Elsöpörhető-e a 14 éve hatalomban lévő jobboldal karizma és újító gondolatok nélkül?

Július 4-én, csütörtökön tartanak az Egyesült Királyságban parlamenti választást, miután Rishi Sunak brit miniszterelnök még május 22-én zuhogó esőben, bőrig ázva állt a kamerák elé, hogy bejelentse a választás időpontját.

A dátum sokakat, még pártjának, a toryknak is nevezett Konzervatív Pártnak a tagjait is meglepte, hiszen a legtöbben úgy számoltak, hogy az majd csak ősszel lehet, amikorra a nyáron érkező kedvező gazdasági adatok segíthetik a 14 éve hatalmon lévő torykat a kampányban.

Ugyanakkor a választás kapcsán Sunak végül a korábbi dátumra szavazott, aminek egyáltalán nem az esélyese,

Nem véletlen, hogy még jóval a választás bejelentése előtt több, országos hírű képviselőjük is bejelentette, hogy idén nem fogja megmérettetni magát – ilyen például a több miniszterelnök alatt is kormányzati tisztséget betöltő Michael Gove, vagy akár Boris Johnson és Theresa May bukott miniszterelnökök.

De miért állnak 14 év kormányzás után ennyire rosszul a konzervatívok és miért nem feltétlenül lelkesednek a britek a választás után szinte biztosan miniszterelnökké váló munkáspárti Keir Starmerért?

Beért 14 év botrányos kormányzása

Annak ellenére, hogy a Konzervatív Pártot és az Egyesült Királyságot immáron 2022 októbere óta vezeti, nem feltétlenül Rishi Sunak az okozója annak, hogy a párt ennyire rossz helyzetben van, igaz, bőven ő is hozzátett a toryk zuhanásához.

Miniszterelnökségét eleve leginkább a válságok jellemzik, hiszen az egészségügyi dolgozók és a vasutasok is többször sztrájkoltak, ahogy a párton belül is a belső harcoktól és konfliktusoktól hangos olykor a sajtó, amihez Sunak botrányai is hozzátettek.

Eleve sokan megkérdőjelezik, hogy egy olyan politikus át tudja érezni az átlagos britek problémáit, aki gazdagabb az uralkodónál, a szakpolitikai ígéreteit félig vagy egyáltalán nem is teljesíti, emellett pedig a kampányidőszakban is két olyan eset fűződik a nevéhez, amikor felmerült, hogy le kéne mondania.

Már a választás időpontjának a bejelentése is botrányosra sikeredett – az Egyesült Királyságban a parlamenti választásokat illetően nincs konkrét időpont, azt a miniszterelnök kezdeményezi, aminek az uralkodó eleget tesz, az egyetlen szabály, hogy a legutóbbi parlamenti választás után legfeljebb öt év telhet el –, majd miközben a sajtóban a legtöbb tory meglepődve fogadta a dátumot, a hatóságok nyomozást rendeltek el Sunak közvetlen környezetében, mivel véletlenül ők épp a nyári időpontra fogadtak és nyertek ezen sok pénzt.

Továbbá a britek mindig is büszkék voltak arra, hogy a második világháborúban a Szövetségesek oldalán ők állították meg Adolf Hitlert és a harmadik birodalmat, azonban a normandiai partraszállás 80. évfordulójának a megemlékezését idő előtt otthagyta a brit kormányfő, ami főleg az éppen pártra szavazó konzervatívabb idős briteket dühítette fel és szólították fel lemondásra.

Nagyon sok olyan mém terjeng az X-en és TikTokon, amikor az ország történetének leggazdagabb miniszterelnöke megpróbál átlagos emberek között vegyülni sikertelenül – legutóbb például azért figurázták ki, mert egy reggel a kampánycsapatának a McDonald'sban vásárolt, vagy hogy saját választási esélyeit párhuzamba állította az angol válogatott szinte a sírból visszahozott Eb-győzelmével Szlovénia ellen.

De az is mémmé vált, amikor a kampány nyitányakor az iTV-nek adott interjújában arról beszélt, gyerekkorában családja sok minden dolgot nem engedhettek meg, majd amikor a riporter többszöri próbálkozása után egy konkrét példát is említett, akkor arról számolt be, hogy nekik nem volt egy fizetős csatornájuk, SkyTV-jük – Sunak 1980-ban született, a csatorna pedig csak 1989-ben indult; de egy humorista az esetet úgy figurázta ki, hogy végre egy politikus, aki felszólal a szegények valódi problémáiért és kiáll azon generációért, akiknek csak idősebb korukban lett SkyTV-jük.

Ugyanakkor ilyen hibák nem ritkák a brit kampányok során, azonban a mémek mögött komoly kritika húzódik meg mind Rishi Sunakkal, mind a Konzervatív Párttal szemben.

Mivel 2010-ben David Cameron gazdasági válságban vette át a munkáspárti Gordon Browntól a kormányrudat, ezért Cameron leginkább az állam kiadásának csökkentéseivel próbálta a válságot kezelni, néha ráadásul olyan drasztikus döntéseket meghozva, mint például az egészségügy vagy az oktatás finanszírozásának a rendkívüli csökkentése.

Részben ennek köszönhetően a brit egészségügyi rendszer, az NHS várólistái hosszúak, az orvosok és az ápolók elégedetlenek. Ráadásul a kiadáscsökkentések az adóterhek folyamatos csökkentéseivel is jártak, amin leginkább a leggazdagabbak nyertek, mindez pedig visszatérő program volt a legtöbb, Cameront követő kormánynál is.

Az egyébként EU mellett kampányoló David Cameron a brexitnépszavazásba bukott bele, majd az őt követő, szintén maradáspárti Theresa May is, amiért nem tudta azt véghezvinni, de még Boris Johnson lemondásában is közrejátszott az Európai Unió elhagyása, mivel Johnson közeli munkatársai – például a brexitfőtárgyaló David Frost – szerint az akkori miniszterelnök úgy fogadta el EU–UK kereskedelmi egyezményt, hogy azt az első percétől ellenezte és akár egyoldalúan hajlandó lett volna módosítani azon. Igaz, Johnson esetében az utolsó szöget a koronavírus-járvány kezelése, illetve a lockdownok alatti kormányzati bulikázgatások jelentették.

Az NHS költségvetésének folyamatos reálcsökkenése miatti várólisták mellett a legégetőbb probléma a lakhatás, a brexit miatti gazdasági stagnálás, illetve a megélhetési költségek folyamatos megemelkedése, amire kielégítő megoldást kormányon egyik miniszterelnök sem tudott adni.

Így nem meglepő, hogy a britek 14 év után változást akarnak, és a július 4-e miatt többek között John Oliver Amerikában élő brit humorista is arról beszélt műsorában, hogy az amerikaiak után a britek is e napon fogják kiharcolni a függetlenségüket. A probléma ugyanakkor az, hogy a britek még Keir Starmerért sem túlzottan rajonganak.

Történelmi győzelmet szerezni egy politikai robottal

A toryk folyamatos elnépszerűtlenedése a Munkáspárt támogatottságának fokozatos növekedésével járt, így a választás előtti utolsó becslések szerint is történelmi győzelmet fog aratni a párt – a kérdés, hogy a brit parlamentarizmus történetének 5 legnagyobb fölénye közül melyik helyet fogja ezen a listán elcsípni a Keir Starmer vezetésével egyfajta Tony Blair-i harmadikutas, neoliberális fordulaton áteső párt.

A Survation utolsó, kedden megjelent becslése szerint a 650 fős Képviselőházban Starmerék akár 484 mandátumot is szerezhetnek, míg a Konzervatív Párt el se érné a százat, amivel így Starmeréknek 318-cal több képviselőjük lenne a toryknál. De a toryk számára ugyanilyen lesújtó képet fest le a YouGov becslése is: az ő kutatásuk 431 mandátumot becsül a Munkáspártnak, de ellentétben a rivális kutatócégnél, náluk a toryk legalább annyival kozmetikáznak, hogy a 102 mandátummal átlépnék a 100-at.

Így szinte már most biztosra vehető, hogy a következő miniszterelnök az egykori ügyész Keir Starmer lesz, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Starmert támogatják is a britek.

A YouGov kutatása szerint a britek 45 százaléka elégedett azzal, ahogy a Munkáspártot irányítja, míg 39 százalékuk szerint rossz munkát végez, míg 15 százalékuk jelenleg nem tudja, de egy másik kutatás szerint a britek nagy része nem is tudja, hogy Starmer mit is képvisel.

Ennek oka, hogy a programbemutatók ellenére Starmer nagyon biztonsági játékot játszik és a nyilvánosság előtt direkt próbál minél szürkébbnek tűnni, hogy ne sértsen meg senkit. Ez néha olyan groteszk pillanatokat szül, hogy a szerinte élete legszemélyesebb interjújában olyan kérdésekre nem tudott – de inkább tudatosan nem akart – válaszolni, hogy extrovertált vagy introvertált személyiségű, vagy hogy mi a kedvenc könyve vagy verse, de állítása szerint még álmodni se szokott, ilyen kérdésekkel ő maga nem foglalkozik.

Így jelenleg nem igazán tudni, hogy kormányfőként Starmer mit is tenne az Egyesült Királyság élén – még programbemutatóján is azt az ellentmondást ígérte, hogy a munkások érdekeit úgy fogják szolgálni, hogy közben tőkepártiak is lesznek, a néhány elemében rendkívül ambiciózus szociális programjuk kapcsán pedig azt ígéri, hogy adóemelés nélkül is végre tudják hajtani.

Starmer azonban tudatosan viselkedik így: a 2019-es, történelmi munkáspárti vereségből és a párt vezetőjének, az antiszemitizmus vádjával a pártból először felfüggesztett, majd kizárt, most pedig függetlenként elinduló Jeremy Corbyn bukásából Starmer azt olvasta ki, a britek nem kérnek a kommunizmusból és a baloldali politikából, ezért mindent megtesz, hogy ezeket a jelzőket ne is lehessen ráaggatni – a nagy sztrájkok idején például a Munkáspárt elnöksége parancsba adta a párttagoknak, hogy ne mutatkozzanak egy sztrájkoló munkással sem.

Kukafej, szórakozott gazdag angolok és Mr. Brexit

Ugyanakkor nem kizárólag a Konzervatív Párt és a Munkáspárt indul el a választáson, hanem mellette számtalan párt és jelölt. A brit választásokra jellemző, hogy a választások végén az elindult miniszterelnök-jelöltek egy színpadon állva hallgatják meg a győztes jelölt beszédét,

Azonban a vicces megjelenésű jelöltek – az egyébként korábban két miniszterelnökkel szemben még Lord Buckethead néven elinduló Count Binface mellett például valaki Elmónak öltözve próbálja eltrollkodni a választásokat – mellett vannak még a végső győzelemre egyáltalán nem esélyes, ám komoly politikai munkát felmutató és parlamentbe bekerülő pártok.

Közülük a legnagyobb párt az Ed Davey vezette Liberális Demokraták, ami leginkább a tehetősebb angolok lakta dél-angliai szavazókörzetekben erősebb és itt bővítheti mandátumszámait.

A libdemek alkottak is programot, de a párttal leginkább a sajtó akkor foglalkozott, amikor a pártvezér szakpolitikai programjaira különböző médiahackekkel próbálta ráirányítani a figyelmet. Davey például vízicsúszdázással mutatta be pártja gyermekek mentális egészségének javítására kitűzött programjukat, de kampányelemként egyszer járt már vízi aerobikórán vagy bungee jumpingolni is.

A pártra alapvetően a gazdagabb angolok szavaznak – azért nem britek, mert Anglián kívül annyira túl jó eredményeket nem tud felmutatni a párt parlamenti választásokon, bár idén akár Skóciában és Walesben is szerezhetnek mandátumot –, emiatt pedig alapvetően a torykra veszélyesek, idén pedig akár 59, de kisebb szerencsével akár 70 feletti mandátumot is szerezhetnek; jelenleg 15 képviselőjük van.

A Liberális Demokraták kampánya elég szerteágazó, hiszen a jelöltek leginkább helyi ügyekkel foglalkoznak, míg a pártelnök Davey a kampány során a nem mindennapi kampányrendezvényeken kívül azzal került be a hírekbe, hogy az ápolással kapcsolatos programjuk kapcsán bepillantást engedett az életébe és bemutatta, miként gondozza 16 éves, neurológiai betegségben szenvedő fiát, aki ápolásra szorul.

A pártról azonban összességében elmondható, hogy jobboldali gazdaságpolitikai nézetei a torykkal ellentétben nem konzervatív, hanem liberális társadalompolitikai állásponttal jár kéz a kézben, így azok is szívesen szavaznak a pártra, akiknek a Konzervatív Párt az elmúlt években túlzottan kultúrharcossá vált, emellett pedig EU-pártiak – egyik komoly, országos ígéretük a közös uniós piacba való visszalépés, amit később akár az EU-hoz való ismételt csatlakozás is követhetne.

Ugyanúgy a torykra jelent veszélyt a brexit megálmodója, Nigel Farage, aki idén tért vissza az aktív politikába, annak ellenére, hogy májusban még esze ágában se volt a leánykori nevén Brexit Party, azóta Reform UK-ra nevezett szélsőjobboldali párt vezetését ismét átvenni. Farage pártjai a választási rendszer miatt általában csak az európai parlamenti választásokon szerepeltek jól – ott tisztán listás szavazás van –, korábbi pártja, a UKIP mindössze egyszer tudott mandátumot szerezni westminsteri választáson, akkor is mindössze egyet. 

Farage-ék fő kampánytémája a migráció, annak mind legális és illegális formájának a kezelése. A politikai élete után az amerikai Fox News mintájára létrehozott GB Newson futó véleményműsor, a Farage at large vezetője szerint ugyanis a brexitnek épp az lett volna a célja, hogy visszaszorítsák a bevándorlást, ehhez képest az elmúlt években rekordszámú bevándorló érkezett az olykor munkaerőhiányban szenvedő országba.

Mr. Brexit célja, hogy a bevándorlás kapcsán meghúznának egy felső plafont, amit aztán még évente folyamatosan csökkentenének, miközben növelnék a bevándorlók után fizetendő adót is. A többi főbb kampánytémáik – csakúgy, mint karrierje során mindig – kultúrharcos fókuszú, így például ígéretet tett az általa csak genderideológiának nevezett transzneműek és a woke visszaszorításáért, illetve eltörölne minden, a 2050-es klímasemlegességet célzó tervet is.

Farage helye Westminsterben szinte biztosnak mondható, hiszen olyan körzetben indul, ahol a brexitnépszavazáson közel 70 százaléknyian szavaztak a kilépésre és a körzet gazdasági visszaesése miatt rendkívül nagy a szegénység is.

hiszen jelöltjeikkel megosztják a brexiterszavazókat a jobboldalon – a Konzervatív Pártnak eddig sosem volt értelmezhető, rájuk veszélyt jelentő, tőlük jobbra álló kihívójuk.

Rajtuk kívül még ugyanúgy biztosan mandátumot szerez a walesi nacionalista-baloldali Plaid Cymru, az épp hatalmas válságban lévő skót függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt (SNP), illetve a Zöldek, akik az eddig Munkáspártot ikszelő, ám Starmer által hátrahagyott baloldaliakat célozzák meg és a libdemekhez és a Reform UK-hez hasonlóan céltudatosan csak pár körzetre koncentrálnak, többnyire helyi témákkal – ők is maximum 4 mandátumot szerezhetnek, de ha már kettőt szerzenének, azzal is megdupláznák eddigi eredményüket.

Míg a szintén Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországban az ír egyesülésért küzdő baloldali Sinn Féin és az ország jövőjét az Egyesült Királyságban elképzelő jobboldali-brexiter Demokratikus Unionista Párt (DUP) szerez majd mandátumokat. Igaz, közülük mindössze utóbbi képviselői ülnek majd be valóban is a Westminsterbe, hiszen a Sinn Féinnél szokás, hogy a westminsteri mandátumaikat nem veszik fel, mondván, a westminsteri parlamentet is a brit imperializmus szülte.

Hiába indul több párt, ez a Munkáspárt és a toryk között dől el

Azonban mint említettük, hiába indul ennyi párt és ezek közül van némelyiknek akár két számjegyű országos támogatottsága is, a brit választási rendszer miatt a brit pártrendszer lényegében kétpárti – a 650 mandátumot ugyanis körzetenként egy fordulóban osztják ki és a körzetet a legtöbb szavazatót kapó jelölt képviselheti a Westminsterben, így a kispártok a nagyokkal szemben eleve labdába se rúghatnak.

A taktikai szavazás a szigetországban régóta bevett szokás, sok helyen az alapvetően munkáspártiak leszavaznak a libdemekre – és vissza –, ha helyben ők az erősebbek, ahogy a brit politika jobboldalán is gyakran a radikális UKIP-, Brexit Party- vagy Reform UK-szavazók leszavaztak a torykra, hogy szavazatuk ne vesszen el.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy a kispártoknak ne lenne hatásuk a brit politikára. Farage a UKIP-pal például parlamenten kívüli pártként érte el a brexitnépszavazás kiírását, most pedig ha a párt jelöltjeire leadott összes szavazat megközelíti a Konzervatív Pártot, akkor még inkább jobbra tolhatja a torykat, sőt, 

Jól mutatja ezt, hogy az elméletileg baloldali Munkáspárt is kerüli a baloldali jelzőt és Starmer centristaként pozicionálja magát, hogy ne veszítse el a kiábrándult tory szavazókat.

(Borítókép: Keir Starmer munkáspárti vezető beszédet mond a támogatóknak egy közösségi központban tett látogatása során 2024. július 3-án, Redditchben. Fotó: Christopher Furlong / Getty Images)