2030-ra sem szűnik meg az éhezés

2024.07.24. 21:44
Az éhínség 2030-ig történő felszámolására irányuló globális célkitűzések egyre inkább lehetetlennek tűnnek, a krónikus éhezéstől szenvedők száma alig változott az elmúlt év során – áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szerdán közzétett jelentésében.

2023-ban hozzávetőlegesen 733 millió ember szembesült éhínséggel vagy éhínséghez hasonló körülményekkel konfliktusok, éghajlatváltozás és gazdasági válságok miatt. Ez globális viszonylatban minden tizenegyedik embert jelenti, Afrika tekintetében pedig minden ötödiket – áll a római székhelyű Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) élelmezésbiztonságról és a táplálkozás globális helyzetéről szóló legfrissebb éves jelentésében.

Ma rosszabb helyzetben vagyunk, mint kilenc évvel ezelőtt, amikor kitűztük a célt az éhínség 2030-ig való felszámolására

– mondta David Laborde, a FAO igazgatója.

Elmondása szerint ugyan számos régióban előrelépést tettek, de a helyzet globális szinten rosszabbodott. Az éghajlatváltozás és a regionális háborúk az egy évtizeddel ezelőtti elképzelésekhez képest sokkal súlyosabb kihívást jelentenek – tette hozzá.

A jelentésben kifejtik: amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak, az évtized végére közel 582 millió ember lesz krónikusan alultáplált.

A megfelelő minőségű élelmiszerhez való hozzáférés biztosítása szintén megtorpant az elmúlt három évben. A világ népességének 29 százaléka, 2,33 milliárd ember mérsékelt vagy súlyos élelmiszerhiánytól szenved. Az egyenlőtlenségek jól kimutathatók: az alacsony jövedelmű országokban az emberek 71,5 százaléka nem engedhette meg magának az egészséges táplálkozást, míg a magasabb jövedelmű országokban mindössze 6,3 százalék nem táplálkozott egészségesen – írta az MTI.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Szervezett bűnözés és a terrorizmus ellenes megállapodást írt alá Brazília és az EU

Szervezett bűnözés és a terrorizmus ellenes megállapodást írt alá Brazília és az EU

Brazília az első latin-amerikai ország, amely ilyen megállapodást kötött az EU-val.

57 perce

  • Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.

február 27., 17:49

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.

február 27., 18:11

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.

február 27., 13:00

  • Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.

február 27., 06:57

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.

február 27., 07:04

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt

Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt

A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.

február 27., 11:50

  • Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.

február 27., 09:36

  • Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban

Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban

Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.

február 27., 09:25

  • Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.

február 27., 09:21

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

14 perce

  • Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.

február 27., 08:20

  • Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.

február 27., 11:38

  • Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

3 órája

  • Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.

február 28., 06:13

  • Címlapon
Bébiételt hívott vissza az Auchan

Bébiételt hívott vissza az Auchan

Vizsgálat alapján szennyezettséget mutattak ki.

36 perce

  • Külföld
Méreginjekció vár a fiamra, de még egyszer látni akarom

Méreginjekció vár a fiamra, de még egyszer látni akarom

Az asszony nem mer emberek közé menni.

február 27., 13:37