Irán az „ország belsejébe hatoló” megtorlást vár el a Hezbollahtól Izraellel szemben

2024.08.03. 15:39
Irán kijelentette, hogy szövetségesének, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalomnak mélyen Izrael belsejére kell csapást mérnie, és nem kell a katonai célpontokra szorítkoznia, válaszul a szervezet katonai vezetője ellen kedden Bejrút közelében elkövetett merényletre.

Fuad Sukr, a Hezbollah katonai vezetője kedd este vesztette életét egy Bejrút déli külvárosában lévő épületre mért izraeli légitámadásban, amelynek következtében hat másik személy, köztük öt civil is életét vesztette.

Szerdán a Hezbollah arról számolt be, hogy próbálják megtisztítani a törmeléktől az épületet, amely addig erődként szolgált. Emellett több ember haláláról számoltak be. Libanon miniszterelnöke, Nadzsíb Míkáti elítélte az „égbekiáltó izraeli erőszakot”, amely szerinte a civilek meggyilkolására irányuló agresszív hadművelet volt, és megszegte a nemzetközi jogot – írja a BBC.

A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah csütörtöki beszédében „bosszút” ígért a Hezbollah libanoni fővárosban lévő fellegvára elleni „agresszióra”, ami újabb, eszkalációtól való aggodalmat kelt.

A mostani csapás után arra számítunk, hogy a Hezbollah további célpontokat fog választani, és Izrael mélyére mér csapást” − mondta szombaton Irán ENSZ-képviselője, akit az IRNA hivatalos ügynökség idézett.

A Hezbollah, a palesztin Hamász Irán által támogatott szövetségese szinte naponta csap össze az izraeli hadsereggel az izraeli–libanoni határ mentén azóta, hogy 2023. október 7-én megkezdődött a háború a Gázai övezetben, amelyet a Hamász Izrael elleni példátlan támadása váltott ki.

„A Hezbollah és az izraeli rezsim betartott bizonyos határokat, amelyeken a (kedd esti) támadás átlépett” − mondta Irán ENSZ-képviselője, majd hozzátette: mostantól a libanoni mozgalom „nem fogja a válaszlépéseket katonai célpontokra korlátozni”.

Irán és a Hamász is azzal vádolja Izraelt, hogy szerdán Teheránban meggyilkolta Iszmail Haníjét, a palesztin iszlamista mozgalom vezetőjét, és megtorlással fenyegetőztek. A Hamász politikai hivatalának helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk az MTI szerint kijelentette, hogy

Iszmail Haníje meggyilkolása gyáva tett, amely nem marad válasz nélkül.

Sami Abu Zuhri, a Hamász egyik tisztségviselője szerint „a merénylet súlyos eszkaláció, melynek célja, hogy megtörje a Hamász akaratát”.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke „gyáva cselekedetnek” nevezte Haníje megölését, amelyet súlyos eszkalációként értékelt. „Egységre, türelemre és kitartásra” szólította fel a palesztinokat az izraeli megszállással szemben – jelentette a WAFA palesztin hírügynökség az elnök kabinetjének közleményét idézve.

Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnoka azzal fenyegette meg szombaton Izraelt, hogy Irán térségbeli szövetségesei széles körű ellencsapást mérnek Izraelre.

Jöhet a „szent bosszú”?

A bűnös és terrorista cionista rezsimnek és támogatóinak számolniuk kell az ellenállási csoportok szent bosszújával” − mondta a szervezet honlapja szerint. A Hezbollah vezetőjének írt levelében Szalami „kemény és véres bosszúról” beszélt. Az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bageri ugyancsak „véres bosszút” emlegetett, és azt mondta, hogy a hadsereg „már csak a megtorló csapás végrehajtásának időpontját mérlegeli”.

Szombaton a Kajhan című keményvonalas iráni lap azt írta, hogy Iránnak és szövetségeseinek Tel-Avivra és Haifára kellene csapást mérniük, és izraeli tisztségviselőket kellene célba venniük. 

„Olyan területek, mint Tel-Aviv és Haifa, valamint a stratégiai központok és különösen a közelmúltbeli bűncselekményekben érintett egyes tisztségviselők lakóhelye a megtorlás célpontjai között szerepelnek” − írta az újság. 

„A stratégiai helyszíneken okozott károk mellett különleges műveletek is várhatóak, amelyek fájdalmas emberáldozatokkal is járnak majd” − áll a cikkben.