkönnyítené a Nemzeti Tömörülés jelöltjeinek a mandátumszerzést.

Emiatt több mint kétszáz baloldali és liberális politikai és közéleti szereplő követeli azt a balközép Le Monde napilapban megjelent nyilvános levélben, hogy 

Azaz arra szólították fel előre a harmadikként továbbjutó jelölteket, hogy lépjenek vissza a továbbjutó nem lepenista jelölt javára, míg az olyan körzetekben, ahol két jelölt maradt talpon, buzdítsanak a nem lepenista jelöltre való szavazásra.

Ugyanakkor ez mind a baloldali összefogásnak, mind Macronéknak nehéz kérdés: a baloldali lista szerint ugyanis Macron és Bardella is ugyanaz a neoliberális, tőkét képviselő politikus, amivel szemben baloldali, munkáspárti alternatíva kellene, míg Macron konkrétan kijelentette, hogy a szélsőjobboldalnál a szélsőbal szerinte négyszer annyira rosszabb, amiért utóbbi például könnyítene a nemváltoztatás bürokratikus terhein – nem a műtéten, hanem hogy valakinek az okmányában azt tüntessék fel, hogy milyen nemű –, ami az elnök szerint teljesen abszurd.

Emiatt jelenleg nem tudni, hogy a második forduló hogyan nézhet ki, és hogy egyáltalán miként nézhet majd ki a következő Nemzetgyűlés – az egyetlen biztos dolog, hogy az Attal-kormányt adó parlamenti pártok mandátumszáma rendkívül lecsökken Macron népszerűtlensége, illetve a szélsőbal és a szélsőjobb térnyerése miatt.

A második fordulót egy hét múlva, július 7-én tartják majd.

(Borítókép:  Emmanuel Macron 2024. június 26-án. Fotó: Benoit Tessier / REUTERS)