Kész az Orbán-terv, minden uniós miniszterelnök megkapta
További Külföld cikkek
-
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
- Floridában indíthatnak eljárást Andrew és Tristan Tate ellen
- Titkos tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államok a Hamásszal
- Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt
- Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyet az alábbiak szerint lehet összefoglalni:
- Szerinte van három-négy nagy-, illetve középhatalom, amelyek döntő szerepet tudnak játszani mint közvetítők a háborúban. Ezek az Egyesült Államok, Európa, Kína, valamint Törökország. „Ezek az országok elsődlegesek és kulcsfontosságúak akkor, ha valaki valódi béketeremtésben gondolkodik.”
- A kormány békemissziójáról úgy nyilatkozott, hogy mindenhova azzal a céllal indultak el, hogy feltérképezzék, mennyi és milyen esélye van a békének. Szerinte Kína és Törökország elkötelezett a béke mellett, ahogy Donald Trump is, aki „ha újra az Egyesült Államok elnöke lesz, akkor rövid úton saját maga fog békét teremteni. Az európaiak és a mostani amerikai adminisztráció azonban a háború folytatása mellett teszi le a voksát.”
- A tárgyalások, a békemisszió első szakaszának tapasztalatairól, illetve a magyar javaslatokról a miniszterelnök írásban tájékoztatta az Európai Tanács vezetőit – mondta Orbán Balázs, aki szerint az Orbán-terv „most már ott fekszik minden uniós miniszterelnök asztalán. Reális helyzetértékelés, reális célok és megfelelő ütemezés – erre épül a mi megközelítésünk.”
- „Önmagában az a tény, hogy ezek a találkozók kéthetes intervallumban létrejöttek, azt mutatja, hogy Magyarországnak komoly szerepe lehet a közvetítésben” – összegezte, majd hozzátette, hogy Magyarország alkalmas közvetítő, „most pedig az a feladatunk, hogy összerakjuk ezt az új megközelítést, és Orbán Viktor tervéről megpróbáljuk meggyőzni az Európai Unió tagállamait.”
- Szerinte az Egyesült Államok kulcsszerepet tölt be abban, hogy mikor állhat be változás a háborúpárti vezetők hozzáállásában, hiszen az európai politika teljesen kiüresedett. „Ebben a kérdésben az európai stratégiai autonómia csak mítosz. Az európaiak követik a Biden-adminisztrációt, amely viszont a politikai túlélésért folytatott küzdelemmel van elfoglalva.”
- Orbán Balázs szerint Donald Trump nyíltan kampányol a béke üzenetével. „Én is részt vettem azon a tárgyaláson, ahol ismét megerősítette, hogy a legfontosabb szándéka a béke megteremtése. De először neki is kulcsfontosságú a politikai felhatalmazás megszerzése, így kezdeményezés a következő hónapokban ebből az irányból sem várható. Pont ezért javasoljuk Európának, hogy ha szeretnénk a rendezésben döntő szerepet betölteni, akkor most kellene lépni” – összegezte a miniszterelnök politikai igazgatója.
- Orbán Balázs: „Gyűlnek a baljós árnyak. A nemzetközi politika egyre bonyolultabb, mivel egyre sokasodnak az olyan szervezetek, amelyek nem reagálnak jól a világ hatalmi egyensúlyának megváltozására, ezért nagyon nehéz az együttműködéseket fenntartani.” A politikai igazgató elmondta, hogy a legutóbbi NATO-csúcson Magyarországon kívül 31 tagállam egyetértett egy NATO-n kívüli misszió előkészítésében, ami óriási biztonsági kockázatot és az eszkaláció veszélyét rejti magában.
- „De megegyeztünk Jens Stoltenberg jelenlegi és Mark Rutte leendő NATO-főtitkárral is arról, hogy hazánk ebből kimarad, így nem válunk háborús féllé.”
- Szerinte eljött a szuverenitás korszaka, ami azt jelenti, hogy a világ úgy változott meg, hogy különböző erőközpontok emelkednek ki. „Ezért a mi megközelítésünk, hogy a háborús konfliktusok és a gazdasági értelemben vett blokkosodás – a hozzá kapcsolódó szankciós politika és a kereskedelmi háború – nem szolgálják a következő évtizedekben mindenki számára fontos stabil, új világrend kialakulását.”
- A Donald Trump elleni merényletről pedig úgy fogalmazott, hogy „Mi, magyarok ismerjük a háborús propaganda természetét: semmi sem drága, ha a békepárti hangok elhallgattatásáról, diszkreditálásáról van szó. Ez pedig a közéletben olyan hullámokat vet, aminek a végén sorban jönnek a hasonlóan erőszakos cselekmények. A merénylet előtt két nappal vacsoráztunk Trump elnökkel, tisztában volt vele, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy ne tudjon visszatérni és rendet tenni. De már akkor látszott, hogy olyan erő és lendület van benne, hogy nem fogja olcsón adni a bőrét. Szerencsénkre így is lett.”
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
tegnap, 21:43
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
február 27., 18:58
- Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
További kórházi kezelésre van szüksége.
február 27., 21:24
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
február 27., 06:57
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.
február 27., 13:00
- Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban
Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.
február 27., 09:25
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba
Annyian beszélik, mint a magyart.
február 27., 07:29
- Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét
A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.
február 27., 09:36
- Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
február 27., 10:52
- Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
február 27., 11:38
- Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között
Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.
február 27., 12:52
- Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával
Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.
február 27., 09:21
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
tegnap, 19:41
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
tegnap, 19:58