Az ukrajnai és a gázai háború, valamint más fegyveres konfliktusok hatására tavaly jelentős mértékben emelkedtek a világ száz legnagyobb fegyvergyártó vállalatának eladási mutatói – adta hírül az MTI.
A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentése szerint 2023-ban a vizsgált száz vállalat összes bevétele, amely a katonai termékek és szolgáltatások belföldi és külföldi megrendelőknek történő értékesítéséből származik, mintegy 4,2 százalékkal 632 milliárd dollárra emelkedett. A fegyverek iránti növekvő kereslet kielégítése érdekében a fegyvergyártók fokozták termelésüket, eladásaik emelkedő tendenciája pedig feltehetően 2024-ben is folytatódott.
A globális fegyvereladások csaknem felét lebonyolító amerikai székhelyű fegyvergyártó vállalatok bevétele 2,5 százalékos növekedés mellett 317 milliárd dollárra emelkedett, míg a top 100-as listán szereplő négy német fegyvergyártó cég összesen 7,5 százalékos növekedést ért el 10,7 milliárd dollárral.
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint érdemes fenntartani „egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” az ukrajnai háborúval kapcsolatban – írja az Unian ukrán hírügynökség.
„Nem zárható ki külföldi csapatok megjelenése Ukrajnában, és ebben Európa is szerepet játszhat. Ez egy komoly biztonsági válság, szerintem semmit sem szabad kizárni, és érdemes fenntartani egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” – nyilatkozta Kallas arra a kérdésre, hogy európai katonák szerepet vállalhatnak-e a háborúban.
Az EU tisztviselője Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a találkozóról posztolt is az X-en. „Azért vagyok itt, hogy megvitassam Ukrajna védelmének konkrét uniós támogatását – fegyverek, pénz, szankciók, katonák kiképzése, politikai és diplomáciai támogatás. Ukrajna győzni fog. Győzni fog a szabadság” – tette hozzá.
Honoured to meet my friend, President @ZelenskyyUa in Kyiv.
— Kaja Kallas (@kajakallas) December 1, 2024
I am here to discuss concrete EU support for Ukraine’s defence – weapons, money, sanctions, training of soldiers, political and diplomatic support.
There is more to come.
Ukraine will prevail. Freedom will prevail. pic.twitter.com/7VWC0sohR5
Marija Zaharova szerint a „házigazdák” elárulták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a Nyugat nem Ukrajnának kívánt segítséget nyújtani, hanem Oroszországot akarták megkárosítani.
Az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője ezzel Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági asszisztensének szavait kommentálta, miszerint Ukrajnának saját magának kell döntenie a konfliktus megoldásához szükséges területek átadásáról.
Zelenszkijt elárulták a vendéglátói. Mindig így árulnak el, mert nem az volt a céljuk, hogy segítsenek Ukrajnának, hanem hogy kárt okozzanak Oroszországnak. A probléma az, hogy sok ukránba bűnösen beleszuggerálták, hogy a két dolog ugyanazt jelenti
– mondta a szóvivő a TASZSZ orosz hírügynökség szemléje szerint.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!