Orbán Viktor szerint Donald Trumpon áll vagy bukik minden

D MTI20240308005
2024.07.16. 17:12
Ha Donald Trump megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást, azonnal béketárgyalásokat fog követelni Oroszország és Ukrajna között – többek között erről is írt Orbán Viktor magyar kormányfő Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének küldött levelében, amelyet a Financial Times is megszerzett. A miniszterelnök attól tart, hogy „a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan eszkalálódni fog".

Orbán Viktor miniszterelnök a minap levelet írt Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, valamint más uniós vezetőknek, amelyben tíz pontban foglalta össze a békemisszió keretében tett utazásait, és javaslatokat fogalmazott meg többek között Oroszországgal és Kínával kapcsolatban, valamint kifejtette a véleményét arról is, mi történne, ha Donald Trump republikánus elnökjelölt nyerné a közelgő amerikai választásokat.

A másfél A4-es lap hosszúságú levél tartalmáról korábban a Bild is beszámolt, most pedig a Financial Times osztott meg belőle részleteket. A két lap szerint Orbán Viktor a republikánus jelölttel folytatott beszélgetése után közölte az Európai Tanács elnökével, hogy 

Donald Trumpnak „részletes és megalapozott tervei” vannak az orosz–ukrán béketárgyalásokra.

A magyar kormányfő szerint ez azt jelenti, hogy az EU-nak újra kell nyitnia a közvetlen diplomáciai kommunikációt Oroszországgal, és magas szintű tárgyalásokat kell kezdenie Kínával az ukrajnai háború békés megoldása érdekében.

Megválasztása esetén Trump azonnal cselekedni fog

Orbán Viktor azt is kifejtette, hogy a közelmúltban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélései alapján arra számít, hogy „a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan eszkalálódni fog". Bár az amerikai választásokig Trumptól nem számítanak békekezdeményezésre, ha megnyeri, nem vár a beiktatásáig, hanem azonnal cselekszik.

A Financial Times szerint ennek értelmében az Európa Uniónak előre kell látnia az Egyesült Államok politikájának változását, és el kell fogadnia az azonnali tárgyalások szükségességét Oroszország és Ukrajna között, vagy nagyobb felelősséget kell vállalnia Ukrajna védelmének finanszírozásában. Orbán Viktor a levélben azt is kifejtette, hogy „Európai stratégiánk a transzatlanti egység nevében lemásolta az Egyesült Államok háborúpárti politikáját”.

Mint korábban írtuk, a Bild szerint a miniszterelnök levelében tárgyalásokat szorgalmaz Kínával egy „békekonferenciáról”, és a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét szeretné Oroszországgal, valamint „politikai offenzívát” a globális dél irányába, amelynek „megbecsülését az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontunk miatt elvesztettük”.

A magyar kormányfő a Donald Trumppal folytatott megbeszéléséről is kifejtette a véleményét, valamint bírálta Joe Biden amerikai elnököt. „A hivatalban lévő elnök hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy versenyben maradjon. Nyilvánvalóan nincs abban a helyzetben, hogy megváltoztassa az USA jelenlegi háborúpárti politikáját, ezért nem várható el tőle, hogy új politikát indítson” – írta állítólag a magyar miniszterelnök.

Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy Trump választási győzelme esetén „az Egyesült Államok és az Európai Unió [EU] közötti pénzügyi teher jelentősen megváltozik az EU hátrányára, amikor Ukrajna pénzügyi támogatásáról van szó”. A Financial Times kereste Orbán Viktor hivatalát, valamint Donald Trump kampánycsapatát a levéllel kapcsolatban, de eddig nem reagáltak. 

Orbán Viktor békemisszója

Magyarország 2024. július 1-jei kezdettel átvette az Európai Unió soros elnökségét, a megbízatás fél évre szól. Orbán Viktor miniszterelnök „békemissziót” hirdetett, július 2-án Kijevbe utazott, hogy tárgyaljon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, majd onnan Moszkvába repült, ott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélést az ukrajnai háború rendezéséről.

A magyar kormányfő ezután Pekingbe utazott, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott, majd még aznap ismét útnak indult, a repülőgépe Washington felé vette az irányt, ahol július 9. és 11. között tartották találkozót a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői. Az Egyesült Államok fővárosában Orbán Viktor találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Joe Biden amerikai elnökkel is. Ezt követően (a merénylet előtt két nappal) Orbán Viktor Floridába utazott Donald Trump volt amerikai elnökhöz, emiatt a magyar kormányfő a NATO háromnapos csúcstalálkozójának zárását is kihagyta.

A magyar miniszterelnök látogatásai nem arattak osztatlan sikert az unióban, többekben visszatetszést kellett, ahogy Orbán Viktor összemosta a soros elnökséget a „békemissziójával”. Az Európai Unió biztosai bojkottálják a soros elnökség magyarországi eseményeit, sőt augusztusban saját brüsszeli találkozót szerveznek. Az uniós vezetők elítélték Orbán Viktor békemisszióját, mondván, az Európai Unió soros elnökeként erre nem volt felhatalmazása. Közben 63 európai parlamenti képviselő már Magyarország szavazati jogának felfüggesztését javasolta.

Nem mindenki szerint megoldás a bojkott

Karl Nehammer osztrák kancellár a vitával kapcsolatban arról beszélt, hogy Orbán Viktor tabut döntött, amiről beszélni kell, de erre válaszul nem lehet egy másik tabut megszegni, tehát nem kell bojkottálni a soros elnökséget. Az osztrák kancellár szerint az a legrosszabb megoldás, ha az Európai Unión belül a felek nem beszélnek egymással, ezért az Osztrák Néppárt miniszterei továbbra is részt vesznek az EU Tanács elnökségének ülésein.

Hollandia eseti alapon fog dönteni arról, hogy részt vesz-e a magyar uniós elnökség rendezvényein, a hivatalos bojkottot elutasítja – közölte Dick Schoof holland miniszterelnök a Telegraaf című napilapnak adott keddi nyilatkozatában.

Hétfőn este Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője bejelentette: az Európai Unió Tanácsa fél éves magyar elnöksége kezdete „közelmúltbeli fejleményeinek” fényében Ursula von der Leyen elnök úgy határozott, hogy az Európai Bizottság vezető köztisztviselői szinten képviselteti magát az uniós tanács informális ülésein. Közölte emellett azt is, hogy az Európai Bizottság tagjaiból álló biztosi kollégium nem látogat Magyarországra.

Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök a napokban találkozott holland kollégájával, és sajtónyilatkozatában határozottan ellenezte a magyar uniós elnökség találkozóinak bojkottálását.

A békemisszió állomásai

Mint korábban írtuk, Orbán Viktor a békemisszióját

(Borítókép: Donald Trump és Orbán Viktor  2024. március 8-án . Fotó: Fischer Zoltán / MTI)