A kenyai elnök szerint a kormányellenes tüntetések az ország tönkretételével fenyegetnek
William Ruto kenyai elnök reagált arra, hogy az illetékes bíróság felfüggesztette a rendőrségi tiltást és csütörtöktől újra engedélyezte a tüntetések megtartását Nairobiban, a kenyai főváros központjában – írja az MTI.
Az elnök azt nyilatkozta, hogy az emberek egy békés és biztonságos országban szeretnének élni.
Meg fogjuk védeni az emberéleteket, a tulajdont, meg fogjuk állítani a tolvajokat és az anarchiát, mert Kenya demokrácia, mi pedig békében és biztonságban élő országot akarunk, ahol demokratikusan oldjuk meg a problémákat
– hangsúlyozta, valamint felhívta a figyelmet arra is, hogy a a tüntetők kérésének már eleget tett az általuk elfogadhatatlannak ítélt költségvetési törvénytervezet visszavonásával, emellett pedig tárgyalást ajánlott nekik.
Az adóreform révén a kormány 2,7 milliárd dollárral (nagyjából ezermilliárd forinttal) tervezte emelni az adóbevételeket, ez azonban a tiltakozók szerint megbénítaná az ország gazdaságát és növelné a kenyaiak terheit.
Raila Odinga, az ellenzék vezetője is reagált az elnök bejelentésére, kijelentette, hogy igazságot kell szolgáltatni és kártérítést kell fizetni mindazoknak, akik a tüntetésben rendőri erőszak áldozataivá váltak.
A kenyai tüntetés június közepén kezdődött az adóreform ellen tüntetők többször és több helyen is összecsaptak a rendőrökkel és legalább 23-an meghaltak, illetve legalább harmincan megsebesültek. Az Index korábban arról számolt be, hogy a rendőrök több mint kétszáz tüntetőt tartóztattak le.