Kiderült, hol lesz Orbán Viktor új pártszövetségének székháza

2024.08.27. 16:04
A Patrióták Európáért, vagyis az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója a nyáron feloszlatott Identitás és Demokrácia (ID) korábbi székhelyét veszi át Párizsban – írta a Politico kedden.

A Patrióták Európáért párcsalád központi székhelye Párizsban lesz, a Boulevard Haussmann sugárúton, ahol korábban a Identitás és Demokrácia (ID) tagjai üléseztek – derül ki a Politico keddi hírleveléből. A Fidesz által alapított EP-frakció többnyire a Marine Le Pen nevével fémjelzett ID korábbi pártjaiból áll össze. Az ID 2024 júliusában szűnt meg formálisan.

A Patrióták Európáért augusztusban közzétett alapszabályát az Európai Politikai Pártoknak és Európai Politikai Alapítványok Hatóságának még jóvá kell hagynia. Az okiratban felsorolt pártok listája nem teljes.

Az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója

Mint írtuk, júliusban alakult meg a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, amely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába. Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben közölte: céljuk, hogy változást hozzanak az európai uniós politikában. Elmondta azt is, hogy a Patrióták Európáért az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója lett, és a legnagyobb hazafias pártcsoport, amely valaha létezett az uniós parlamentben.

A pártcsoporthoz

  • a francia Nemzeti Tömörülés 30
  • és a Fidesz 11 képviselője mellett
  • a cseh ANO részéről 7,
  • az ugyancsak cseh Eskü és Motorosok részéről 2,
  • az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) részéről 6,
  • a belga Vlaams Belang (Flamand érdek) részéről 3,
  • az olasz Liga részéről 8,
  • a holland Szabadságpárt (PVV) részéről 6,
  • a spanyol VOX részéről 6,
  • a portugál Chega részéről 2,
  • a Dán Néppárt részéről 1,
  • a görög Logika hangja részéről 1,
  • a lett Lettország az első részéről pedig szintén 1 képviselő csatlakozott.

A frakció elnökévé Jordan Bardellát (Nemzeti Tömörülés), első alelnökévé pedig a Fidesz soraiból Gál Kingát választották.

A további alelnökök Roberto Vannaci (Liga), Klára Dostálová (ANO), Sebastien Stöteler (PVV) és Anders Vistisen (Dán Néppárt).

Korábbi cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy egy úgynevezett Patrióta kiáltványt fogadott el az európai jövőért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke és Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) elnöke.