Hadjáratot indított Izrael, civilek tízezrei menekülnek a Gázai övezetből

2024.10.23. 18:59
Civilek tízezreit evakuálták szerdán Dzsabália körzetből, miután az IDF újabb hadjáratot indított a Hamász ellen. A Hezbollah több hullámban támadta Izraelt, Naharíja városban sérültje is lett a Libanonból indított akcióknak.

Húszezer gázai palesztin civilt evakuáltak a Gázai övezet északi részén Dzsabália körzetéből, az izraeli erők őrizetbe vettek százötven palesztin fegyverest az iszlamista Hamász szervezet elleni újabb hadjáratban – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szerdán.

Az MTI által idézett közlés szerint noha a Hamász megpróbálta megakadályozni a civilek evakuálását,

megengedte a civileknek, hogy védelmük érdekében biztonságos módon és szervezett útvonalakon távozzanak.

Az IDF azt is közölte, hogy kapcsolatban áll a nemzetközi közösséggel és a gázai egészségügyi szervekkel annak érdekében, hogy fenntartsák a kórházak sürgősségi osztályainak folyamatos működését. Átadják a szükséges orvosi felszereléseket, és a katonai helyzettől függően gondoskodnak az üzemanyag-ellátásról, valamint evakuálják a személyzetet és a betegeket. Az izraeli hadsereg olyan, a Gázai övezetben talált dokumentumokról is beszámolt, amelyek szerint az al-Dzsazíra arab hírhálózat hat újságírója a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezetben tevékenykedett.

Folyamatos Hezbollah-tűz alatt áll Izrael

Szerdán is több hullámban lőttek rakétákat és drónokat Libanonból izraeli területre, reggel egy Irakból indított drónt is megsemmisítettek Eilatnál. A Hezbollah, az Irán támogatását élvező libanoni síita fegyveres szervezet azt közölte, hogy egy Haifa melletti katonai létesítményt támadott Izraelben.

A Hezbollah Észak-Izrael elleni egyik támadásában, Naharíja városban egy repeszlövedék közepesen megsebesített a fején egy ötven év körüli férfit – jelentette az izraeli mentőszolgálat.