Kunhalmi Ágnes szerint visszatérhetnek a kormányzásba az osztrák szociáldemokraták

2024.09.29. 22:07
Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő is értékelte az osztrák választások exit poll-eredményeit. Mint írja, az osztrák szociáldemokraták nagy valószínűséggel hét éves szünet után ismét kormányzati tényezővé válhatnak. Kiemelte, Ausztriában nem érvényesült a baloldal visszaesésének tendenciája.

Mint arról beszámoltunk, az exit poll szerint a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerhette az osztrák szövetségi parlamenti választásokat, ami a párt számára egy történelmi eredmény. Hogy ez milyen nehézségek elé állítja a pártot, alábbi cikkünkben részletesen is írtunk.

Az eredmények mellett nem tudott elmenni szó nélkül Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő sem. Mint írta, „a várakozásoknak megfelelően a II. világháború utáni Ausztria történelmében első alkalommal a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg a választást, ami annak az európai tendenciának a folytatását jelenti, hogy a jobbközép pártok mindinkább visszaszorulnak és helyüket a szélsőjobboldali pártok veszik át”. A második helyet elfoglaló Osztrák Néppárt (ÖVP) támogatottsága több, mint 11 százalékponttal csökkent, miközben az Osztrák Szociáldemokrata Párt lényegében megőrizte korábbi szavazóbázisát – ismertette az eredményeket a politikus.

„Ausztriában tehát nem érvényesült a baloldal visszaesésének tendenciája, amely véleményem szerint nagymértékben annak köszönhető, hogy a 2023 júniusában pártelnökké választott Andreas Babler, az SPÖ kancellárjelöltje klasszikus szociáldemokrata választási programot hirdetett meg. Magasabb béreket, mindenki számára elérhető magas színvonalú oktatást és egészségügyi ellátást ígért, valamint a lakhatási problémák megoldását. Ezt a programot nem csak a párt tagsága, de szavazóbázis is egyértelműen támogatta” – vélekedik a politikus szerkesztőségünkhöz eljuttatott véleményében, melyben azt írja,

Az osztrák szociáldemokraták nagy valószínűséggel hét éves szünet után ismét kormányzati tényezővé válhatnak.

Ezt azzal magyarázza, hogy a választási matematika szerint a néppárt előtt két út áll: vagy koalíciót köt a győztes Szabadságpárttal, vagy visszatér a tradicionális osztrák modellhez, a két történelmi párt, vagyis az ÖVP és az SPÖ nagykoalíciójához. „A következő időszak hosszas tárgyalásokat vetít előre és mivel a két párt közötti különbség nem olyan nagy, így a szociáldemokraták akár meghatározó tárcákat is vezethetnek a jövőben” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Az előzetes mandátumbecslések szerint nem kizárt, hogy harmadik koalíciós partnerre is szükségük lehet, ezt a szerepet a zöldek és a liberálisok is betölthetik

– írta a képviselő.