22 emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy jacht Olaszországban, egy ember meghalt, többen eltűntek

2024.08.19. 12:15
Elsüllyedt egy vitorlás jacht a Palermo melletti Porticellóban hétfő hajnalban. A fedélzeten 22-en tartózkodtak, közülük egy ember meghalt és hatan eltűntek.

A brit zászló alatt közlekedő 50 méteres vitorlás jacht a rossz időjárás miatt hétfőn hajnali 5 óra körül süllyedt el a Porticello előtti tengerszakaszon. A hajó mellett egy férfi holttestére bukkantak, hatan eltűntek. Tizenöt ember – köztük egy egyéves angol kislány – túlélte a balesetet.

A tűzoltóság búvárai azonosították a roncsot, és a hajó nyílásain keresztül testeket láttak – közölte Salvo Cocina, a szicíliai polgári védelem vezetője. Az olasz lapok beszámolója szerint

hatalmas szélvihar kerekedett a térségben, majd a hullámok felborították az 56 méteres hajót, és elsüllyedt.

Közölték azt is, hogy a horgony le volt eresztve, a vitorla árbócát a szél elszakította, majd tromba – vagyis víztölcsér – keletkezett, és a hajó kibillent az egyensúlyából. 

Mindeközben szinte az összes utas a kabinjában tartózkodott. Sokaknak sikerült kiszabadulniuk, és tengerbe ugrottak. A fedélzeten többnyire britek tartózkodtak, továbbá egy új-zélandi, egy Srí Lanka-i állampolgár, két angol–francia és egy ír is – írja a Corriere della Sera.