Attól félt, kirúgja az igazgató, erre élete kalandja várt a magyar diákra

A magas termetű, jó kiállású fiatalember édesanyjával érkezik az interjúra. Gyerekre számítok, ehelyett egy kerek mondatokban, összeszedetten fogalmazó fiatal férfi nyújt kezet. Ő Varga Levente, az első magyar, aki kitűzte lobogónkat az Északi-sarkon. 

Az ember azt gondolná, a mai világban eljutni az Északi-sarkra nem nagyobb kaland, mint lemenni a parkba sétálni egyet. Azonban ha belegondolunk, hogy csupán 115 éve, 1909. április 6-án érte el földünk legészakibb pontját Robert Peary amerikai felfedező – nyolcadik expedíciójával, miután előző hét kísérlete kudarcba fulladt –, hát bizony rájövünk, hogy mindez nem gyerekjáték. 

No de hogyan került egy angyalföldi srác, az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium növendéke az Északi-sarkra?

Az egész úgy kezdődött, hogy egy szép nyári napon Berczelédi Zsolt igazgató úr lehívatott az irodájába

– idézte fel Levi a másfél hónappal ezelőtti történéseket. „Rögtön elkezdtem agyalni, vajon mi rosszat tehettem, még az is megfordult a fejemben, hogy kicsapnak a Kőrösiből, habár bármennyire is kutattam az emlékeimben, semmi olyasmi nem jutott eszembe, ami igazgatói büntetést vonhatott volna maga után.”

Büntetésről szó sem volt, ellenben az igazgató közölte, hogy a Roszatom Levit találta alkalmasnak arra, hogy Magyarországot képviselje az expedíción. A két hétig tartó kiválasztási folyamatot Kóti Lóránt, a cég magyarországi kommunikációs vezetője irányította, és Levi mindenkit lenyűgözött jó svádájával, nyelvtudásával, és vidám, nyitott egyéniségével.  Manapság angolul szinte minden fiatal beszél, de Levi olaszul, és ami ritkaság, oroszul is folyékonyan kommunikál társalgási szinten. Amiben nyilván az is közrejátszik, hogy nagyapja annak idején Oroszországban járt egyetemre, és otthon, a családban is gyakran beszéltek oroszul. 

Levi egyébként a harcművészetekben is otthon van, színjeles tanuló, minden túlzás nélkül állítható, hogy a Kőrösi büszkesége.

Amikor megérkeztünk Murmanszkba, a kiindulási kikötőnkbe, 32 fokos hőség fogadott bennünket, rövidnadrágban sétáltunk az Északi-sarkkörtől jóval északabbra fekvő kikötővárosban, amelyet csupán 108 éve, 1916. szeptember 21-én alapítottak Romanov-na-Murmanye néven, amikor a Kola-félsziget vasútvonala épült 

– folytatta az eminens diák.

A város eredeti nevében a Romanov egyébként az uralkodóházra utal. Egy évre rá, a forradalom után változtatták Murmanszkra a nevét. A település – lévén, hogy a Golf-áramlatnak köszönhetően az öbölben sohasem fagy be a tenger – a második világháborúban a szövetséges konvojok kikötőhelye volt, és bár a németek hevesen ostromolták, nem tudták elfoglalni. 

Az expedíció augusztus 13-án indult el Murmanszkból, a 50 Let Pobedy (A győzelem 50. évfordulója) nevű atomjégtörőn, amely erre a tíz napra A tudás jégtörője néven futó expedíció tagjait szállította. A hajó négy napig haladt, és közben törte a jeget az Északi-sark felé.

Érdekes volt. Eleinte csak egy-egy kisebb jégdarabka pettyezte a tengert, aztán egyik pillanatról a másikra egybefüggő jégréteggel találtuk szembe magunkat. Ez azonban nem okozott gondot a hajónknak, olyan hangja volt, mint amikor az ág reccsen.

Nem volt elviselhetetlen hideg, sokszor még a nulla fokot is meghaladta a hőmérséklet. Augusztus 17-én érték el az Északi-sarkot, ahol többek között a magyar zászlót is kitűzték. Ez volt egyébként az ötödik ilyen közös expedíció, először magyar részvétellel. A mostani túrán Kína, India, Mongólia, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Örményország, Belarusz és Magyarország képviseltette magát diákokkal, Palesztinából, Tunéziából, Marokkóból, Irakból és Türkmenisztánból fiatal szakemberek vettek részt a túrán.

Ha lehetne, már holnap indulnék vissza a jégvilágba, annyira élveztem az expedíciót. Persze élni nem tudnék az Északi-sarkon, de például kutató szívesen lennék. Ami a jövőmet illeti, valószínűleg egy orosz egyetemen fogok továbbtanulni, ha sikerül

– mondta Levente, aki most kezdi a tizedik osztályt a Kőrösiben. 

Egy ilyen nemzetközi vállalkozás egyik hozadéka, hogy a résztvevők barátságokat kötnek.

„Murmanszkban beigazolódott a legenda, hogy nagyon szépek az orosz lányok. Számos barátom lett az út során, az egyik kazah sráccal meg is állapodtunk, hogy karácsonykor eljön Budapestre meglátogatni minket. Egy biztos: életre szóló élménnyel gazdagodtam, pedig amikor az igazgató úr lehívatott az irodájába, még azt hittem, ki akarnak rúgni a Kőrösiből…”

(Borítókép: Varga Levente 2024. augusztus 28-án, Budapesten. / Fotó: Tövissi Bence