Három szlovák vasútállomást ért bombafenyegetés

2024.09.12. 21:35
Pozsony, Kassa és Nagyszombat vasútállomását fenyegették meg ismeretlen tettesek robbantásos merénylet végrehajtásával, emiatt mindegyik épületet átvizsgálta a szlovák rendőrség, valamint több vonatot is ellenőriztek. Korábban a szlováki elnöki palotát és törvényhozást is érte hasonló fenyegetés.

Csütörtökön délután a Szlovák Vasúttársaság szóvivője értesítette a szlovák hírügynökséget, hogy három vasútállomáson (Pozsony, Nagyszombat és Kassa) robbanószerkezeteket találtak. Mindhárom állomást a rendőrség átvizsgálta, valamint a pozsonyi pályaudvaron minden vonatot ellenőriztek, csak ezután indulhattak tovább − írta meg a teraz.sk.

A vasúttársaság szóvivője részletezte, hogy a petrzalkai vasútállomáson is ellenőrzésre volt szükség, mert az egyik vonat tengelyén is feltételezték, hogy robbanószerkezet található. Délután három órakor Bánócon is bombafenyegetésről kaptak jelzést, de ténylegesen eszközt nem találtak, ezért a vizsgálat után újraindulhatott a vasúti forgalom.

A pozsonyi rendőrség szóvivője a szlovák hírügynökségnek megerősítette, hogy a rendőrség minden, a szlovák fővárosból induló vonatot ellenőrzött, ugyanis a vasárnapi fenyegető e-mailekben három repülőtér mellett az egyik Pozsonyból induló vonat tengelyére is bombát szerelhettek ismeretlen tettesek.

Korábban beszámoltunk róla, hogy három repülőgép eltérítésének tervéről kaptak fenyegető üzeneteket, melyek célpontja a szlovák elnöki palota, a parlament és a nagyszombati vasútállomás épülete volt. Az e-mailt egy, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló csoport vállalta magára.