Joe Biden nagy hatótávolságú cirkálórakétákat küldene Ukrajnába

2024.08.16. 05:57
A Biden-kormányzat „nyitott” arra, hogy nagy hatótávolságú cirkálórakétákat küldjön Ukrajnának, ami nagyobb ütőképességet biztosítana a már átadott F–16-osoknak, amelyekkel Kijev tovább folytathatná az előrenyomulást Oroszország területén.

Az Egyesült Államok Ukrajnának adna cirkálórakétákat, miközben az ukránok sikeres támadást hajtottak végre Oroszország ellen, amely arra kényszerítette az orosz haderőt, hogy átcsoportosítsa csapatait az ukrajnai front más részeiről − írta meg a Politico.

Rakéták küldéséről egyelőre még nem született végleges döntés, de az amerikai kormány most dolgozza ki az ezzel kapcsolatos részleteket − árulta el egy kormánytisztviselő. Ezek a kérdések magukban foglalják a technológia átadásának felülvizsgálatát és annak biztosítását, hogy az ukrán repülőgépek képesek legyenek kilőni egy 2400 kilogrammos rakétát, amely 1000 kilogrammos robbanófejet hordoz.

A kongresszus egyes tagjai és politikai ellenfelei azzal vádolták a Biden-kormányzatot, hogy túl lassan halad a háború megnyeréséhez szükséges felszerelés Kijevnek történő átadásával. A már 30 hónapja zajló konfliktus azonban az átadott fegyverzet, mint például az F–16-osok, Abrams harckocsik, cirkálórakéták, Patriot légvédelmi rendszerek és modern gyalogsági hordozók az ukrán hadsereget Európa egyik legjobban felszerelt haderejévé változtatta.

Miközben a Fehér Házban és a Pentagonban folytatódnak a tárgyalások, egy kormánytisztviselő figyelmeztetett, hogy még rengeteg munka vár Ukrajnára, mielőtt a rakéták ténylegesen eljutnának oda, beleértve annak biztosítását, hogy Kijev meglévő szovjet korabeli repülőgépei és frissen leszállított F–16-osai képesek legyenek a rakétát 230 mérföldnél távolabbi célpontokra indítani. A Pentagon már dolgozik Ukrajnával ezeken a technikai kérdéseken.

A Lockheed Martin által kifejlesztett és először a 2000-es évek elején bevetett JASSM-et az Egyesült Államok eddig ritkán használt, és csak néhány közeli szövetségesével osztotta meg. Ukrajna már rendelkezik az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország által biztosított légi és földi indítású rakétákkal, amelyek közel 200 mérföldre képesek eljutni a kilövési ponttól, de a rakéták Oroszországon belüli használatára vonatkozó korlátozások egyelőre érvényben maradnak. Kijevet ez frusztrálja, hiszen már többször kérte, hogy szabad kezet kapjon a kapott fegyverzet oroszországi célpontok elleni bevetésére.

A rakétagyártó Lockheed Martin az évek során több mint 4100 JASSM-et szállított különböző konfigurációkban az amerikai légierőnek és szövetségeseinek, egy új alabamai gyártósor pedig havonta körülbelül 45 rakétát gyárt, hogy elérje a 7200 rakétát tartalmazó készletcélt a Pentagon adatai szerint. A JASSM-ek jelentősen növelnék Ukrajna hatótávolságát, mivel az európai országok által idén nyáron átadott F–16-osok várhatóan nem kerülnek bevetésre orosz területen.

Az Egyesült Államok és a szövetségesek már elkötelezték magukat amellett, hogy különféle levegő-levegő és levegő-föld rakétákat küldenek Ukrajnának az F–16-osok számára, de a JASSM-szállítmányok révén Kijev a légierő arzenáljának legerősebb és legnagyobb hatótávolságú fegyverét kapná meg.

Az Ukrajna-barát amerikai törvényhozók egy csoportja sürgette a kormányt, hogy lazítsa a Kijev azon lehetőségére vonatkozó korlátozásokat, hogy az Egyesült Államok által szállított fegyverekkel orosz területre lőhessen. Azzal érvelnek, hogy az Egyesült Államoknak fenn kellene tartania a lendületet, miután az ukrán erők augusztus 6-án átlépték a határt Oroszországba.