Észak-Korea nukleáris háborúra készül az Egyesült Államokkal

2024.09.11. 16:34
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun egy keddi jelentés szerint arról számolt be, hogy exponenciálisan növelni akarja országában a nukleáris fegyverek számát, hogy szembe tudjon szállni az Egyesült Államok és szövetségesei jelentette fenyegetésekkel. Mindeközben Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok újabb közös hadgyakorlatra készül Freedom Edge néven, amivel pont Phenjan elrettentése a cél.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető azt mondta, az ország most nukleáris erőépítési politikát hajt végre, hogy exponenciálisan növelje nukleáris fegyvereinek számát – jelentette kedden a helyi, állami média. 

Az észak-koreai vezető hétfőn, Észak-Korea alapításának évfordulóján mondott beszédében úgy fogalmazott: az országnak alaposabban fel kell készítenie „nukleáris képességét arra, hogy azt bármikor megfelelően használja az állambiztonság jogainak biztosítása érdekében” – derült ki az NBC News szemléjéből.

Erős katonai jelenlétre van szükség, hogy szembe lehessen szállni az Egyesült Államok és követői által jelentett különböző fenyegetésekkel

– tette hozzá. Kim Dzsongun azt is mondta, hogy Észak-Korea „súlyos fenyegetéssel” néz szembe az Egyesült Államok által vezetett, nukleáris alapú katonai blokknak tekintett térségből.

Dél-Korea politikai kérdésekben illetékes védelmi miniszterhelyettese, Cso Csang-ré, valamint amerikai és japán kollégája kedden elítélte Phenjan közelmúltbeli, nukleáris hordozórendszerinek diverzifikálását, tesztjeit és több ballisztikus rakéta kilövését.

A szöuli találkozón a hármak megerősítették elkötelezettségüket a háromoldalú együttműködés mellett, hogy biztosítsák a békét a térségben, többek között Észak-Korea nukleáris és rakétafenyegetéseinek elrettentése révén – olvasható az amerikai külügyminisztérium által kiadott közös közleményben.

Megállapodtak abban is, hogy a közeljövőben újabb háromoldalú hadgyakorlatot tartanak Freedom Edge néven. 

Dél-Korea kedden védelmi miniszteri találkozót is tart az Egyesült Nemzetek Parancsnoksága (UNC) tagállamaival, amit a Koreában állomásozó amerikai hadsereg parancsnoka vezet. 

A múlt hónapban Németország csatlakozott utolsóként a dél-koreai UNC-hez, amely segít felügyelni az Észak-Koreával közös, megerősített határvonalat, és kötelezettséget vállalt arra, hogy háború esetén megvédi a délieket. Észak-Korea „illegális háborús szervezetként” bírálta az UNC-t, Németország belépését pedig feszültségkeltésként értékelte.