Indiában áradás ragadta el egy hindu vallási fesztivál résztvevőit, sok a halott
Legkevesebb 46 ember, köztük 37 gyerek megfulladt a kelet-indiai Bihár államban azt követően, hogy egy hindu vallási fesztivál résztvevőit több folyóban, illetve mesterséges tóban áradás sodorta el – közölték csütörtökön a helyi hatóságok az MTI beszámolója szerint.
Az állam katasztrófavédelmi szolgálat alkalmazottja a sajtónak nyilatkozva azt mondta: a tragédiát az okozta, hogy a fesztiválon a gyermekeik jóléte érdekében rituális fürdőt vevő anyák nem vették figyelembe a folyók és a tavak veszélyesen magas vízszintjét, amit a szokásosnál egy héttel tovább tartó monszun okozott Indiában. Hozzátette, hogy még számos eltűntet keresnek.
A nagy mennyiségben lezúduló monszuneső Nyugat-India pénzügyi fővárosában, Mumbaiban is miniárvizeket okozott, legkevesebb négy ember halálát okozva. A nagyváros egyes kerületeire szerda este 275 milliméter eső hullott, megbénítva több millió ember napi közúti- és vonatközlekedését. A városban felfüggesztették a közoktatást is.
Az általában júniustól szeptember közepéig tartó, de az idén elhúzódó monszun segített ugyan jobban feltölteni az ország víztározóit, de több államban is megnehezítette a termények betakarítását.