Megvan Olaf Scholz kihívója a jövő évi német választáson

2024.09.17. 14:43
Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke lesz a konzervatív párt kancellárjelöltje a 2025 szeptemberében esedékes országos választásokon. Ezúttal könnyen megegyeztek 2021-hez képest, és a közvélemény-kutatások szerint a népesség egyharmada rájuk szavazna.

Friedrich Merz elfogadta a kereszténydemokraták jelölését, mellyel Markus Söder bajor miniszterelnököt előzte meg, bár kérték, hogy a hivatalos bejelentés előtt még ne nevezzék meg. Merz és Söder együtt tartottak sajtótájékoztatót délben Berlinben − írta meg a Bloomberg.

Ugyan a döntés időzítése meglepőnek vagy korainak tűnhet, ennek ellenére a konzervatívok úgy vélik, így elkerülhetik a vitát közvetlenül a választások előtt, aminek következtében 2021-ben Olaf Scholz és az SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) nyerni tudott a voksoláson. Három évvel ezelőtt Söder az akkori CDU-jelölt kampányát rontotta azzal, hogy nem akart lemondani a kancellárjelöltségről.

Jelenleg a közvélemény-kutatások szerint a CDU-nak nagy esélye van a jövő évi szavazáson. A konzervatívok 33 százalékon állnak, míg a második helyen a szélsőjobboldali Alternative für Deustchland (AfD) szerepel 19 százalékos támogatottsággal. A kormánykoalíció pártjai közül a szociáldemokraták 14,  a zöldek 10 és a szabaddemokraták 4 százalékot kapnának, ha ezen a héten lenne a szavazás. Az új szélsőbaloldali pártot, a Bündung Sahra Wagenknechtet (BSW) a zöldekhez hasonlóan 10 százalékra mérik. Ha közvetlen választás lenne, akkor a németek negyedw Merzre, 21 százalékuk Scholzra szavazna, a többség pedig nem nyilatkozott arról, kit szeretne német kancellárnak.