Töltényt küldtek egy levélben Robert Fico szlovák kormányfőnek

2024.09.25. 12:05
Egy fegyvertöltényt tartalmazó levél érkezett szerdán Robert Fico szlovák kormányfőnek címezve a pozsonyi kormányhivatalba – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.

A töltényt a küldeményben a közjogi méltóságok és a diplomáciai küldöttségek védelmét ellátó hivatal alkalmazottai találták meg a kormányfőnek érkezett postai küldemények ellenőrzésekor szerdán reggel − közölte az MTI. 

Az esetről elsőként beszámoló Plus 7 dní hírportál azt írta, hogy az ügyben a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság már vizsgálatot is indított.

Megerősíthetjük, hogy a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalába ma reggel kézbesítettek egy, a szlovák kormányfőnek címzett borítékot, amelyben töltény volt

– közölte az aktuality.sk-val a kormányhivatal sajtóosztálya. 

Az életveszélyes fenyegetést jelentő levél ismeretlen feladótól érkezett.

Robert Fico ellen idén tavasszal fegyveres merényletet követtek el a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte.