Először járőrözött a kínai parti őrség a Jeges-tengeren

2024.10.02. 08:40
Első alkalommal járőrözött a kínai parti őrség a Jeges-tengeren orosz hajókkal együtt a kínai állami média jelentése alapján.

Az állami televízió jelentése szerint a Meisan nevű hajó keddi érkezése egybeesett a Kínai Népköztársaság kikiáltásának és a kínai–orosz diplomáciai kapcsolatok felvételének 75-ik évfordulójával. A két ország hajói már szeptember 21-e óta járőröznek alakzatban a Csendes-óceán északi részén – írja az MTI. 

Az amerikai parti őrség kedden közölte, hogy szombaton két orosz és két kínai hajót észlelt, amelyek alakzatban haladtak át a Bering-tengeren. A kínai és az orosz parti őrség hajóit mintegy 8 kilométerrel az orosz kizárólagos gazdasági övezeten belül észlelték, a legészakibb ponton, ahol valaha kínai hadihajókat látott az amerikai parti őrség. A Bering-tenger választja el Oroszországot Alaszkától.

A sarkvidéki tengeri útvonalakat egyre inkább alternatív kereskedelmi útvonalként használják a Csendes- és az Atlanti-óceán között. Bár az útvonalak lényegesen rövidebbek, gyakran jégtörők segítségét igénylik, hogy a hajók Oroszország északi partjai mentén haladhassanak.

Kína és Oroszország együttműködik az északi-sarkvidéki hajózási útvonalak fejlesztésén, mivel Oroszország a nyugati szankciók miatt több olajat és gázt kíván Kínába szállítani, míg Kína alternatív hajózási útvonalat keres, hogy csökkentse a délkelet-ázsiai Malakka-szorostól való függését.