Kutyák támadtak meg egy kisfiút Székelyföldön, belehalt sérüléseibe
A székelyföldi Petek településen élő kisfiú, édesapjához indult el étellel, akinek indulása előtt telefonált is, hogy kimegy hozzá a mezőre. Mikor hosszú idő után nem érkezett meg, keresni kezdték.
Amikor megtalálták a gyerek egész testét harapásnyomok borították.
A kiérkezett mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a harapások többek között a nyaki ütőerét is elérték, ez okozhatta a halált.
A Hargita Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatása szerint, a rendőrséget helyi idő szerint 11:30-kor értesítették (magyar idő szerint 10:30). A helyszínre érkező rendőrök vizsgálata szerint kiderült, hogy a 11 éves gyereket több kutya támadta meg egyszerre, miközben a házuk melletti legelőn sétált. A halált okozó állatokat a család a gazdaságban élő többi állat őrzése céljából tartották. A rendőrség eljárást indított az ügy körülményeinek kivizsgálásának érdekében – tudta meg a Székelyhon.ro.