Újabb német tartományban arathat győzelmet a szélsőjobb

További Külföld cikkek
-
Párizsban döntöttek az oroszok elleni szankciókról
- Egy török miniszter szerint nem politikai okok miatt tartóztatták le az isztambuli polgármestert
- Nyugtalanság lett urrá a szerb faluban, ahonnan eltűnt a kétéves kislány
- Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
- Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
Szeptember 22-én a Berlint átölelő Brandenburgban tartanak tartományi választásokat, ahol csakúgy, mint a legutóbbi, szeptember elsejei két kelet-németországi tartományi választáson, ismét a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) a legesélyesebb a győzelemre.
Történelmi győzelmet aratott az AfD, megkerülhetetlenné vált a szélsőjobboldali párt
Két tartományban is választottak a németek.
Általában a brandenburgi tartományi választás csak a helyieket érdekli, ugyanakkor
az AfD szászországi és türingiai előretörése miatt országos jelentőségűvé vált, ami már Olaf Scholz kancellár jövő évi indulását is veszélyezteti.
A tétet ráadásul a tartományt 2013 óta kormányzó SPD-s Dietmar Woidke miniszterelnök is emelte, amikor kijelentette, hogy amennyiben az egykori NDK-s tartományban nem pártja, az SPD győz, akkor lemond posztjáról.
Nemcsak Brandenburg, hanem Olaf Scholz jövőjéről is döntenek
Brandenburgot már 1990 óta az SPD vezeti, Woidke pedig egy esetleges győzelmével történelmet is írhat, hiszen ő lenne a tartomány első olyan miniszterelnöke, aki négy ciklusban vezetheti a 2,5 milliós lélekszámú tartományt – két elődje, Manfred Stolpe és Matthias Platzeck is 3-3 cikluson át volt a tartomány élén.
A helyi SPD rendkívül egyszerű üzenettel kampányol. Fő mondanivalójuk a választóknak, hogy vagy Rájuk szavaznak, vagy pedig megkockáztatják az AfD győzelmét.
Az AfD ugyanis az utóbbi hónapokban lendületbe jött: már az EP-választáson is a második helyet csípte meg a szélsőjobboldali párt, szeptember 1-jén pedig az egy időben tartott tartományi választásokon Türingiában az első, míg Szászországban a második helyet szerezték meg – ennek ellenére egyik tartományban sem kerülnek kormányra.

A helyi SPD a szövetségi kormány népszerűtlensége miatt nincs könnyű helyzetben, ezért a kampány során alig tesznek említést saját kancellárjukról, helyette azt a helyben népszerű miniszterelnökük köré építik. Ráadásul a párt helyi szervezete külön jelezte Scholznak, hogy nem kérnek belőle a kampány során, annak ellenére, hogy ő maga is a tartományban él, felesége pedig egészen tavalyig miniszter is volt a brandenburgi SPD–CDU–Zöldek-kormányban.
Woidkének ezért is kellett kockázatot vállalnia azzal, hogy politikai jövőjét a szavazatoktól tette függővé, ugyanis még a kampány elején bejelentette: az AfD győzelme esetén lemond posztjáról, és nem is kívánja folytatni a munkáját bármilyen koalíció élén – ez a taktika, úgy tűnik, beválhatott, hiszen azóta a tartományban nőtt a szociáldemokraták támogatottsága.
Helyben a választás tétje az, hogy az SPD-nek sikerül-e folytatni 1990 óta a győzelmi szériáját, azonban a választásnak országos hatása is lehet,
amennyiben ugyanis az AfD elhódítja az erős SPD-s bástyának számító Brandenburgot, Olaf Scholz nehéz helyzetben találja magát.
Ugyanis immáron nemcsak a választók körében, hanem sajtóhírek szerint az SPD-n belül is megjelentek azok a hangok, akik visszaléptetnék Scholzot, hogy jövőre másvalaki vezetésével vágjon neki a szövetségi választásoknak a párt. Azzal, hogy a jobbközép-kereszténydemokrata CDU/CSU uniópártok a CDU-elnök Friedrich Merzet tették kancellárjelöltjükké, az SPD esélyt lát arra, hogy akár le is győzhesse az egykori Merkel-pártot, azonban ez a rendkívül népszerűtlen Scholzcal nem lehetséges.
Amennyiben az SPD vasárnap győzne – és nem Scholz miatt, hanem épp ellenére –, akkor egy ideig fellélegezhet a kancellár, mindezt úgy, hogy egyébként helyben pártja alig tesz említést a tartomány fővárosában, Potsdamban élő Scholzról.
Beválik-e Potsdamban is a türingiai recept?
A választás másik esélyese, az AfD kampánya csakúgy, mint Szászországban és Türingiában, ezúttal is országos témákról szól: az Ukrajnának szánt katonai támogatások leállításáról, a migráció teljes betiltásáról, valamint a szélerőmű-építések leállításáról.
Most törheti át az AfD az üvegplafont, hogy rámutasson a német egyesítés hiányosságaira
Németországban két tartományban is a politikai karanténban lévő Alternative für Deutschland nyerhet most vasárnap.
A párt miniszterelnök-jelöltje, Hans-Christoph Berndt szinte ugyanazokkal a hívószavakkal és üzenetekkel biztatja a brandenburgiakat a szavazásra, mint a párt türingiai listavezetője, Björn Höcke tette azt szeptember 1-jei türingiai választáson – Höcke egyébként a párt egyik cottbusi rendezvényén is felszólalt.

Berdnt ezenkívül azt ígérte, amennyiben miniszterelnök lesz, akkor betiltaná az alkotmányvédelmi hivatalt, ami egyébként megfigyeli a pártot mint szélsőséges szervezetet, ezenkívül pedig felpörgetné a deportálásokat is – ehhez akár privát cégeket is bevonna ígérete szerint.
Az AfD Türingiához és Szászországhoz hasonlóan ezúttal is egy rendkívül leegyszerűsítő mi kontra ők keretezésben osztja fel a politikai teret,
amelyben olvasatuk szerint a párt szembehelyezkedik a szerintük káros rendszert életben tartó pártokkal, míg ők azt ígérik: azt megváltoztatnák a németek javára.
Akár kormányra is kerülhetnek egy nő szoknyája mögé bújó ismeretlenek
A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján egyébként az SPD és az AfD fej fej mellett állnak.
A legfrissebb kutatások szerint a szélsőjobboldali párt 28 százalékponton áll, amit a szociáldemokraták követnek 27 százalékponttal, amit jócskán lemaradva a jobbközép CDU követ 14, a Sahra Wagenknecht fémjelezte BSW pedig 13 százalékponttal, míg a szövetségi és tartományi szinten az SPD-vel kormányzó Zöldek a potsdami parlamentbe való bejutással küzdenek – a kutatások szerint jelenleg fél százalékkal elmaradnak az ötszázalékos küszöbtől.
Annak ellenére, hogy az AfD akár a szavazatok 30 százalékát is megszerezheti, már biztos, hogy ezúttal sem fognak kormányra kerülni.
A párttal való együttműködést mindenki kizárta, így a tűzfalnak nevezett, AfD-vel szembeni politikai karantén továbbra is fennáll.
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint egyébként az SPD akár győz, akár nem, folytatja a kormányzást Brandenburgban a CDU-val, ugyanakkor mivel a Zöldek lehetséges, hogy nem jutnak be, így a Türingia és Szászország után ismét Sahra Wagenknecht arcképével kampányoló BSW is szükséges lenne ahhoz, hogy a potsdami parlamentben többsége legyen az új kormánynak.
Így a választás legfontosabb kérdése Olaf Scholz jövője, ugyanis egy győzelemmel, ha egy kis időre is, de levegőhöz juthatna a kancellár, mielőtt párttársai előhúznák a Joe Biden-kártyát, és félreállíttatnák.
(Borítókép: Választási kampányplakátok Potsdamban 2024. szeptember 16-án. Fotó: iesa Johannssen / Reuters)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
1 órája
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
2 órája
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Párizsban döntöttek az oroszok elleni szankciókról
A csúcson Magyarország nem vett részt.
4 perce
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
41 perce
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
5 órája
- Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
- Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Címlapon
Súlyos százezekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek
57 perce
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
2 órája
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
11 órája
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
2 órája
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
10 órája
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
2 órája