Munkacsoportot állítanak fel a Donald Trump elleni merénylet kivizsgálására
További Külföld cikkek
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
- Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
- Ezeket lehet tudni a magdeburgi támadás feltételezett elkövetőjéről
- Német sajtó: már legalább 5 halottja és több mint 200 sérültje van a magdeburgi támadásnak
A szavazás aláhúzza a Pennsylvania állambeli Butlerben tartott kampánygyűlésen történt lövöldözés miatti kétpárti felháborodást. Trump centiméterekre volt attól, hogy életét veszítse. A gyűlés egyik résztvevője meghalt, két másik pedig súlyosan megsebesült.
A törvényhozók gyorsan reagáltak, meghallgatásokat tartottak, és széles körben követelték a felelősségre vonást. A törvényt 416 szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el.
„Nemzetünk vezetői biztonságának védelme pártokon átívelő felelősség” − mondta Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke.
A munkacsoport tizenhárom tagból áll majd, és várhatóan hét republikánus és hat demokrata képviselő lesz benne. Feladata annak megállapítása lesz, hogy milyen hibák történtek a merényletkísérlet napján, és ajánlásokat fogalmaz meg a jövőbeni biztonsági hiányosságok megelőzésére. A bizottság december 13-ig köteles jelentést kiadni.
Lemondott a titkosszolgálat igazgatója
Ahogy arról beszámoltunk az Indexen, pennsylvaniai gyűlésén meglőtték Donald Trump republikánus elnökjelöltet, akinek merénylőjét – a 20 éves Thomas Matthew Crooksot – azonnal likvidálták a mesterlövészek. A lövész a lőszereket egy automatából vásárolta, előtte pedig drónnal többször is körbepásztázta a területet, hogy felkészüljön az akciójára. Később kiderült, hogy civilek is levideózták az elkövetőt, amint pozícióban fekszik, valamint egy testkamerás felvétel is kiszivárgott, mely szerint a titkosszolgálat is tudott a lövészről.
A képviselőház bizottságai már három meghallgatást tartottak a lövöldözéssel kapcsolatban. Kimberly Cheatle, a titkosszolgálat igazgatója kedden lemondott, egy nappal azután, hogy megjelent egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson, és a demokraták és a republikánusok egyaránt számonkérték a biztonsági hiányosságok miatt. A Trump elleni merényletet a Secret Service „évtizedek óta a legjelentősebb műveleti kudarcának” nevezte, de a nyomozással kapcsolatos kérdésekre nem válaszoltak, ami további felháborodásra adott okot.
A demokraták is támogatásukról biztosították a munkacsoportot, mondván, hogy ami Butlerben történt, az egy aljas támadás volt, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie. „Tudnunk kell, mi történt. Meg kell tudnunk az igazságot. Meg kell akadályoznunk, hogy ez megismétlődjön” − mondta Jim McGovern képviselő.
A Sky News értesülése, hogy Thomas Crooks a merényletet megelőző napon utánanézett a John F. Kennedy elnök elleni merényletnek és annak részleteinek – ezt Chris Wray, az FBI igazgatója közölte. Crooks ugyanazon a napon regisztrált a gyűlésre, amikor ezeket a kereséseket végezte. Az FBI igazgatója azt mondta, hogy az FBI-nak még mindig nincs „tiszta képe” a fegyveres indítékáról.