Katonai tanácsadókat küldhet Ukrajnába az Európai Unió, reagált a magyar kormány

2024.10.02. 15:57 Módosítva: 2024.10.02. 18:34
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Geszten reagált az EU tervére, mely szerint katonai tanácsadók küldésével segítenének Ukrajnának az Oroszországgal szemben vívott háborújában. A tárcavezető közölte, hogy a magyar kormány nemet mondott a javaslatra, amit már az EU brüsszeli külügyi szolgálatának is jelzett.

Magyarország elutasítja a háborús eszkaláció veszélyével járó újabb európai uniós javaslatot, amelynek értelmében a közösség katonai tanácsadókat vezényelne Ukrajnába a kiképző művelet koordinálására – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Geszten, ahol a kormány háromnapos kihelyezett kormányülést tart.

A külügyi tárca közleménye szerint Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az EU 2022 novemberében döntött az ukrán katonák kiképzésének megindításáról a tagállamok területén, amelyben Lengyelország játssza a fő szerepet.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország ebben a misszióban nem vesz részt, ahhoz katonát, pénzügyi forrást nem ad, és az ország területén sem történik ilyen kiképzési művelet.

„Két évvel ezelőtt már világossá tettük, hogy nem veszünk ebben részt, ugyanakkor nem akadályoztuk meg a többieket abban, hogy saját belátásuk szerint ebben az akcióban részt vegyenek” – tette hozzá a külügyminiszter.

Szintet lépne Ukrajna támogatásában az Európai Unió

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a misszió kétéves mandátumának meghosszabbítása most kerül napirendre, de hosszú vitákat és tárgyalásokat követően egy rendkívül veszélyes javaslat került beterjesztésre, ugyanis ez nem pusztán a művelet időbeli kiterjesztéséről szólna, hanem az EU katonai tanácsadókat is küldene Ukrajnába koordinálási feladatok végrehajtására. Ez a miniszter szerint a háború eszkalációs kockázata szempontjából kifejezetten veszélyes lépés. 

Itt ugyanis az történne, hogy már nem csak az Európai Unió területén történne kiképzés, hanem a kiképzésben részt vevő európai uniós katonai tanácsadók Ukrajnába kerülnének kihelyezésre

– fogalmazott a tárcavezető.

„Veszélyes javaslat, sajnos, és úgy látjuk, a háború eszkalációjának, tehát továbbterjedésének kockázatát jelentősen növelné. Veszélyes ránk, Magyarországra nézve is, hiszen ha eszkalálódik a konfliktus, akkor az először mindig a szomszédságban eszkalálódik, nem több ezer kilométerrel odébb” – hangsúlyozta.

Úgyhogy ezen javaslatra mi nemet mondunk, ezt már jeleztük is az Európai Unió külügyi szolgálatának Brüsszelben, hogy ebben a formában a javaslatot nem áll módunkban támogatni. Kértük őket a javaslat átdolgozására

– jelentette ki Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere.

Kiemelte, hogy Magyarország továbbra sem vesz részt ebben a műveletben akkor sem, ha folytatódik, de jelenlegi formájában a kormány biztosan nem fogja támogatni a hosszabbítást. „A háborúnak véget kell vetni, mi a béke pártján állunk. Mi minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely békét hozhat, de semmilyen olyan kezdeményezést nem támogatunk, amely a háborús eszkaláció kockázatával, annak növekedésével járna. Márpedig a mostani brüsszeli javaslat ilyen, így nemet mondunk rá” – összegzett.

Kapcsolódó
Magyarországnak is szerep juthat, a „béke barátai” leültetnék a háborús feleket

Magyarországnak is szerep juthat, a „béke barátai” leültetnék a háborús feleket

A cél, hogy nyomást gyakoroljanak mind az oroszokra, mind az ukránokra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

2 órája

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

3 órája

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

37 perce

  • Külföld
Lesújtott Elon Musk, folytatódik a kormányzati kiadások csökkentése

Lesújtott Elon Musk, folytatódik a kormányzati kiadások csökkentése

Mintegy 1,8 milliárd dollárt terveznek megtakarítani.

8 perce

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.

március 21., 12:53

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Címlapon
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz

Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz

Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.

40 perce

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.

március 21., 10:04

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

3 órája

  • Címlapon
Kövér László büntetőfeljelentést tett a parlamentben füstgyertyákat gyújtó politikusok ellen

Kövér László büntetőfeljelentést tett a parlamentben füstgyertyákat gyújtó politikusok ellen

A dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez nyújtotta be.

44 perce

  • Címlapon
Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?

Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?

Orbán Viktor elmondta, mit jelent az unió 72 órás túlélési terve.

2 órája

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.

március 21., 10:21