Japán szerint elfogadhatatlan, hogy egy kínai kémrepülőgép megsértette légterét

2024.08.27. 13:52
Minoru Kihara japán nemzetvédelmi miniszter szerint elfogadhatatlan és példátlan, hogy Kína megsértette a japán légteret. A Fülöp-szigeteki védelmi miniszter pedig „a dél-kelet-ázsiai béke legnagyobb megzavarójának" nevezte Kínát.

Japán példátlannak nevezte egy kínai katonai repülőgépnek a japán légtérbe való behatolását, amelyet „teljességgel elfogadhatatlannak" nevezett szuverenitására és biztonságára nézve. Ez volt a kínai hadsereg általi első légtérsértés, amelyet a japán hatóságok is megerősítettek – írja az MTI.

„Továbbra is rendületlenül kitartunk szárazföldünk, tengerünk és légterünk védelme mellett, és kiállunk azért, amit ki kell mondanunk” – mondta Minoru Kihara japán nemzetvédelmi miniszter.

Hajasi Josimasza kormányszóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai hadsereg „láthatóan kiterjeszti és fokozza" a Japán körüli műveleteit, amelyeket Tokió továbbra is „szoros érdeklődéssel" követ.

A japán védelmi tárca szerint egy Y-9 típusú kínai felderítőgép hétfőn két percig behatolt a japán légtérbe, mikor délelőtt 11:29-kor átrepült a Dandzso-szigetek fölött a Dél-kínai-tengeren, a délnyugat-japán Nagaszaki prefektúrában. A japán légvédelmi erők a behatolást követően azonnal vadászrepülőket indítottak a kínai felderítőgép után.

A hétfői incidens volt az első olyan behatolás a japán légtérbe a kínai légierő részéről, amelyet a szigetország is megerősített. 2012-ben és 2017-ben már történt hasonló behatolás a vitatott hovatartozású Szenkaku-szigetek fölött, ám azokért nem katonai repülők voltak a felelősek.

Gilberto Teodoro Fülöp-szigeteki védelmi miniszter „a dél-kelet-ázsiai béke legnagyobb megzavarójának" nevezte Kínát az Egyesült Államok indo-csendes-óceáni parancsnoksága által szervezett manilai nemzetközi katonai konferencia keddi napján.

A Kína elleni ellenszer az erősebb kollektív, többoldalú fellépés

– mondta Gilberto Teodoro Fülöp-szigeteki védelmi miniszter utalva a dél-kínai-tengeri összetűzésekre. Kiemelte azt is, hogy „nem élünk eléggé tökéletes világban a kínai agresszió elítéléséhez és visszaszorításához”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Külföld
Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

A szombat éjjeli klubtűzben 59 ember veszítette életét.

március 17., 19:25

  • Külföld
Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

A tárcavezető szerint már tíz éve zajlik a kárpátaljai magyarság szisztematikus megsértése.

március 17., 17:03

  • Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

3 órája

  • Külföld
Felgyújtotta feleségét egy német férfi

Felgyújtotta feleségét egy német férfi

A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.

március 17., 06:00

  • Külföld
CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

Nem egységes a párt szavazótábora.

március 17., 05:59

  • Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.

1 órája

  • Címlapon
Karácsony Gergely: A főváros átutalta a vételárrészletet, Rákosrendező a budapestieké

Karácsony Gergely: A főváros átutalta a vételárrészletet, Rákosrendező a budapestieké

A tulajdonszerzés azonban még nem jelent birtokba kerülést.

32 perce

  • Címlapon
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

33 perce

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Ősztől lesz kötelező tantárgy.

március 17., 06:41

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.

március 17., 07:57

  • Külföld
Rémálom a török nyaraláson

Rémálom a török nyaraláson

március 17., 16:53

  • Külföld
Buszmegállóba hajtott, majd lövöldözött egy férfi Izraelben

Buszmegállóba hajtott, majd lövöldözött egy férfi Izraelben

Egy ember meghalt, egy katonát pedig megsebesített.

1 órája

  • Külföld
A New Journeo Concept

A New Journeo Concept

március 17., 12:23

  • Külföld
Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Több mint három évtizede húzódik a konfliktus Hegyi-Karabah hovatartozása körül.

március 17., 06:01

  • Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.

március 17., 21:02