Lezártak egy német katonai bázist, szabotázs történt
Szabotázs gyanúja miatt lezárták a kölni repülőtér szomszédságában lévő német katonai bázist, ahol illetéktelen behatolást, a helyi vízellátó rendszer működésében pedig zavart észleltek – jelentette szerdán a Spiegel magazin.
Az ügyben nyomozó hatóságok felszólították a támaszponton tartózkodó katonákat és civil dolgozókat, hogy ne igyanak csapvizet – írta meg a der Spiegel az MTI szerint.
A 4300 katonát és 1200 polgári alkalmazottat foglalkoztató bázison a lap szerint azt követően szennyeződhetett a víz, hogy valaki a kerítést átvágva behatolt oda.
Az ügyben a rendőrség, a katonai rendőrség és a katonai hírszerzés is vizsgálatot indított.
A Köln-Wahn bázison állomásozik az a katonai repülőgépflotta is, amellyel Olaf Scholz kancellár és miniszterei utaznak.