Magyarországra érkezhet Csád elnöke, a Honvédség afrikai missziójáról tárgyalhatnak
További Külföld cikkek
A jövő héten új szintre léphet a magyar–csádi államközi együttműködés, mivel Budapestre látogat Mahamat Déby csádi államfő, hogy kétoldalú megállapodást írjon alá – írja diplomáciai forrásokra hivatkozva a Szabad Európa.
A lap szerint bár a két ország diplomáciai naptárában szerepel a program, a Száhel-övezetben fekvő Csád bizonytalan politikai helyzete miatt egyelőre magyar részről arra is felkészülnek, ha nem az elnök, hanem az ország külügyminisztere, Mahamat Saleh Annadif, vagy a védelmi miniszter, Dago Yacoub jön – vagy az sem kizárt még, hogy az egész látogatást halasztani kell.
Mint a Szabad Európa írja, az eredeti tervek arról szólnak, hogy Budapesten „több magas szintű találkozója is lesz a csádi elnöknek”. „Ez a protokoll szerint azt jelentheti például – induljunk ki abból, hogy Mahamat Déby érkezik –, hogy látogatást tesz a Sándor-palotában, Sulyok Tamásnál, és találkozik Szijjártó Péterrel – nyilván ez lenne a látogatás operatív része. De mivel Orbán Viktor külön is gratulált Déby megválasztásához május 13-án, egy vele tartott találkozó sem lenne meglepetés” – állapították meg.
Úgy tudják, a megállapodásban szerepelni fog a Csádnak nyújtott magyar gazdasági segítségnyújtás, a kulturális kapcsolatok szorosabbra vonása, a nemzetközi terrorizmus elleni harc, az illegális migrációval szembeni fellépés, valamint a védelmi együttműködés.
Jelenleg utóbbi háromnak van a legnagyobb jelentősége, hiszen közvetve mind az Országgyűlés által még tavaly októberben elfogadott parlamenti határozatról szól. Ebben a magyar parlament kinyilvánította szándékát, hogy terrorizmusellenes műveletekre „a Csádban tartózkodó magyar állampolgárok, valamint a magyar gazdasági érdekek védelme érdekében” kétszáz katonát küld az országba.
Korábban a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy a magyar katonák csak felkérésre mennek, ennek formája pedig az, hogy a csádi parlament is határozatot fogad el a témában. A jövő heti, tervezett magas szintű látogatás és az említett egyezmény ennek teremtené meg a jogi lehetőségét – véli a lap.
Csádban ugyanakkor csak december 29-én tartanak parlamenti választásokat, így a ratifikáció bőven áthúzódhat 2025-re. A Szabad Európa diplomáciai forrása szerint azonban jelenleg egy átmeneti kormányzó testület tölti be a törvényhozás szerepét, és akár ez is elfogadhatja a megkötött kétoldalú megállapodást, „ha megvan a politikai akarat”.