Vitatott vizeken ütközött össze két hajó
Mindkét fél a másikat hibáztatta a Spratly-szigetek közelében található egyik vitatott zátonynál történt ütközésért.
A kínai parti őrség azzal vádolta a Fülöp-szigeteket, hogy az egyik hajója szándékosan ütközött egy kínai hajóval. A kínai közlemény szerint két Fülöp-szigeteki parti őrhajó lépett be a zátonyhoz közeli vizekre, figyelmen kívül hagyták a kínai parti őrség figyelmeztetését, és az egyik hajó szándékosan ütközött egy kínaival.
A közleményben azt írták, hogy „a Fülöp-szigetek teljes mértékben felelős az ütközésért, és figyelmeztetik a Fülöp-szigeteki felet, haladéktalanul hagyja abba a jogsértést és a provokációt, különben viselni fogja az ebből eredő összes következményt”.
Fülöp-szigeteki közlés szerint a térségben található Patag és Lawak szigetekre tartó két hajójuk azt tapasztalta, hogy kínai hajók „törvénytelen és agresszív manővereket hajtanak végre, aminek a következtében ütközésre került sor, szerkezeti károsodást okozva mindkét Fülöp-szigeteki hajóban”.
Kína és a Fülöp-szigetek vitában áll az energiaforrásokban és halban gazdag, stratégiai fontosságú Dél-kínai-tengerrel kapcsolatban, amelyen évente sok milliárd dollár értékű árut szállítanak. Peking a terület szinte egészét magának követeli, de a Fülöp-szigetek – akárcsak Vietnám, Malajzia és Brunei – is igényt tart bizonyos területekre.
Kína figyelmen kívül hagyja a hágai Állandó Választottbíróság ítéletét, amely 2016-ban Manila igényét ismerte el jogosnak – adta hírül az MTI.