Az erdélyi magyarok megérezték a veszélyt, amit a magyarellenesek megerősödése jelent

DKIGA20241201104
2024.12.02. 13:59
A vasárnapi romániai parlamenti választások véglegesnek tűnő eredményeiről kérdeztük a magyar szövetség elnökét.

A beszélgetést azzal indítottuk, hogy az elnökválasztás első fordulójának sokkoló eredményeit követő pánik és kapkodás lecsengésével előző nap gyakorlatilag a romániai választások is hozták az utóbbi hónapok európai trendjét, azaz: erősödő szélsőjobb, középpárttá olvadó eddigi nagy pártok és sikeres identitáspárti kicsik.

Kelemen Hunor szerint ma már a román belpolitikában nincs igazán nagy párt, egyértelműen középpártok versengtek az első helyekért. Azt viszont elismerte, hogy a szélsőségesebb politikával operáló pártok feljöttek, megerősödtek, amit az is jelez, hogy ha összeadjuk a szélsőjobb AUR 17 százalékát, az SOS Romania 7 százalékát, valamint a POT, a Fiatal Emberek Pártja 6 százalékát, akkor azt látjuk, hogy a szavazatok harmadát megszerezték.

Míg ez az arány a parlamenti alsóházra igaz, addig a szenátusban a szélsőjobb aránya már 35 százalék körül van. Az RMDSZ elnöke ezek alapján úgy látja, hogy egy roppant széttöredezett parlament áll majd fel. Kelemen Hunor szerint ha némi visszafogottság jellemezné az élbolyban végzett pártok vezető politikusait, no meg lenne valamiféle koherens kormányprogram, akkor nem tűnne ennyire nehéznek összehozni egy koalíciót.

Viszont annyi lehetőség merül fel, hogy ha fel is áll majd egy kormányzó koalíció, kérdés, hogy mennyire lesz stabil.

A koalíciós esélylatolgatás elmaradt

A beszélgetés során felvetettük, hogy milyen lehetséges koalíciók mutatkoznak. Mondjuk, egy jobbközép-liberális PNL, a liberális USR és az RMDSZ között – amelynek még így sem lenne többsége –, vagy működhetne-e esetleg egy kisebbségi kormányzást bevállaló, szélsőjobbos pártokból – AUR, SOS Romania, POT – álló koalíció is, ám az RMDSZ elnök semmiféle esélylatolgatásba nem ment bele.

Kelemen Hunor úgy vélte, hogy még túlságosan korai lenne találgatni, hiszen az egyeztetések, puhatolózások majd csak most kezdődnek.

Negyedszázada nem szerepelt ilyen jól az RMDSZ

Míg a parlamenti választások előtti héten az elemzők egy része még azt valószínűsítette, hogy az 5 százalékos határon fog billegni az erdélyi magyarok pártja, addig maga a pártelnök 5–6 százalék körüli eredményt jósolt, és végül neki lett igaza az elért 6,4 százalékkal. Bár a szavazás napján még úgy tűnt, hogy a magyarok lakta településeken a választásokon való részvétel alacsony lesz, urnazárás után azonban kiderült:

az elmúlt 25 év egyik legjobb eredményét érte el az RMDSZ, amely utoljára 2000-ben szerezte meg a szavazatok 6,8 százalékát. 

A kérdésre, hogy mivel magyarázza a meglepően jó eredményt, Kelemen Hunor azt válaszolta, hogy egyértelműen az egy éven át tartó kampányukkal, amelynek során gyakorlatilag minden magyar közösséghez eljutottak. Emellett pedig az is fontos volt, hogy a magyarok megérezték a veszélyt, amit a magyarellenes politikai erők megerősödése jelentett.

Harmadrészt pedig kifejezetten jól sikerült a véghajrában a mozgósítás, aminek eredményeképpen olyanok is elmentek végül szavazni, akik már jó ideje nem tűntek fel a szavazóhelyiségekben parlamenti választások alkalmával. Ők általában az idősebb korosztály tagjai, akik még jól emlékeznek az 1990-es évek magyarellenes akcióira.

Kismértékben, de a diaszpóra szavazatai is segítettek. A pártelnök úgy látja, hogy a Magyarországon élők is megmozdultak, és adták le a szokottnál nagyobb számban a voksukat. De érkeztek szavazatok az Ausztriában, Németországban, vagy éppen Brüsszelben élőktől is. Így valószínűsíthető, hogy az RMDSZ a mostani választások nyomán 1-1 fővel növelheti majd képviselőházi és szenátusi jelenlétét is.

Kit támogat az RMDSZ az elnökválasztás második fordulójában?

Természetesen adódott a kérdés, hogy a parlamenti választási eredmények fényében már jó lenne tudni, hogy a hétvégi második fordulóban kinek a támogatására szólítja fel a romániai magyarokat az RMDSZ. Kelemen Hunor azt mondta, hogy míg a koalíciós tárgyalások élesbe fordulásával mindenképpen megvárják az elnökválasztás második fordulóját, hogy derüljön ki, a két jelölt közül ki ül majd az államfői székbe.

Viszont a támogatásról nem nyilatkozott a pártelnök, mert mint jelezte: a kérdés napirenden lesz hétfő délután a szövetség Állandó Tanácsának ülésén, amelyet sajtótájékoztató követ, ahol Kelemen Hunor bejelenti majd, kit támogatnak a hétvégi elnökválasztás második fordulójában. 

Orbán Viktor egyébként közösségi oldalán gratulált Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek a rendkívül jó szerepléshez. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pedig arról írt, az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős érdekképviseletet akarnak Bukarestben, az RMDSZ eredményét pedig fantasztikusnak nevezte. 

(Borítókép: Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség [RMDSZ] elnöke nyilatkozik a sajtónak a romániai parlamenti választások eredményváróján Kolozsváron, a szövetség székházában 2024. december 1-jén. Fotó: Kiss Gábor / MTI)