Lecsapott Jemenre az Egyesült Államok, kegyetlen fegyvert választottak

2024.10.18. 06:27
Az Egyesült Államok helyi idő szerint csütörtök kora reggel csapást mért a húszikra Jemenben. A térségben első alkalommal vetették be az amerikai B–2 bombázókat, amelyek Washington eddigi legnagyobb, húszik ellen alkalmazott fegyverének tekinthetőek. Lloyd Austin védelmi miniszter közölte, hogy a támadás során föld alatti fegyverraktárakat vettek célba.

Az Egyesült Államok helyi idő szerint csütörtök kora reggel csapásokat hajtott végre Jemenben az Irán által támogatott húszi lázadók ellen, Lloyd Austin védelmi miniszter tájékoztatása szerint öt föld alatti fegyverraktárat vettek célba B–2 lopakodóbombázókkal. A létesítményekben olyan fejlett fegyvereket tároltak, amelyeket a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben lévő katonai és polgári hajók ellen használtak – közölte a támadást követően három amerikai védelmi tisztviselő a CNN-nel.

A húszik immár hónapok óta veszélyt jelentenek a Vörös-tengeren, a világ egyik legforgalmasabb vízi útvonalán közlekedő hajókra, támadásaikat válasznak tekintik Izrael Hamász elleni gázai háborújára.

Az éjszakai légicsapások – szám szerint körülbelül 15 bombatalálat – Jemen fővárosát, Szanaát és Szaada városát érték.

„Ez egy egyedülálló demonstrációja volt annak, hogy az Egyesült Államok képes olyan létesítményeket célba venni, amelyeket ellenfeleink igyekeznek elérhetetlennek tartani, függetlenül attól, hogy azokat milyen mélyen a föld alá temették, mennyire meg vannak keményítve vagy erősítve” – mondta Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere. „Az amerikai légierő B–2 Spirit nagy hatótávolságú lopakodóbombázóinak bevetése demonstrálja az Egyesült Államok globális csapásmérő képességét, hogy szükség esetén bármikor és bárhol felléphet ezen célpontok ellen” – tette hozzá az amerikai tárcavezető.

Ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok az amerikai akciók kezdete óta a stratégiai lopakodóbombázóit a jemeni húszik elleni támadásra használta. A B–2 sokkal nagyobb eszköz, mint az eddig használt vadászgépek, és sokkal több robbanóanyag hordozására is képes.

Az amerikai védelmi miniszter elmondta, hogy Joe Biden demokrata elnök utasítására engedélyezte a csapásokat, hogy „tovább rontsa” a húszik képességeit, miután a militáns csoport több mint egy éve támadásokat intéz a térségben tartózkodó amerikai és nemzetközi hajók ellen. A megtámadott létesítményekben a közel-keleti hajók elleni támadásokhoz használt fegyverek „különböző fegyverkomponenseit” tárolták – mondta Lloyd Austin. „Továbbra is világossá fogjuk tenni a húszik számára, hogy illegális és vakmerő támadásaiknak következményei lesznek” – tette hozzá.

Kapcsolódó
A húszik továbbra sem nyugszanak, folyamatosan támadják az amerikai hajókat

A húszik továbbra sem nyugszanak, folyamatosan támadják az amerikai hajókat

Drón és rakéta is megsemmisült a Vörös-tengeren.

Megfenyegették az Egyesült Államokat

Naszruddin Amer, a húszik szóvivője a The Guardian szerint közösségi oldalán közölte, hogy „Amerika meg fogja fizetni az árát a Jemen elleni agressziójának, és ahogy korábban is mondtuk, agressziója nem fogja eltántorítani Jement a Gázát támogató álláspontjától”.

A Hamász, a Hezbollah és a húszik mind részei annak az Irán vezette, Jemenre, Szíriára, Gázára és Irakra kiterjedő szövetségnek, amely a háború kezdete óta támadja Izraelt és szövetségeseit. Kijelentették, hogy nem hagyják abba az Izrael és szövetségesei elleni támadásaikat, amíg nem születik tűzszünet a palesztin enklávéban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.

március 1., 18:00

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Külföld
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.

március 1., 16:12

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?

március 1., 16:30

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.

március 1., 12:40

  • Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.

március 1., 09:49

  • Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Az egyházfő állapota továbbra is instabil.

március 1., 14:21

  • Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.

március 1., 15:55

  • Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.

március 1., 15:56

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38

  • Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.

március 1., 20:24

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

3 órája