Szakadék tátong német és a magyar kormány között, egy dologban mégis egyetértenek

D MTI20240621003
2024.10.14. 05:58
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este a német fővárosba utazott, hogy részt vegyen a Berlini Folyamat 10. csúcstalálkozóján hétfőn. Magyarországot nyugat-balkáni befolyására és a magyar EU-elnökségre tekintettel hívták meg ismét az eseményre. Az Indexnek Bauer Bence, az MCC Magyar–Német Intézetének igazgatója nyilatkozott a német–magyar kapcsolatok alakulásáról, valamint arról, hogy milyen témák kerülhetnek terítékre Berlinben. Arról is beszélt, hogy mi az, amiben a német és a magyar kormány teljes mértékben egyetért.

A Berlini Folyamatot Németország 2014-ben indította útjára azzal a céllal, hogy az uniós bővítést is elősegítve megerősítsék a nyugat-balkáni régió országai közötti együttműködést, fenntartsák az integrációs folyamat dinamikáját, továbbá elejét vegyék a térségben erősödő euroszkepticizmusnak.

Orbán Viktor vasárnap a kormánypártok esztergomi frakcióüléséről utazott Németországba, ezért is érdemes áttekinteni, hogy alakulnak mostanában a német–magyar kapcsolatok. A témában az Index Bauer Bencét, az MCC Magyar–Német Intézetének igazgatóját kérdezte. 

Mint rámutatott, a magyarnémet viszonyok tradicionálisan régi időkre nyúlnak vissza, és mindig jónak mondhatók. A viszonyrendszert meghatározó elemek elsősorban a gazdasági együttműködés, a régi kulturális kapcsolatok, testvérvárosi kapcsolatok, valamint a közös történelem.

A politikai kapcsolatok azonban jelenleg egy nagyon nehéz időszakon mennek át, már csak annak is köszönhetően, hogy Németországban egy balliberális kormányzat van hatalmon

– értékelte a helyzetet a szakértő. 

Mint mondta, a jelzőlámpa-koalíció, amit a szociáldemokraták, a zöldek és liberálisok alkotnak, 2021 őszén került hatalomra, és a progresszió jegyében nagyon sok olyan baloldali társadalompolitikai agendát akar megvalósítani, ami a németek számára is nagy kérdőjeleket vet fel. Ilyen az önrendelkezési törvény, vagy az a modernizációs program, amely a társadalmi progresszió jegyében születik, de közben nagyon sok identitáspolitikai projektet akar megvalósítani. 

Nem meglepő, hogy nincs egyetértés a német és a magyar kormány között

Az MCC MagyarNémet Intézetének igazgatója a migrációt is szóba hozta, ugyanis tájékoztatása szerint a kormánypártok a migrációt próbálják serkenteni, például az állampolgársági törvénnyel akár három év után bárki német állampolgár lehet. Hozzátette azt is, hogy a német szövetségi kormány változatlanul finanszírozza a Földközi-tengeren érkező migránshajókat, ők ugyanis jónak tartják a migrációt. „Ez főleg a zöldpolitikának tudható be, a zöldek nagyon dominánsak, nemcsak az utóbbi három évben, amióta kormányoznak, hanem már korábban is azok voltak” – magyarázta. 

Ugyanakkor a szakértő felidézte, hogy a német választópolgárok 80 százaléka szerint rosszul végzi a német kormány a munkáját, és a három pártnak az együttes mérése alig éri a 30 százalékot. Az ellenzék legerősebb pártja, a CDU/CSU frakciószövetség pedig már messze 30 százalék fölött jár, tehát ez a szövetség egyedül erősebb, mint az Olaf Scholz vezette koalíció összes pártja együttvéve.

Így aztán ezt a német kormányt elnézve nem lehet azon meglepődni, hogy politikai témákban gyakorlatilag nincs egyetértés a magyar és a német kormányzat között. A magyar kormányzat mintha egy antitézise lenne a német kormányzatnak, és a fontos kérdésekben – mint gazdaságpolitika, migráció, gazdasági fejlődés, társadalompolitika, geopolitikai kérdések – más a két ország megítélése. Ez a magyarázata annak, hogy a politikai kapcsolatok jelenleg nem túl fényesek. Egy egészen más társadalompolitikai képet akar megvalósítani a német kormány, mint a magyar

– fogalmazott lapunknak a szakértő. 

Milyen témák várhatók Berlinben?

A hétfő, balkáni csúcstalálkozóról azt mondta, Magyarországot a magyar EU-elnökségre tekintettel hívták meg, ugyanis Magyarország az az ország, amely legerőteljesebben foglal állást a balkáni integráció mellett. A kormányszintű kapcsolatokat illetően ez az egyetlen olyan pont, amiben egyetértés van a német és a magyar kormány között.

A magyar miniszterelnök hétfőn kétoldalú tárgyalásokat is folytat a csúcstalálkozón részt vevő több állam vezetőjével, így bizonyára Olaf Scholz német kancellárral is, akivel Orbán Viktor korábban már több ízben egyeztetett. 

Emlékezetes, hogy az EU-elnökség kezdete előtt, június utolsó napjaiban is Emmanuel Macron francia elnökkel, Giorgia Meloni olasz miniszternökkel és Olaf Scholz német kancellárral is tárgyalt a miniszterelnök, hogy az EU-elnökséget kellő tapasztalattal és kellő kooperációval kezdje – emlékeztetett Bauer Bence. Hozzátette, hogy a miniszterelnök ezt követően indult aztán el a békemisszióra is, tehát úgy érkezett Kijevbe, Moszkvába és Pekingbe, hogy behozta Róma, Berlin és Párizs álláspontját. 

Az MCC MagyarNémet Intézetének igazgatója úgy véli, a legfontosabb témák Orbán Viktor berlini látogatásán az alábbiak lesznek: 

  • Szóba kerülhetnek akár az elektromos autókra kivetendő vámok is – a két ország ebben a kérdéskörben is egy oldalon áll;
  • Migrációs kérdések is terítékre kerülhetnek, hiszen „Németországban is most kilenc év után rájöttek arra, hogy a migráció nem feltétlenül jó, és számos kihívással kell szembenézni, mint a lakhatás, szociális ellátórendszerek, oktatás, pénzügyek, vagy akár a közbiztonság”.

Úgy véli, Olaf Scholz német kancellárral pragmatikusan lehet ezekről a kérdésekről egyeztetni, de azt el kell ismerni, hogy a német kormányzatnak az egyéb zöld-társadalompolitikája távol áll a magyar kormányzatétól. 

A szakértő véleménye szerint az Európai Parlamentben történteknek a bilaterális kapcsolatokra nincs ráhatása. Úgy véli, hogy az Európai Parlament múlt heti ülése pártpolitikai adok-kapok volt. A magyarnémet kapcsolatok azonban szakpolitikai kérdések mentén dőlnek el: szerinte a  pártpolitikai csörtét el kell választani az államközi ügyektől és a fontos európai kérdések megvitatásától is.

Mint ismert, a német belügyminiszter, Nancy Faeser szeptemberben jelentette be, hogy újra szigorú határellenőrzést vezetnek be az illegális migráció és az elmúlt hetekben történt iszlamista támadások miatt. A bűncselekmények befolyásolták a tartományi választások eredményét is, és a szélsőjobboldal előretörését eredményezte. Orbán Viktor ezt követően üzente Olaf Scholz német kancellárnak, hogy üdvözli a klubban. A német lapok szerint a kancellár valószínűleg nem örül ennek a dicséretnek.

(Borítókép: Olaf Scholz kancellár (j) fogadja Orbán Viktort Berlinben, Németországban 2024. június 21-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

26 perce

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

2 órája

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.

1 órája

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Címlapon
Érdemes gyorsan cselekedniük az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára

Érdemes gyorsan cselekedniük az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára

Oda kell figyelnie annak, aki feltöltené a tankot.

30 perce

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51