Amerikai atomfegyvereket kaphat Kína a „hátsó udvarába”

Az amerikai védelmi biztosítékok ellenére a dél-koreaiak többsége már most azt szeretné, ha országuknak saját atomfegyvere lenne, és Japán természetes ellenállása is erodálódik. Ázsia most már jó úton halad afelé, hogy az elkövetkező években destabilizáló fegyverkezési verseny alakuljon ki.

Amennyiben azonban gyorsan cselekszik, Washington megállíthatja ezeket az aggasztó fejleményeket. Februárban Peking felkérte a világ nukleáris államait hogy tárgyaljanak az „elsőként való használat tilalmáról” szóló szerződésről. (Az Egyesült Államok, amely több mint tízszer annyi nukleáris fegyverrel rendelkezik, mint Kína, fenntartja az első felhasználás lehetőségét.)

Ennyi elutasított előrelépés után az Egyesült Államoknak üdvözölnie kellene Kína tárgyalási ajánlatát. Ha Peking hajlandó jóhiszeműen tárgyalni, Washingtonnak hasonlóan kell válaszolnia, és nyomást gyakorolnia egy szélesebb körű fegyverzetellenőrzési megállapodásra

– írja a Foreign Affairs hasábjain Amy J. Nelson, a Brookings Institution külpolitikai programjának munkatársa és Andrew Yeo, a Brookings Institution vezető munkatársa.

Washingtonnak kemény diplomáciát kell folytatnia, világossá téve, hogy Pekingnek választania kell: vagy érdemben részt vesz a tárgyalásokon, vagy vállalja az Egyesült Államok által támogatott masszív nukleáris fegyverkezést a „saját hátsó udvarában”. És ha a kínai vezetők elutasítják ezt, Washington tárgyalásokat kezdhet Szöullal és Tokióval a nukleáris fegyverek megosztásáról, valamint gyorsabban haladhat saját arzenáljának korszerűsítése és bővítése felé.

Nem elképzelhetetlen többé

A Kínával szembeni kényszerítő megközelítéshez Dél-Korea és Japán támogatására lenne szükség. Különösen a dél-koreai közvélemény szeretne túllépni a nukleáris elrettentésre vonatkozó amerikai biztosítékokon. Két, idén végzett országos felmérés szerint

Bár a dél-koreai elit általában nem ért egyet ezzel, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja által nemrégiben készített jelentés szerint a megkérdezett akadémikusok, szakértők, üzletemberek, politikusok és tisztviselők 61 százaléka támogatná a nukleáris fegyverek megosztásának lehetőségét az Egyesült Államokkal, „ha szükséges”. Egy ilyen középutas megközelítés szerint Washington átcsoportosítaná a taktikai atomfegyvereket Dél-Koreába, ahol 1991 óta nincsenek nukleáris fegyverek, amikor is George H. W. Bush kormánya a szélesebb körű fegyverzetcsökkentés részeként kivonta az összes amerikai nukleáris fegyvert.

Japánban egykor elképzelhetetlen volt a nukleáris fegyverek fejlesztésének gondolata, tekintettel arra, hogy az egyetlen olyan ország a történelemben, amely nukleáris támadás célpontja volt. De már 2002-ben Abe Sinzo, aki akkor a japán képviselőház tagja volt, de még nem volt miniszterelnök, kijelentette, hogy „az atombombák birtoklása alkotmányos, amíg azok nem túl nagy méretűek”. Bár egy 2020-as felmérés szerint a japán lakosság 75 százaléka továbbra is támogatja a nukleáris fegyverek globális betiltását, a Liberális Demokrata Párt (LDP) egyes vezetői megengedőbb álláspontot képviselnek.

Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után Abe amellett érvelt, hogy Japánnak fontolóra kellene vennie egy NATO-stílusú nukleáris megosztási megállapodást az Egyesült Államokkal. Egy 2022 márciusi felmérés szerint

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter még kevésbé volt visszafogott Japán nukleáris ambícióival kapcsolatban, 2023-ban kijelentette, hogy Japán „arra tart, hogy öt éven belül atomhatalommá váljon”.

Eszkaláció a deeszkaláció reményében

A fegyverzet-ellenőrzés története jól mutatja, hogy a kényszerítő politikák mennyire hasznosak az államok tárgyalásokra való rávezetésében. A SALT I, a stratégiai fegyverzetkorlátozási tárgyalások első fordulója alatt, 1969 végétől 1972 nyaráig az Egyesült Államok újabb robbanófejek felszerelésére készült, ami meggyőzte a szovjeteket, hogy maradjanak a tárgyalóasztalnál. Ronald Reagan amerikai elnök stratégiai védelmi kezdeményezése, egy űrbeli rakétavédelmi rendszer kiépítésére irányuló terv pedig arra késztette szovjet kollégáját, Mihail Gorbacsovot, hogy az amerikaiakat meghívja egy sor csúcstalálkozóra. Ilyen provokációkkal szemben Moszkvának választania kellett a fegyverkezési verseny felgyorsítása és a fegyverzet-ellenőrzés folytatása között. Washington jól kockáztatott, és Moszkvát meghátrálásra kényszerítette.

Hogyan működne ma a kényszerítés? Bár az Egyesült Államok jelenlegi politikája nem támogatja a nukleáris fegyverkezés fokozását, Washington a Dél-Korea és Japán felfegyverzésével való fenyegetést kihasználva tárgyalóasztalhoz tudná ültetni Kínát. Ha Peking elutasítaná a párbeszédet, sokkal komolyabb nukleáris fenyegetést kockáztatna a saját hátsó udvarában.

Egy ilyen veszélyes valósággal szembesülve Peking könnyen lehet, hogy enged az amerikai nyomásnak, és komoly fegyverzet-ellenőrzési tárgyalásokba kezd. Természetesen ez a stratégia nem kockázatmentes. De az alacsony kockázatú erőfeszítések nem tudták mérsékelni Peking ambícióit, ami új megközelítést igényel a fegyverzet-ellenőrzésben – írják a szerzők. 

A múltban még a disztópikus nukleáris jövőképek is szerepet játszottak abban, hogy a vezetőket fegyverzet-ellenőrzésre ösztönözzék. (Reagan kevés érdeklődést mutatott a fegyverzet-ellenőrzés iránt, amíg meg nem nézte The day after című filmet, amely egy nukleáris holokausztot ábrázolt az amerikai Középnyugaton.) Egy olyan nukleáris jövő felvázolása, amely Peking számára súlyos biztonsági költségekkel jár, végre felkeltheti a kínai elit figyelmét, és Pekinget leültetheti a tárgyalóasztalhoz.

(Borítókép: Katonai parádé Pekingben, Kínában 2019. október 1-én. Fotó: Thomas Peter / Reuters)