Ügynökök és nyomozók lepték el a baltimore-i hídomlást okozó cég hajóját

2024.09.23. 07:37
Az Egyesült Államok szövetségi hatóságai intézkedtek a baltimore-i hídomlást okozó konténerszállítót üzemeltető cég egy másik hajóján is, ügynökök és nyomozók lepték el Maersk Saltoro fedélzetét, ám annak okát nem közölték. Az amerikai igazságügyi minisztérium múlt szerdán indított pert a Dali tulajdonosa és üzemeltetője, két szingapúri vállalkozás ellen a március végi tragédia miatt.

A szövetségi hatóságok emberei jelentek meg a baltimore-i hídomlást okozó konténerszállítót, a Dalit üzemeltető hajózási társaság egy másik járművén szombaton – erősítette meg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az MTI beszámolója szerint.

A szövetségi ügynökség és Maryland állam ügyészi hivatalának közös közleménye szerint az FBI ügynökei, a Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség bűnügyi nyomozói, valamint a parti őrség nyomozati szolgálatának munkatársai kezdtek eljárást a Synergy Marine Grouphoz tartozó Maersk Saltoro fedélzetén, ám annak okát nem közölték.

A sajtójelentések szerint a hajón folytatott intézkedéshez hasonló eljárás zajlott a Dali teherhajón a március végén bekövetkezett szerencsétlenséget követően.

Az amerikai igazságügyi minisztérium múlt szerdán indított pert a Dali tulajdonosa és üzemeltetője, két szingapúri vállalkozás, a Grace Ocean Private Ltd. és a Synergy Marine ellen. A bírósági kereset szerint az üzembentartó figyelmen kívül hagyta a hajó elektromos hálózatának hibáját, amit az is alátámaszt, hogy a Dali energiaellátása a baleset előtt is több alkalommal összeomlott. A katasztrófáért felelősnek tartott vállalkozásoktól mintegy 100 millió dollár kártérítést is követel az amerikai igazságügyi kormányzat.

Kapcsolódó
Összeomlott egy baltimore-i híd, miután nekiütközött egy teherhajó

Összeomlott egy baltimore-i híd, miután nekiütközött egy teherhajó

Több jármű is a vízbe zuhant, keresik a túlélőket.

Március végén az óriás konténerszállító irányíthatatlanná vált, és nekiütközött a baltimore-i kikötő bejárata fölött átívelő Francis Scott Key híd pillérének, amelynek acélszerkezete teljes egészében összeomlott. A balesetben a hídon dolgozó munkások közül hatan meghaltak, az Egyesült Államok gazdaságában fontos szerepet betöltő kikötő pedig hetekre megbénult.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Címlapon
Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Megpróbáltunk a végére járni a miérteknek.

1 órája

  • Címlapon
A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot

A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot

Az együttes tizenhatezer ember előtt adott koncertet.

3 órája