![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A Novák Katalin korábbi köztársasági elnök által kitüntetett Jordan Petersonnak nyilatkozott Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere, aki kijelentette: a „woke-vírus” ölte meg a fiát – írja a New York Post.
Musk szerint rábeszélték arra, hogy beleegyezzen, Xavier nevű gyermeke – aki azóta már Vivian Jenna Wilsonra változtatta nevét – pubertáskori kezelésben részesülhessen.
Zajlott a koronavírus-járvány, nagy volt a zűrzavar, és azt mondták nekem, hogy Xavier öngyilkos lehet
– mondta Elon Musk azzal kapcsolatban, hogy miért írt alá olyan dokumentumokat, amelyekkel feltehetőleg nem volt tisztában. Egy kis hatásszünet után elmondta, hogy a gyerekével történtek után felesküdött arra, hogy elpusztítja a „woke-vírust”.
Elon Musk gyermeke két évvel ezelőtt felvette anyja vezetéknevét, keresztnevét pedig Vivianre változtatta Xavierről. Elmondta, hogy a jövőben semmilyen kapcsolatot nem szeretne fenntartani biológiai apjával.