További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Iránban fordulatot hozott az elnökválasztás második fordulója, amelyet megnyert a reformpárti jelölt, Maszúd Peszeskján, aki mérsékelt belpolitikát és a Nyugattal való kapcsolatok javítását szorgalmazta, legyőzve keményvonalas riválisát − közölte szombat reggel a belügyminisztérium.
A 69 éves szívsebész Peszeskján 16,3 millió szavazatot kapott, és ezzel legyőzte a keményvonalas jelöltet, Szaíd Dzsalilit, amivel egyúttal csapást mért a konzervatív frakcióra, és jelentős győzelmet hozott a reformpárti frakciónak, amely az elmúlt években kiszorult a politikából. Dzsalili 13,5 millió szavazatot kapott − írja a The New York Times.
A szavazóhelyiségek éjféli bezárása után a részvételi arány 50 százalékos volt, mintegy 10 százalékponttal magasabb, mint a választás első fordulójában, amikor összesen mintegy 30,5 millió szavazatot adtak le − közölte az iráni belügyminisztérium. Az első fordulóban rekordalacsony volt a részvétel, mivel sok iráni tiltakozásul bojkottálta a szavazást.
Azonban az a kilátás, hogy egy olyan keményvonalas kormány jöhetne létre, amely megerősítené a szigorú társadalmi szabályokat, beleértve a nők kötelező hidzsábviselésének érvényesítését, és dacos maradna a szankciók feloldásáról szóló tárgyalásokon,
vélhetően arra ösztönözte az irániakat, hogy nagyobb számban járuljanak az urnákhoz.
A közösségi médiában és a kampányban közzétett videófelvételek szerint Peszeskján támogatói szombaton a hajnali órákban az utcára vonultak, táncoltak és a éljeneztek a kampányirodák előtt.
Dzsalili néhány konzervatív támogatója a közösségi médiában azt mondta, hogy függetlenül attól, hogy ki nyert, a magasabb részvételi arány az Iszlám Köztársaság győzelmét jelenti, és remélik, hogy az új kormány a politikai frakciók közötti megosztottság áthidalásán fog dolgozni.
Korlátozott elnöki jogkör
Bár Irán legfőbb vezetője, Ali Hámenei ajatollah gyakorolja a legnagyobb hatalmat a kormányban, elemzők szerint az elnöknek is van befolyása, és a belpolitikába és a külpolitikába is beleszólhat.
Egy reformorientált elnök minden korlátozás és múltbeli kudarc ellenére még mindig lényegesen jobb. Némileg talán korlátozni tudja az iszlám köztársaság tekintélyelvűségét
− mondta Nader Hashemi, a George Washington Egyetem közel-keleti tanulmányok professzora.
Maszúd Peszeskján az iráni politikai és társadalmi élet egyik jelentős alakja, akinek munkássága nagy hatással volt a perzsa állam egészségügyi rendszerének fejlődésére és a reformista politikai irányvonal előrehaladására. 1954. szeptember 29-én született Mahábád városában, a Nyugat-Azerbajdzsánnak nevezett északnyugati tartományban. A politikában eltöltött több mint 20 év ellenére elkerülték a korrupciós vádak, és nem keveredett semmilyen politikai botrányba. Folyékonyan beszél kurdul és azeriül. Orvosként végzett, az 1980–1988-as iraki–iráni háborúban már orvosként szolgált. A háború után szívsebészetre szakosodott.
A 69 éves férfi a tudományos életben is dolgozott, 1994 és 1999 között a Tabríz Orvostudományi Egyetem vezetője volt. Röviddel az egyetem elhagyása után kezdett politizálni, majd 2000-ben Teheránba költözött, hogy Mohamed Hátámi akkori elnök kormányának egészségügyiminiszter-helyettese, majd 2001-től egészségügyi minisztere legyen. Két évvel később a parlament sikertelenül próbálta felelősségre vonni a világbanki hitel rossz felhasználása, valamint állítólagos kudarcai miatt.
2016 és 2020 között – amikor a mérsékeltek és a reformisták irányították a törvényhozást – Peszeskján a parlament egyik alelnöke volt. 2013-ban indult az elnökválasztáson, de nem járt sikerrel. 2021-ben újra szerencsét próbált, de az Őrök Tanácsa eltiltotta a választáson való részvételtől. Az év elején azt mondta, Hámenei beavatkozása biztosította, hogy ne tiltsák el az indulástól a 2024-es parlamenti választásokon.
(Borítókép: Maszúd Peszeskján Teheránban, Iránban 2024. június 23-án. Fotó: Majid Asgaripour / WANA / Reuters)