Dráma a fedélzeten: ez történt a Bayesian luxusjacht utolsó negyedórájában

GettyImages-2167101798
2024.08.24. 12:07
Bár a szemtanúk úgy írták le a Bayesian tragédiáját, hogy a luxusvitorlás egyik pillanatról a másikra süllyedt el, az olasz sajtó most arról ír, hogy mégsem volt annyira gyors lefolyású a katasztrófa. Az Ais nyomkövető rendszernek köszönhetően sikerült kideríteni, hogy a hajó kálváriája összesen 16 percig tartott. A nyomkövetőnek köszönhetően az is kiderült, hogy ez idő alatt mi történt a fedélzeten. Eközben az olasz ügyészség bejelentette, hogy a tragédia következtében emberölés miatt indult nyomozás.

A napokban került fel az internetre egy, a Bayesian luxusjacht elsüllyedéséről készült 60 másodperces felvétel, amelyet egy villatulajdonos térfigyelő kamerája rögzített, és amely azt a benyomást kelti, hogy a hajó az egyik pillanatról a másikra tűnt el a sötét égbolt alatt Szicília partjainál, azonban a Corriere Della Sera olasz lap szerint mégsem volt annyira gyors a hajó elmerülése.

A lap arról számolt be, hogy a tragédia hétfő hajnalban, 3 óra 50 perckor vette kezdetét, majd a legénység ezt követően 16 percig küzdött azért, hogy a hajót fenntartsák a tengeren, és megmentsék az utasok életét. A luxusjacht utolsó perceit az Ais nyomkövető rendszernek köszönhetően sikerült rekonstruálni.

Mint írják, az Ais nyomkövető rendszer, amely a hajó fedélzeti műszerei és a parti állomások között teremt kapcsolatot, a legtragikusabb percekben is – egészen a legvégsőkig – pontosan megrajzolta a hajó útvonalát. „Lényegében ez egy katasztrófatérkép” – fogalmazott a szerző.

Tizenhat perc volt arra, hogy biztonságba helyezzék magukat, hogy riadót fújjanak, hogy megpróbálják elkerülni a süllyedést, és mindenekelőtt – azok számára, akik a kijáratoktól legtávolabb eső kabinokban aludtak – tizenhat perc volt arra, hogy felismerjék, hogy a halál ott vár rájuk, a hullámok, a nagyon erős szél és az egyre lejjebb húzódó víz között

– fogalmaz a lap.

Tizenhat perc tiszta terror

A Corriere Della Sera szerint a nyomkövető által rekonstruált útvonal egyike a Termini Imerese-i ügyészség által megszerzett dokumentumoknak. Az útvonal dokumentációjával az Italian Sea Group is rendelkezik. Ők voltak azok, akik a rendelkezésre álló adatok segítségével kiszámították a Bayesian mozgását, az időt, a szél erejét és a jacht forgását a víztölcsér megjelenésétől egészen a luxusvitorlás víz alá merüléséig. „Tizenhat perc tiszta terror” – fűzte hozzá a szerző.

Hajnali 3 óra 50 perc: elérkezett a kritikus időpont, az orkán erős volt, a szél lendületesen felerősödött, a Bayesian pedig veszélyesen inogni kezdett. A nyomkövető rendszer egy olyan képet festett le erről a pillanatról, amely grafikusan egy kisgyermek firkájára hasonlít: a vitorlás előre-hátra, majd oldalra, aztán ismét előre-hátra mozgott.

Azok a papírra firkált jelek arról árulkodnak, hogy a jacht olyan volt, mint egy láncon tartott kutya: a horgonyhoz kötve képtelen volt elmenekülni a veszély elől. Néhány perc múlva »már látszik, hogy nem maradt horgony, ami tarthatná«

– értékelték a helyzetet.

Ekkor a horgony már nem tartott, a hajó pedig szabadon volt ugyan, de nem volt olyan állapotban, hogy ellenálljon a szélnek. Hajnali 3 óra 59 perckor egy irányváltás következett be, amelyet ismét a szél diktált.

Hajnali 4 óra: ekkor kezdett a jacht annyi vizet felvenni, hogy kezelhetetlenné vált. A hajó ekkor már teljesen ki volt szolgáltatva a viharnak, ráadásul áramszünet keletkezett, ami annak volt a jele, hogy a víz elérte a generátorok területét vagy a géptermet. Hat perc maradt még hátra. Hajnali négy óra három perckor újabb enyhe irányváltoztatás történt.

Hajnali négy óra öt perc: 358 méternyi sodródás után a Bayesian eltűnt a horizontról. Néhány pillanattal később az EPIRB – egyfajta vészhelyzeti eszközként működő GPS – automatikus riasztást küldött a parti őrség által működtetett Cospas Sarsat műholdas állomásra, hogy elsüllyedt.

Huszonkét utas tartózkodott rajta

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a brit zászló alatt közlekedő vitorlás luxusjacht a Palermo melletti Porticellóban süllyedt el hétfő hajnalban. A jármű fedélzetén huszonketten tartózkodtak, akik közül heten meghaltak.

Az 59 éves Mike Lynch, az Autonomy Corporation alapítója, a vitorlás tulajdonosa éppen a csalás vádja alól való felmentését ünnepelte, amikor bekövetkezett az 56 méteres vitorlás katasztrófája. A tragédia okozója egy víztölcsér volt, ami a tornádó vízi megfelelője.

Az illetékes hatóságok rövid időn belül megkezdték a mentést. A búvárok munkáját azonban számos tényező akadályozta, többek között, hogy a hajótestben úszkáló bútorok és egyéb tárgyak elzárták az utat a tengerfenéken lévő roncs belsejéhez.

Egy halálos áldozatról már a tragédiát követő néhány óra elteltével tudomást szereztek, ő a hírek szerint Recaldo Thomas, a hajó szakácsa. Hat embert eltűntként kezeltek, de szerda reggelre a búvárok további öt holttestet találtak.

Az utolsó áldozatot csütörtök este találták meg. Ő volt a 18 éves Hannah Lynch, Mich Lynch milliárdos techvállalkozó lánya. Apja ugyancsak az áldozatok között van, holttestét csütörtökön hozták fel a tengerfenékről.

A jacht kapitánya, James Cutfield kedd délelőtt szólalt meg először. James Catfield, aki jelenleg a Termini Imerese sürgősségi osztályán lábadozik, a La Repubblica szerint csupán egyetlen mondatot közölt: „Ezt nem láttuk jönni” – idézte a kapitányt a Sky News.

A kapitány testvére, Mark Cutfield elmondta, hogy fivére „nagyon jó tengerész”, aki „nagy tiszteletnek örvend” a Földközi-tengeren. Elmondása szerint testvérét jelenleg is kórházban ápolják, de „jól van”, és nincsenek súlyos sérülései.

Emberölés miatt indult nyomozás

Az olasz ügyészség ma tartott sajtótájékoztatást a katasztrófával kapcsolatban, melyen bejelentették, hogy emberölés miatt indult nyomozása  hét ember, köztük Mike Lynch brit technológiai mágnás és lánya, Hannah halála miatt – írja a Guardian.

Ambrogio Cartosio, Termini Imerese város ügyésze szombaton a város bíróságán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hivatala emberölés miatt indított előzetes vizsgálatot. Hozzátette, hogy ismeretlen személyek ellen folytatnak nyomozást.

Emlékeztettek, hogy Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley International bank elnöke, felesége, Judy, valamint Chris Morvillo, a Clifford Chance ügyvédje és felesége, Neda holttestét is megtalálták a roncsok között.

Hat ember holttestét a jacht bal oldalán lévő kabinokból emelték ki, miután a hajó elsüllyedt – közölte a palermói tűzoltóság vezetője.

(Borítókép: A tűzoltóság és a parti őrség búvárcsapatai visszatérnek a kikötőbe a keresési művelet negyedik napján 2024. augusztus 22-én, miután a Bayesian luxusjacht korábban elsüllyedt egy viharban. Fotó: Jonathan Brady / PA Images / Getty Images)