Holtan találták a thaiföldi alagútban rekedt munkásokat

2024.08.30. 17:22
Holtan találták meg azt a három munkást akiket a földszuszamlások még augusztus 24-én ejtettek csapdába egy épülő vasúti alagútban. A mentési munkálatok több mint öt napig tartottak, a munkásokat oxigén bepumpálással próbálták életben tartani. A halál oka az első vizsgálatok szerint az oxigén hiánya lehetett.

Holtan találták meg a beomlott vasúti alagútban rekedt három külföldi munkást Thaiföldön, Bangkoktól 200 kilométerre Pak Csong kerületben. A mentési munkálatok több mint öt napig tartottak. A három holttestet az alagút beomlásának helyétől mintegy 25 méterre találták meg. A halál okozója az első vizsgálatok szerint az oxigénhiány lehetett – közölték a thaiföldi hatóságok.

Az építés alatt álló alagút, amely a thaiföldi-kínai nagysebességű vasúti projekt része. Helyi idő szerint 23:40 körül (18:40 magyar idő szerint) múlt szombaton omlott össze egy földcsuszamlás következtében. A két kínai munkásról, és a mianmari kotrógépkezelőről még csütörtökön is úgy gondolták, hogy életben lehetnek. Holttestüket pénteken hajnalban találták meg – közölte a thaiföldi állami vasúttársaság (SRT).

Az SRT tisztviselőiből és egy kínai katasztrófaelhárító csoportból álló mentők megpróbáltak oxigént pumpálni az alagútba, hogy életben tartsák a munkásokat, de nem voltak biztosak abban, hogy az általuk használt csövek elérték-e a munkásokat.

Helyi jelentések szerint a mentők szerdán mindössze egy méteren belülre jutottak az egyik férfitól. Ugyanezen a napon állítólag halk hangokat hallottak, amelyekről azt hitték, hogy a férfiaktól származnak. A szkennerek és a mentőkutyák életjeleket is észleltek, ami reményt adott arra, hogy a munkások még életben lehetnek. A mentési munkálatok azonban a folyamatos földcsuszamlás miatt lassan haladtak.

Anutin Csarnvirakul thaiföldi belügyminiszter elmondta, hogy a mentőket „a műszaki korlátok” akadályozták. Vigyázniuk kellett, hogy ásásuk ne okozza az alagút más részeinek összeomlását – mondta, hozzátéve, hogy a mentőknek saját biztonságuk érdekében 3 méter magas tartószerkezeteket kellett építeniük.

A thaiföldi rendőrség vizsgálatot indított az incidens ügyében, az alagút körüli építési munkálatokat pedig egyelőre felfüggesztették – írja a BBC.