Medvehúsból főznek ételeket egy tátracsorbai étteremben
Több medvehúsból készült ételt is felvett a kínálatába nemrég egy tátracsorbai étterem. A népszerű vendéglátóhelyen medvegulyást és medvetepertőst is felszolgálnak – számolt be róla a Napunk című felvidéki magyar lap.
Az állatvédők szerint a szlovák állatvédelmi törvények alapján tilos védett állatokkal és az ebből készült termékekkel kereskedni. Kivételes esetekben a környezetvédelmi minisztérium adhat külön engedélyt az árusításra.
Michal Haring, egy helyi civil szervezet munkatársa szerint nem valószínű, hogy a szlovák étterem betartja a törvényeket.
Az étterem dolgozói azt állítják, hogy a medvehús megszerzéséhez megfelelő kapcsolataik vannak a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) Igazgatóságával.
Mindeközben cáfolta a TANAP, hogy az étterem által felszolgált medvét a nemzeti parkhoz tartozó vadászterületeken ejtették el.
Az állatvédők feljelentést tettek az ügyben, emellett a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIZP) is vizsgálatot indított.
Reštaurácia na severe Slovenska mala podávať menu z odstreleného medveďa. Upozornila na to iniciatíva My sme les s tým, že mäso má tatranská reštaurácia údajne vďaka kontaktom zo Správy Tatranského národného parku (TANAP).
— Pravda.sk (@Pravdask) November 11, 2024
Viac sa dočítate 👇👇👇https://t.co/XAXmvbXdq0 pic.twitter.com/T7EG9y1Rjd
Mint írtuk, a medvehús fogyasztása több veszélyt is rejthet. Tavaly novemberben több mint tíz ember lett rosszul Észak-Karolinában, miután nem megfelelően átsütött medvehúsból ettek. Megállapították, hogy a grillezés résztvevői a trichinellózis nevű ritka, parazitás betegséget kapták el.
A paraziták általában olyan állatokat fertőznek meg, mint a medvék, pumák, rozmárok, rókák, vaddisznók és házi sertések. A CDC szerint ha a hús nyers, vagy nem sütik át megfelelően, akkor a fertőzés a fonálféreg lárváival együtt átkerül az emberi szervezetbe. A lárvák a vékonybélben kifejlett férgekké fejlődnek, majd a véráramba és az izomszövetbe is bejutnak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót
Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.
február 6., 11:50
- Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára
Kémkedési aggályok merültek fel.
február 6., 12:04
- Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból
Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.
február 6., 15:23
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete
Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.
február 6., 13:36
- Külföld
Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti
Szerintük jobban be kéne vonni Európát a tárgyalásokba.
3 perce
- Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google
Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.
február 6., 12:23
- Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült
A nyomozók vizsgálják az esetet.
február 6., 12:09
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni
Még bratwurst is jár a voks mellé.
február 6., 17:03
- Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt
A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.
február 6., 16:57
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
3 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól
A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.
február 6., 06:06
- Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések
A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.
február 6., 06:03
- Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért
Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.
február 6., 08:45
- Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet
A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.
február 6., 07:34
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
25 perce
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
9 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
11 órája
- Külföld
Orbán Viktor: A világ hálával tartozik Donald Trumpnak, amiért leleplezte ezt a sötét összeesküvést
A miniszterelnök az X-en üzent.
február 6., 09:54
- Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.
február 6., 09:15
- Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab
A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.
február 6., 07:26
- Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen
Adatokat követelnek a platformtól.
február 6., 09:37
- Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába
Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.
február 6., 08:36
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból
A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.
február 6., 10:48
- Mindeközben
Zoltán Erika elmondta, melyik bakancslistás álmukat szeretnék valóra váltani a férjével
13 órája