Egymilliárd euró értékű közös határ- és közútfejlesztési tervcsomagot terjeszt Brüsszel elé Magyarország és Ukrajna – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ukrán kormányzati tisztségviselőkkel tartott sajtótájékoztatóján hétfőn az asztélyi határállomáson.
Magyar Levente elmondta, a közös magyar–ukrán terv tartalmazza majd két autópályakapcsolat kiépítését és egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését a két ország között, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket a határ mindkét oldalán – adta hírül az államtitkár nyilatkozatát az MTI.
Magyar Levente azt is bejelentette, hogy hétfőtől megindult az üres kamionok forgalma a Beregsurány–asztélyi határátkelőhelyen Ukrajna felől Magyarország felé, ezzel tehermentesítve a forgalmas záhonyi határátmenetet, illetve elkezdődik az asztélyi ukrán oldali határállomás teljes felújítása és kapacitásbővítése, amely várhatóan két évig fog tartani.
„Ezenkívül hamarosan megnyitjuk a Nagyhódos és az ukrajnai Nagypalád közötti határátkelőhelyet is, amely a magyar–ukrán határszakasz hatodik átkelőhelye lesz” – fogalmazott Magyar Levente.
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint érdemes fenntartani „egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” az ukrajnai háborúval kapcsolatban – írja az Unian ukrán hírügynökség.
„Nem zárható ki külföldi csapatok megjelenése Ukrajnában, és ebben Európa is szerepet játszhat. Ez egy komoly biztonsági válság, szerintem semmit sem szabad kizárni, és érdemes fenntartani egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” – nyilatkozta Kallas arra a kérdésre, hogy európai katonák szerepet vállalhatnak-e a háborúban.
Az EU tisztviselője Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a találkozóról posztolt is az X-en. „Azért vagyok itt, hogy megvitassam Ukrajna védelmének konkrét uniós támogatását – fegyverek, pénz, szankciók, katonák kiképzése, politikai és diplomáciai támogatás. Ukrajna győzni fog. Győzni fog a szabadság” – tette hozzá.
Honoured to meet my friend, President @ZelenskyyUa in Kyiv.
— Kaja Kallas (@kajakallas) December 1, 2024
I am here to discuss concrete EU support for Ukraine’s defence – weapons, money, sanctions, training of soldiers, political and diplomatic support.
There is more to come.
Ukraine will prevail. Freedom will prevail. pic.twitter.com/7VWC0sohR5
Marija Zaharova szerint a „házigazdák” elárulták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a Nyugat nem Ukrajnának kívánt segítséget nyújtani, hanem Oroszországot akarták megkárosítani.
Az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője ezzel Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági asszisztensének szavait kommentálta, miszerint Ukrajnának saját magának kell döntenie a konfliktus megoldásához szükséges területek átadásáról.
Zelenszkijt elárulták a vendéglátói. Mindig így árulnak el, mert nem az volt a céljuk, hogy segítsenek Ukrajnának, hanem hogy kárt okozzanak Oroszországnak. A probléma az, hogy sok ukránba bűnösen beleszuggerálták, hogy a két dolog ugyanazt jelenti
– mondta a szóvivő a TASZSZ orosz hírügynökség szemléje szerint.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!