- Külföld
- németország
- törvényjavaslat
- migránsok
- illegális bevándorlás
- iszlamista
- terror
- nancy faeser
- solingen
- marco buschmann
Németországnak elege lett az iszlamista terrorból, betiltják a kések használatát
A német koalíciós kormány szombaton beterjesztette az a törvényjavaslatot a parlamentben, amely lehetővé teszi a kitoloncolások felgyorsítását és más szigorú rendelkezések bevezetését a késes bűncselekmények visszaszorítása érdekében – írja az MTI.
Nagyobb védelmet biztosítunk az iszlamista terror ellen, szigorúbb kitoloncolás vár az erőszakos bűncselekmények elkövetőire, betiltjuk a kések használatát, és alkalmazzuk a bűnözők arcfelismerését
– ismertette Nancy Faeser belügyminiszter.
A törvénytervezet beterjesztésére azt követően került sor, hogy augusztus 23-án Solingenben három embert ölt meg késsel egy 26 éves szíriai gyanúsított.
Marco Buschmann német igazságügyi miniszter korábban elmondta, hogy Olaf Scholz kancellár hárompárti koalíciója egyetértett a törvénycsomag részleteiben.
A törvénytervezetet a koalíció parlamenti frakciói már megkapták mérlegelésre – tette hozzá Buschmann, aki szerint a törvénycsomag vitáját akár már a jövő héten is megtarthatják a parlamentben.