Tombol a madárinfluenza, már a fegyveres erőket is bevetik a szomszédban

2024.11.08. 15:11
Terjed a madárinfluenza Ausztriában: már négy érintett gazdaságban azonosították a vírust, amely mintegy 200 ezer állatot érint. Az egész ország területén fokozott biztonsági intézkedést rendeltek el, és fokozottan veszélyeztetettnek nyilvánították Ausztriát.

Csütörtökön Ausztria teljes területét fokozottan veszélyeztetettnek nyilvánították a terjedő madárinfluenza miatt, több óvintézkedést bevezetése mellett, amelyek eredményeképpen a vírust eddig összesen négy, mintegy 200 ezer állatot számláló farmon azonosították be – írja a Euronews

Az osztrák egészségügyi minisztérium azután rendelte el az egész országra kiterjedő fokozott biztonsági intézkedéseket, miután a madárinfluenza miatt az elmúlt héten 18 ezer állatot le kellett ölni Alsó-Ausztriában.

Az eddig felmért négy fertőzött gazdaság körül három kilométeres védelmi zónát húztak fel a hatóságok. Emellett létrehoztak egy 10 kilométeres sugarú megfigyelési zónát is, ahol 78 további farmon keresik a madárinfluenza jeleit.

A kockázatos területként megjelölt gazdaságokban előírták, hogy az állatokat kötelezően beltéren tartsák. Jelenleg vizsgálják, hogy kiterjesszék-e az intézkedéseket több területre is. Egyelőre nem tudják a hatóságok, hogy az országban mi okozhatta a madárinfluenza-hullámot, amelyet elsőként vadon élő madarakon és házi szárnyasokon fedezték fel szeptemberben az áradásokkal egy időben.