Emmanuel Macron: Senki sem nyert a választáson
Senki sem nyert a vasárnapi szavazáson − írta levelében Macron egy helyi lapnak szerdán, először kommentálva az eredményeket.
Egyetlen politikai erő sem ért el magától elegendő többséget, magyarázta az elnök. A blokkok vagy koalíciók, melyek ezeken a választásokon léptek színre, mind csak kisebbséget képviselnek – írta meg a Politico.
Macron magyarázata részben igaz. Az Új Népfront kevesebb mint 200 helyet szerzett a nemzetgyűlésben, a második helyen az Együtt végzett, míg a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés a csalódást keltő 3. helyen zárt. Ez azonban kevés a 289 helyes küszöbhöz, mely a többséghez szükséges.
Viszont az elnök kegyetlen ítélete a baloldalon felháborodást okozott, melyet Macron viselkedése váltott ki a vasárnapi választás óta, aki továbbra sem hajlandó felkérni őket a kormányalakításra.
Az elnök a francia alsóház többsége nélkül kormányzott 2022 óta, noha több hellyel rendelkezett, mint amennyivel most a baloldal nyert.
Mivel egyik frakció sincs közel a 289-hez, Macron minden olyan politikai erőt felkért, amely számára fontos a köztársasági intézmények, a jogrend, a parlamentarizmus, az európai orientáció és francia függetlenség védelme, kezdjen őszinte, lojális párbeszédbe, hogy szilárd többséget építsen ki.
Az Új Népfront keddi közleménye szerint: „Az Új Népfront az első erő az új nemzetgyűlésben. Amennyiben az elnök ragaszkodik a vasárnapi választási eredmény el nem ismerésében, az az alkotmány szellemének elárulása”.