Megszólalt a Fehér Ház az Egyesült Államok nukleáris erejének növeléséről

2024.08.21. 09:16
A Joe Biden amerikai elnök által idén jóváhagyott titkos nukleáris stratégiai terv nem válasz egy országnak vagy a fenyegetésre – közölte kedden a Fehér Ház, miután a The New York Times megírta, hogy a közelmúltban felülvizsgálták a tervet Kína nukleáris arzenáljának növekedése miatt.

A The New York Times nemrég azt írta amerikai tisztviselőkre hivatkozva, hogy a közelmúltban felülvizsgálták azt a titkos nukleáris stratégiai tervet, amelyet Joe Biden amerikai elnök még az év elején hagyott jóvá. Erre a lap szerint azért volt szükség, mert mind mennyiségben, mind diverzitásban növekszik Kína és Oroszország atomarzenálja. 

A Fehér Ház ugyanakkor nem erősítette meg, hogy Biden jóváhagyta volna a felülvizsgált tervet, amit négyévente szoktak frissíteni. Ezzel kapcsolatban Sean Savett, a Fehér Ház szóvivője így nyilatkozott:

„Ez a kormányzat, akárcsak az előtte lévő négy kormányzat, kiadott egy Nuclear Posture Review és Nuklear Weapons Employment Planning Guidelines című dokumentumot. Bár a terv konkrét szövege titkos, létezése nem az. Az év elején elfogadott terv nem válasz egyetlen országnak vagy fenyegetésnek” – közölte. 

Daryl Kimball, az Arms Control Association ügyvezető igazgatója elmondta, hogy míg az amerikai hírszerzés becslései szerint Kína 2030-ra 500-ról 1000 robbanófejre növelheti nukleáris arzenáljának méretét, Oroszország jelenleg mintegy 4000 nukleáris robbanófejjel rendelkezik, „és ez továbbra is az amerikai nukleáris stratégia fő mozgatórugója marad” – írja a Reuters

Kimball idézte Pranay Vaddi, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának az atomsorompóügyért felelős főigazgatójának júniusi megjegyzéseit is: eszerint az amerikai stratégia a nukleáris fegyverzet korlátozására törekszik Kínával és Oroszországgal szemben, de ha a két ország folytatja jelenlegi irányát, akkor az Egyesült Államoknak a jövőben valamikor meg kell fontolnia nukleáris erejének növelését. „Értelmezésem szerint a jelenlegi kormányzat 2030-ig nem jelent be változásokat” – mondta Kimball. 

Mint ismert, Oroszország „felfüggesztette” részvételét az új START-szerződésben, amely korlátozza azoknak a stratégiai robbanófejeknek a számát, amelyeket Moszkva és Washington bevetésre készen tarthat. Miután a szerződés 2026-ban lejár, a paktumot valószínűleg nem fogják megújítani.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.

március 1., 18:00

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?

március 1., 16:30

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.

március 1., 12:40

  • Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.

március 1., 09:49

  • Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.

március 1., 14:47

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38

  • Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.

március 1., 15:56

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

41 perce

  • Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.

március 1., 15:55

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.

március 1., 20:24

  • Külföld
Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről

Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről

A főfelügyelő szerint az elkövetők válogatás nélkül tüzeltek a vendégekre.

56 perce