Rejtélyes balesetben halt meg egy orosz kormányzó fia, egyesek már átokról beszélnek
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Az mk.ru beszámolója szerint a baleset Szaratov városában történt hétfőn: Ivan Buszargin három társával ült egy Lada Grantában. A kocsit az egyik barátja vezette, ő maga az anyósülésen foglalt helyet.
Az eddig ismert részletek alapján annyit lehet tudni, hogy a sofőr elvesztette az irányítást a kocsi felett, és egy parkoló kamionba csapódott bele, majd az ütközést követően még egy másik autónak is nekicsapódtak.
Az utasok közül ketten meghaltak (beleértve a kormányzó fiát is), egy harmadik személyt pedig mentőautóval vittek kórházba.
Ehhez képest a sofőr kisebb sérülésekkel megúszta, ő még kórházi kezelésre sem szorult.
A baleset pontos körülményei részben azért sem ismertek, mert szemtanúi beszámoló egyelőre nincs a történtekről. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint az történhetett, hogy az autóval a leparkolt kamion és a másik autó közti szűk résen próbáltak áthajtani. Az egyelőre nem világos, hogy milyen sebességgel haladt a Lada Granta a baleset idején (az viszont már kiderült, hogy a sofőr józan volt a baleset idején).
Ivan Buszarginról azt is tudni lehet, hogy kiskorától kezdve nagy szerelmese volt az autóknak, tavaly például több országos junior autóversenyen is részt vett és bajnok lett a szaratovi régió csapatával. A kormányzó fia egyébként a szaratovi régió Engels nevű városában található, 33-as számú elitiskolába járt, ahova rendszerint a helyi vezető tisztviselők és híres emberek csemetéi járnak.
A mostani baleset részben azért is keltett nagyobb érdeklődést, mert két héttel korábban Ivan Buszargin egyik osztálytársa is meghalt – bár teljesen más körülmények közt.
A másik fiatal a Volgában úszva eltűnt, és a barátai is csak némi késéssel vették észre ezt. Így a segítség sem érkezett időben, és a fiatal holttestét már csak a folyó aljáról tudták felhozni a búvárok.
Az orosz sajtó szerint mindkét tragédia sokkolta az osztálytársakat és a tanárokat. A tanárok azt is megjegyezték:
Olyan, mintha az osztály el lenne átkozva – mindketten jó fiúk voltak.
A regionális nyomozó bizottság közlése szerint a Lada 19 éves sofőrje ellen büntetőeljárás indult, ellene halálos baleset okozása miatt folyik a nyomozás, és a nyomozók a szemtanúk jelentkezését is várják.